Díj :)

Szabályok:
1) Tedd ki a lógót a blogodra!
2) Köszönd meg a díjat, akitől kaptad!
3) Írj magadról hét dolgot!
4) Küldd tovább hét embernek!
5) Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

1: Kész!
2: Köszönöm szépen Klaunak :) Ajánlom hogy nézzetek be hozzá, mert nem fogjátok megbánni. Tuti ^^ ♥
3: Hát az előző díjhoz már írtam, szóval ide nem írnám le mégegyszer :)
4: Aileen
    Bee
    Niki
    Klau
   Hu hát több emberke sajnos nem jut eszembe, akinek szívesen tovább adnám, de biztos vannak ilyenek  :$:)


5: Rendben :)


Köszi mégegyszer :)♥


Bye Jess :)

15.fejezet

Sziasztok! A következő fejezetek már péntekenként fognak érkezni a suli miatt és hétvégére lesz mit olvasnotok ;) Nekem személy szerint ez nem nagyon jön be, hogy mostantól péntekentként lesz friss, de tanulni is kell :/ A mostani fejezetet megpróbáltam kicsit eseménydúsabbá tenni, kisebb nagyobb sikerekkel :)

Ha tetszett, dobjatok meg pár szóval :) Köszönöm.

U.I.: Tehát a következő fejezet, egy hét múlva, azaz pénteken ;)

Jó olvasást!

Puszi Jess♥ :)

-Elmegyek a cuccaimért, de vissza már nem egyedül jövök.- mondta Em.

-Rendben, menj csak. – mondtam szomorúan.

-Sietek, ígérem.- nyomott egy puszit a homlokomra.

-Ajánlom is.- mosolyogtam.

-Szeretlek.

-Én is.- mondtam és Em el is ment. Idővel besötétedett, de ugyanúgy ültem, vagy is feküdtem, azzal a különbséggel, hogy Emmett nincs mellettem. Dominic még mindig békésen szuszogott. Betakartam magunkat egy vékony pokróccal és pár perc alatt én is elaludtam.

Arra ébredtem, hogy valaki puszilgatja az arcomat.

-Még egy picit.- nyöszörögtem.

-Ébredj, kicsim.- suttogta Emmett.

-Aha. Mindjárt.- magamra húztam a takarót.- Az átlag ember alvás igénye még 5 perc.- motyogtam.

Halk kuncogásokat hallottam. Kipattantak a szemeim. Jesszzus! Már itt vannak.

A szobában mindenki ott volt és azt nézte, ahogy én nyafogtam, kivéve Jasper és Bella, mert ők Dommal voltak elfoglalva.

-Mióta vagytok itt?- kérdeztem álomittas hangon.

-Nemrég jöttünk.- mosolygott rám Em.

 Felkeltem az ágyról és rámosolyogtam a többiekre. Legeslegelőször Alice sikkantott fel és ugrott a nyakamba.

-Jaj. Annyira hiányoztál már nekem, nekünk.- javította ki magát mikor Esme megköszörülte a torkát.- Tudod milyen sok vásárlásba került, hogy enyhítsem a bánatom?- kérdezte legörbült szájjal.

-Rengeteg?!- kérdeztem, de tudtam hogy helyesen válaszoltam.

-Még annál is több.- szólt közbe Edward.

-Nagyon hiányoztatok nekünk.- mondta Esme átkarolva Carlisle.

-Ti is nekem. Mindannyian. – mondtam és mindenkit megöleltem sorba.

Egész éjjel beszélgettünk. Esme az árvaházról mesélt és hogy hiányzott az unokája. Nagyon jól esett, amit mondott. Tudtam, hogy Esme mindig is jószívű volt és Domot az unokájának tekint, engem pedig lányának, ahogy Carlisle is.

Edward Dom gondolataival volt elfoglalva, míg Carlisle-ból előbújt az orvos és kikérdezgetett. A növekedése? Étrendje? És ehhez hasonló dolgok.

   Alice megígértette velem, hogy elkísérjük vásárolni nemsokára. Nagy nehezen, de végül belegyeztem.

Elmondtam Dom képességét is, és mind ámulattal figyelték, hol amit mondok, hol pedig Dominicot. Jasper nagyon büszke volt rá, hogy ilyen harcias fiú.

Carlisle, ugyanúgy ahogy Em, egy kicsit komolyabban vette a dolgot.

Jó sokáig veséztük ezt a témát is. Majd áttértem arra, ami engem leginkább érdekelt.

-Felhívtam a szüleimet. Elmondtam nekik, hogy Seattle-ben élek és abbahagytam az egyetemet. Mit mondjak nekik? Elmondjam, hogy Dom az unokájuk, vagy inkább ne? – kérdeztem.

Leginkább Carlisle válaszát vártam, hisz még is csak ő a családfő. Látszott, hogy mindenki gondolkodóba esett, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb megoldás, mindenki számára.

-Szerintem, nem kellene veszélybe sodorni magunkat. Dom még pici. Nem tudja a szabályokat. Mi van, ha megharapná őket? Én nem tartom ezt jó dolognak.- mondta Jasper nyugodt hangon. Ahogy elgondolkoztam a szavain, igaza volt, de Dom nem annyira gyerek már, hogy ezt ne értse meg.

-Tudjuk ezt Nath, de félig vámpír. Na jó, kicsit több benne az ember, de van képessége, és úgy tűnik, hogy a harapása mérgező, de nem annyira, mint egy teljes vámpírnak szóval én sem támogatom azt az ötletet, miszerint el kellene mondani a szüleidnek ezt a dolgot.- mondta Edward meghallva a gondolataim.

-Frusztráló ez a gondolatolvasás.- morogtam.

-Nekem bejön.- vigyorgott Edward. -Néha.- helyesbített. Szemforgatva vártam a további érveket.

-Szerintem, nem lenne semmi baj. Dom nagyon okos baba.- mondta Alice mosolyogva Dom pedig tapsikolni kezdett.- Megértené a dolgokat. Mit szabad és mit nem. Ugye pöttöm?- vette fel Alice a fiam, aki vigyorogni kezdett és gügyögni. Alice ránézett Edwardra, gondolom azért, mert kíváncsi mit mondd neki.

-Támogatja az ötleted, Alice néni.- nevetett Ed.

-Én is ugyanazon a véleményen vagyok, amin Alice.- mondta Bella odasétálva Edwardhoz és átkarolta.

-Hát, én, ha a szüleid helyébe lennék nagyon örülnék neki, ha bemutatnád. Szóval igen.- mondta Esme.

-Emmett?- kérdeztem.

-Sajnálom cica, de nem. Bármennyire is szeretlek titeket, nem.- húzta el a száját. Na, ezért még kap. Erre Edward felkuncogott én pedig szúrósan néztem rá.

-Szóval, akkor Carlisle-on múlik. Ha jól számoltam.- mondtam.

-Igen, rajtam-szólalt meg az említett.- Nagyon nehéz volt dönteni. Ezzel lehet, hogy bajba sodrom a családot, de a lányok mellett kell, hogy áljak. Rengeteg ellenérv is van amiatt nem helyeselném, de Nath mellett állok és beleegyezek abba, hogy elmondja a szüleinek.- mondta kimérten.

Sikongatva a nyakába ugrottam. Nagyon megörültem, annak, hogy nem kell hazudnom a szüleimnek. Már csak az lesz rázós, amikor elmondom nekik.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm.- mondogattam.

-Megfojtasz.- nevetett.

-Ami nem lehetséges.- mosolyogtam rá, de azért elengedtem.- Nektek is köszönöm.- mosolyogtam a többiekre.- veled meg még számolunk. Mutattam Em-re, de azért nem haragudtam rá.

-De a neheze még hátra van!- mondta Esme halkan.

-Tudom, tudom. Remélem, jól fogadják.- húztam el a számat.

-Szerintem nem lesz vészes.- nyugtatott Bella, Alice pedig heves bólogatásba kezdett.

-Láttál valamit? -kérdeztem Alice-től.

-Nem, nem.- motyogta Alice és nem nézett rám.

-Gyanús vagy te nekem. Mindegy, majd kiderül.- mosolyogtam és legyőztem a kíváncsiságom.

Mivel látták rajtam, hogy kezdek álmosodni, ezért elindultak haza. Furcsa volt, hogy ők jöttek hozzám, és nem én voltam náluk. Mindenkitől elbúcsúztam és visszamentem a nappaliba, ahol Dom időközben elbóbiskolt. Óvatosan felvettem és elindultam vele a szobájába. Ahogy kiléptem a nappaliból Em felkapcsolta a Tv-t és meccset kezdett nézni. Pasik. Domot beraktam a kiságyába és elmentem zuhanyozni.

Most úgy döntöttem, hogy inkább itt fogok lezuhanyozni, Dom szobájában lévő fürdőbe.

Elég sokáig hagytam, hogy a forró víz áztassa a bőröm. Felvettem egy rövidnadrágot és egy elnyűtt barna trikót.

Ahogy beléptem a szobába az ágy mellett pár doboz állt. Gondolom Em cuccai.

Nem nagyon foglalkoztam velük, majd elpakolja őket, ahova gondolja.

Bebújtam a takaró alá és néztem a sötétséget.

Megakadt a szemem egy kis dobozkán. Tudom, tudom, nem az én dolgom, de úgy hívogatott. Odamásztam a dobozhoz, és az ölembe raktam.

Egy név volt belevésve: Emmett McCarty

Kíváncsian nyitottam ki a dobozt.

Sok minden volt beletéve. Többek közt rengeteg írat. Kivettem az elsőt. Eléggé meglátszott rajta az idő.

                 Halotti bizonyítvány

Elhunyt: Emmett McCarty

Született: 1915. november 29.  Tennessee, Gatlinburg

Halálának időpontja: 1935. ---  -----

Nem akartam tovább olvasni. Tudom, hogy „él” meg minden, de nem szívesen olvastam ezt el.

Volt itt még születési anyakönyvi kivonat és pár kép.

Mind meg volt már sárgulva. Az egyiken egy házaspár volt és a nő kezében egy kisbaba mellettük pedig egy fiú. A nő arca boldogságról árulkodott. Haja göndör és hosszú volt. Valószínűleg fekete. A férfi arca büszke és boldog, szemei kékek. Látszott, hogy kemény és talpraesett férfi. Katona lehetett, hisz kitüntetésekkel volt kirakva az öltöny, amit viselt. Magas volt és izmos. Most, hogy így jobban megnézem, olyan volt, mint Em. A baba, aki nyilván a gyermekük volt vigyorgott, mint a vadalma. Bár a kép fekete fehér volt, de látszott, hogy a szemei, úgy, mint az apjáé, kékek voltak. A haja pedig fekete, olyan, mint a nőé. A fiú, aki körülbelül 8 éves lehetett, magát kihúzva mosolyogott és a pici kezét fogta. Nagyon aranyosak voltak.

Még egy kicsit merengtem a képen, majd tovább nézegettem őket.

Találtam még egy képet, de csak a férfiról és már egy kicsit idősebb korában. A képhez egy kitüntetés volt csatolva.

A doboz legalján volt egy kép. A torkomba gombóc nőtt. Könnyes szemmel bámultam Rosalie képét. Tehát még szereti, a szíve mélyén. A nő mosolyogva nézett vissza rám. Akár egy modell. Hosszú szőke haja lágyan omlott a vállára és aranyszín szeme pedig ragyogott.

Kibuggyantak a könnyeim és gyors visszaraktam a képet, majd szipogva letöröltem a sós cseppeket.

Már csak egy dolog volt a dobozban. Egy kép, ami köré egy nyaklánc volt tekerve. Egy gyönyörű nyaklánc. Arany volt és rajta egy medál. A szavam is elakadt mikor megláttam.

A csepp alakú medálban volt egy kő. Nem nagyon értek hozzájuk, de ez valószínűleg smaragd volt. Ez mellett volt még egy pici ezüst kő.

Sosem láttam, még ilyen szépet. A kép -ami hozzá tartozott- szintén régi volt.

Ugyanaz a nő mosolygott, aki a családi képen volt.

Egy habos-babos ruhát viselt. Imádtam az ilyen ruhákat, mindig is odavoltam értük. Szerettem volna régebbi korba születni és én is ilyeneket hordani. Voltak hátrányai is azoknak az időknek, de a mostaninak is van, így azok nem nagyon foglalkoztattak. Bálokra járni, élvezni azt, hogy harcolnak érted, a szívedért.

Mosolyogva néztem tovább a képet. Megakadt a szemem a nyakláncon, amit a nő viselt. Ez ugyanaz volt, amit most a kezemben tartok.  Emmett-nek biztos fontos volt ez a nő.

Megfordítottam a képet, hátha találok valamit. A kép jobb alsó sarkába egy név volt írva.

      Margaret, 1920

Tudom, hogy nem illett volna megnéznem a dobozt, hisz ez Em tulajdona, de muszály volt. Én sem örülnék, ha a holmim közt kutakodna valaki. Bár most a lelkiismerettel kell majd küzdenem. Visszapakoltam mindent a helyére és leraktam a dobozt oda, ahol volt.

Magamra húztam a takarót, és az ablakot kezdtem el bámulni. A hold bevilágított a szoba közepére, ezzel egy kis fényt adva. Kint minden csendes volt. Tücskök ciripelése hallatszott be. Elég nyugtató volt, az egyenletes zaj.

De az a fránya lelkiismeret mardosott. Nem kellett volna, ez nem az én dolgom. Lehet, hogy el kellene mondani Em-nek, hogy megnéztem? Igen, elmondom.

Nem, ha meg akarja velem osztani, akkor, majd ő meg fogja mutatni, és akkor mondom el. Vagy hagyom is az egészet és elfelejtek mindent?

Ezt elfelejteni? Az lehetetlen. Lehet hogy Em-nek volt egy családja, csak eddig nem mondta?  Lehet, hogy ő volt az, aki tele volt kitüntetéssel? Katona volt? Volt két gyereke és egy gyönyörű felesége, aztán megtámadta az az állat és vámpír lett?

Áááhh… abból csak rossz dolog sül, ki ha nem hallgatom meg őt is erről. Nem kell nekem magyarázatokat találni. Még a végén félreértés lenne az egészből.

Sokáig gondolkoztam ezen, és próbáltam elaludni, de sehogy sem sikerült. Morgolódva ültem fel az ágyba és felkapcsoltam a mellettem lévő lámpát.

Néztem magam elé és vártam. Hogy mire? Én sem tudom. Em még mindig azt a francos meccset nézi, ahelyett, hogy itt lenne mellettem.

Ismét ránéztem a dobozra, de most mérgesen. Zavart, hogy nem tudom, mit rejt. Vagyis tudom, de arra nem tudok rájönni, hogy kik vannak a képen, csak találgatni.

Az egyikre rájöttem rögtön. Sajnos. Minek másnak őrzi a képét, ha nem azért, mert még szereti? Ha egy picit is, de szereti. Elfelejteni nem tudja, hisz vámpírmemória. Rosalie találta meg és megmentette. Amiért hálásnak kellene lennem, de semmi ilyen érzelmet nem táplálok az irányába.

Mérgesen csaptam egyet, és fel alá kezdtem járkálni az ablak előtt. Kimentem az erkélyre kiszellőztetni a fejem, de semmit sem ért.

Hirtelen két hideg kar ölelt át, mire én felugrottam és halkan sikkantottam egyet.

-Nyugi, csak én vagyok-kuncogott Em.- Mért nem alszol?

-Mindegy. -válaszoltam és elindultam az ágyam felé. Nem rá voltam mérges, csak arra, hogy ennyire kíváncsi természet vagyok. Bemásztam ez ágyba és neki hátat fordítva, próbáltam meg elaludni. Igaz, becsuktam a szemem, de nem aludtam, pedig, tényleg fáradt voltam. Éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy én pedig odagurulok Emmetthez.

-Mi a baj?- kérdezte átölelve.

-Semmi.- morogtam.

-Haragszol?

-Igen.

-Mit tettem már megint?- kérdezte unottan.

-Te, semmit.- szusszantottam.

-Akkor?- kérdezte kíváncsian.

-Hagyjuk, nem érdekes.- próbáltam menteni a menthetőt.

-De érdekes. Elmondod?- kérdezte.

-Haragudni fogsz.- állapítottam.

-Rád, soha. – mosolyogott. Felültem, vele szemben és néztem, ahogy mosolyog, biztatásképp. Beleharaptam az ajkaimba és hadarva válaszoltam.

-Találtam valamit.- mondtam, bár ebből nem igen jöhetett rá, hogy mi a gond.

-És ebben mi a rossz?- kérdezte értetlenül.

-Az, hogy a holmid közt és nem hiszem, hogy jogom lett volna rá.- mondtam szemlesütve.

-És mit? Palyboy-t?- viccelődött, de most nem voltam rá vevő.

-Egy… egy dobozt.- mondtam akadozva. A mosolya átment fintorba és ránézett az említett tárgyra. –Én nem direkt csak hát tudod milyen vagyok és furdalt a kíváncsiság, hogy mi van benne. Én elhiszem, hogy most haragszol, de nem fog előfordulni még egyszer ígérem, kezelni tudom ezt a tulajdonságot és megváltozok, csak…

-Hé, hé, hé! Állj már le! Nem kell magyarázkodni! És nem kell semmit sem megváltoztatni.- vágott a szavamba. – Egyszer úgy is eljutottunk volna idáig és elmondtam, volna, de úgy látszik, hogy hamarabb kerül erre sor. Kíváncsi vagy rá?- kérdezte, de arcom láttán felnevetett.- Naná, hogy az. Rendben, akkor gyere ide.- tárta szét karjait én pedig szorosan hozzábújtam és izgatottan vártam a „mesét”.

Első Díjam :)

Sziasztok!

Megkaptam életem legelső díját még pedig 2 emberkétől : Aileen-től és Daimond-tól :D
Írtóra megörültem neki :$
Köszönöm mindkettőtöknek♥ :)

Szabályok

1. Tedd ki a logót a blogra!

2. Köszönd meg a díjat attól akitől kaptad!

3. Írj ki magadról hét dolgot!

4. Küld tovább hét írónak (Ne felejtsd el belinkelni a blogjukat!)

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

1.:Kész! :)

2.:Megtettem! :)

3.

-rettenetesen makacs vagyok

-imádom a zenét

-ami a szívemen a számon és ez nem mindig jól sül el :$

-a vásárlásért odavagyok :D

-vicces személység vagyok, semmit nem veszek komolyan(csak néha)

-ragaszkodó típus vagyok és nehezen viselem el a családtagok,barátok elvesztését

-álmodozó

4.

Klau: http://robertpattinson-elveszettalmok.blogspot.com/

Zoe: http://afarkashercegnoje.blogspot.com/

Brixi: http://rubin-smaragd.blogspot.com/

Aileen: http://szerelemolaszmodra.blogspot.com/

Daimond: http://daimond08.blogspot.com/

Victoria Goldwin: http://victoriagoldwinelete.blogspot.com/

Niki: http://complicatedlove-niki.blogspot.com/

5. megvolt :D

Mégegyszer köszönöm szépen! ^^ ♥

Jess :)

14.fejezet

 Új szemszög! Remélem ez is tetszeni fog : )A következő fejezet pénteken!!

 Jó olvasást!                                                                                                      

Puszi Jess ♥

(Jacob szemszöge)

Még mindig Nath járt a fejemben. Az nem lehet, hogy ő az. De én tisztán emlékszem rá. Barna hosszú haj, gyönyörű barna szemek. Tuti, hogy ő az.

 Van egy fia. És ahogy néztem, nem egyszerű baba. Valami furcsaság biztos van benne. A szíve gyorsabban dobogott, mintha izgatott lenne. De ennyire?!

Merengésemből az ébresztett fel, hogy Paul bevágódott az ajtómon.

 -Talpra, alpha!- kiabálta vigyorral az arcán, és elhúzta a függönyt. Fejemre húztam a takarót és becsuktam a szemem. Mióta Sam úgy döntött, hogy családot szeretne és együtt megöregedni Emilyvel, én vettem át a helyét. Legnagyobb örömömre.

 -Kelj már fel! Nem te voltál őrjáraton az éjszaka. Én voltam és már hajnalok hajnalán kidobott az ágy. Szóval ne lustálkodj itt nekem.- beszélt Paul , én pedig elengedtem a fülem mellett.

-Ha nem hát nem. – hagyta rá és kiment a szobámból. Na végre! Megkönnyebbülve nyúltam el az ágyamon és aludtam tovább.

Pont elnyomott volna az álom mikor valami hideg és nedves dolog csapódott az arcomra. Úgy pattantam ki az ágyamból mintha darázs csípett volna meg.

Mérgesen csapkodtam le magamról a vizet, mikor megláttam Paul vigyorgó és önelégült arcát.

 -Örülsz?- kérdeztem mosolyogva.

 -Nem is tudod mennyire.- nevetett.

 -Rendben.- léptem közelebb hozzá még mindig bájosan mosolyogva, de ekkor már a kezem ökölbe volt. Még egy picit vártam a hatás kedvéért aztán az öklöm egy hatalmasat csattant Paul arcán.

 -Én is.- vigyorogtam büszkén.

 -Áuuu.. Normális vagy te? Eltört az orrom!!- jajveszékelt Paul én meg röhögve elhagytam a szobámat. Hallottam, ahogy Paul nyöszörög és próbálja normálisan visszahelyezni az orrát. Így a fair. Kellett neki lelocsolni egy vödör vízzel. Leültem a konyhába, és magam elé raktam egy doboz pizzát. Előételnek megteszi. Nem sokkal később Paul jött utánam, orrában papírzsebkendővel. A falat a torkomon akadt és köhögve röhögni kezdtem.

 -Ezért bég szábolunk áb.- beszélt orrhangon.

 -Bersze.- utánoztam.

 -Ha-ha.- imitált egy műnevetést, majd vett egy szeletet a pizzából és falni kezdte.

5 perc sem kellett és Paul orra jobb volt, mint új korában. Mivel korán kelt-ha bár senki sem kényszerítette- elment aludni nővérem szobájába.

Apa most Charlie-nál volt. Tartottak egy „meccs maratont”. Mondta, hogy én is menjek, de nem volt kedvem. Vagyis nem kedv, hanem Bella. Sokszor meglátogatja az apját, ezzel veszélybe sodorva az életét. De én ebbe nem szólhatok bele, hisz nem az én dolgom, de ha megharapja vagy valami baja lesz, akkor már igen.

Miután megettem a kaját nem volt semmi dolgom, így arra gondoltam, hogy elmegyek egy kicsit futni. Persze nem emberi alakban.

Miközben sétáltam az erdő felé levettem a fölsőm, a következő pillanatba pedig már az erdőt hasítottam. Hiába jó a farkaslét vannak hátrányai is. Például az hogy halljuk egymás gondolatait.

 - Mondd, hogy járőrőzni jöttél? Lécci léccii..- hallottam meg Jared-et

 -Nem-válaszoltam.

 -A farncba. Paul elfelejtett jönni. Úgy volt, hogy alszik és jön. Erre nem, én meg itt vagyok már mióta.

 -Felváltalak akkor.- mentem bele nagy nehezen.- De mondd meg Paulnak, hogy ezért még számolunk és készítse a zsebkendőket.

 -Köszi. Akkor én megyek. Sziasztok!- köszönt el.

 -Jake én végeztem Északon! Seth és Quil pedig nyugaton. Most akkor hogy legyen? – kérdezte Leah.

 -Megyek Seattle felé. Ti pedig menjetek oda ahol még nem járatatok. Osszátok fel!- adtam ki az utasítást.

 -Rendben- mondták egyszerre.

Elindultam Seattle felé. Ahogy sejtettem nem volt semmi. Úgyhogy fel lehet annak fogni, hogy csak simán futottam. Kiértem egy tisztásra, ezzel elijesztve két őzet. Körbenéztem. Itt sem volt semmi, csak az érzet hogy figyelnek. Na Jacob már megint képzelődsz. „Vonyítottam” egyet a többieknek, hogy minden tiszta és én elmegyek, mivel nekem este kell itt lenni. Elég ide, ha hárman járőrőznek. Kivételesen.

Visszaváltoztam, majd felöltöztem. Megfogtam egy vödröt és teleengedtem vízzel. Benyitottam a szobába, ahol Paul aludt és ráöntöttem. Jó érzés volt, ezt gyakrabban kellene csinálnom.

 -Most ezt miért? Túl unalmas az életed? Nem visszakaptam már?- kérdezte Paul dühösen.

 -Azt mondtad Jarednek, hogy leváltod. – közöltem.

 Szinte, hallottam, ahogy Paulnak kattan az agyában a dolog.

 -Basszus. Elfelejtettem. Ne haragudj. Nem fog előfordulni mégegyszer. Tényleg. Eskü.- mentegetőzött, pedig még csak nem is alpha-ként beszéltem vele.

 -Jó, nem kell magyarázkodni, de jó lenne, ha mennél. Seth, Leah és Quil vannak „szolgálatban”. Csak hogy tudd.- mondtam, tudván, hogy Paul sosem szeretett együtt járőrözni Leah-val.

Morgott egyet majd elindult.

Én pedig megint egyedül maradtam. Apa majd csak késő délutánra ér haza. Mit csináljak én addig?!

Leültem a tv elé és elkezdtem kapcsolgatni. Vígjáték, horror, vígjáték, romantika, akció, Vámpírnaplók. Szinte gyorsabban kapcsoltam el onnan. Nem bírom a vámpíros filmeket. Elég a valóságban látni őket, nem kell még a Tv-ben is.

Abbahagytam a csatornák válogatását, és nem foglalkoztam, mi van a Tv-ben. Elfeküdtem a kanapén és bámultam a plafont. Valami híradás volt a Tv-ben de nem nagyon érdekelt.

Megint eszembe jutott Nathalie. Valahogy ki kell derítenem a dolgot. Beszélnem kellene vele. De hogy? Álljak oda elé és mondjam hogy „Hé figyu! Téged mentettelek meg egy beteges vámpírtól?” Áhh..Hagyjuk.

Ha látják őket, kérem, hívják a következő számot…-mondta a bemondó nő. Odanéztem a

 képernyőre.

 

 Egy tinédzser fiú és egy lány volt ott. Valószínűleg egy pár. Már megint a kamaszok. Nem tetszik nekik valami, elhúznak. Nemrégen én is ezt tettem de az teljesen más volt. Az nem valami átlagos tini baj volt. Szerettem Bellát ő pedig hozzáment Edwardhoz. Igaz most már egyáltalán nem vonzódom hozzá. Vámpír és egy vérfarkas. Fura párosítás mit ne mondjak. De ez van. Ő választott, én túléltem. Tehát nem bevésődés.

    Seth-en és Leah-n kívűl már csak én nem vagyok bevésődve. Ez elég frusztráló. Mindig hallani, ki hogy mit csinál a „lelkitársával” . Idegesítő.

Nem értem mire vár az a lány, akibe be kellene vésődnöm. Igazán betoppanhatna. De ami késik, nem múlik.

Új blogom!

Sziasztok!!

Lehet, hogy egy kicsit nagy falat így sulikezdés előtt,de belekezdtem egy új történetbe! A fantáziával nem tudok mit kezdeni ^^

Szóval ha van kedvedetek nézzetek be IDE : http://jenniferlovestory.blogspot.com/

Puszi Jess♥

Blogverseny!!

Sziasztok!

Már kiderült egy közvélemény-kutatás során, hogy indítok egy blogversenyt! Remélem sokan fogtok jelentkezni: )

Amit tudni kell a versenyről:

-         Írnod kell egy novellát (minimum A4-es lap formájában). A téma nincs megadva, szabadon választhatsz.

 Ezt elküldöd ez email címemre a neveddel, blogod címével együtt.

Email címem: k.jessi96@gmail.com

- Figyelembe fogjuk venni: tartalom

                               helyesírás

                                 szóismétlés
      - Ameddig leadhatod a novellát: Konkrét időpont nincs, de kb 3 hét múlva már szeretnék egy eredményhirdetést csinálni! ^^

  -Ha részt veszel a versenyen ki kell raknod ezt a blogodra:

                                 

   - az 1. helyezet : -kap egy díjat

                         -kiírom a történetét a blogomra   

                         (amivel nyert)

                         -követem az írásait

                       -reklámozom amíg a blog nyitva 

                        van.

-a 2.helyezet: : -kap egy díjat

                -kiírom a történetét a blogomra 

              (amivel nyert)

                     -követem az írásait

            -reklámozom 1 évig

-3. helyezet: -kap egy díjat

                -kiírom a történetét a blogomra

                                             (amivel nyert)

                 -követem az írásait

            -reklámozom 6 hónapig

 A többiek, akik részt vettek a versenyen ők oklevet kapnak és kirakom a bannerüket a blogomra, valamint követem őket.

Remélem ezek után is jelentkezni fogtok, és nem befolyásol titeket a „nyeremény”.

Ja és, hogy nem hagytam ki semmit ami fontos lenne, de ha mégis akkor írjatok email-t és válaszolni fogok :D

Várom a leveleket : )

Sok szerencsét!

Üdv. Jess : )

13.fejezet

Pihegve feküdten Emmett karjaiban, mintákat rajzolva hasára. El sem hiszem, hogy ez a pasi tényleg itt van mellettem és az enyém. Olyan hihetetlennek tűnik. Nem érdemelnék meg egy ilyen társat magam mellé. Mégis itt van velem és szorosan tart a karjaiban.

-Megbántad?- kérdezte Em rekedt hangon, ezzel kirántva gondolataimból. Hitetlenkedve néztem fel rá.- Mármint azt, ami kettőnk közt történt.-folytatta.

-Ne..Nem- mondtam dadogva és megráztam a fejem.- Miért, te igen?- kérdeztem félve.

-Hülye kérdés.- vigyorgott és visszahúzott a mellkasára. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Azt hittem, hogy számára ennyi volt és, abban reménykedett, hogy én megbántam.

-Mire gondolsz?- kérdeztem meg néhány perc csend után.

-Arra, hogy hogyan lehet az, hogy itt vagy mellettem és szeretsz.- mondta már inkább hangzott kérdésnek, mint válasznak.

-Sosem tudnék mást elképzelni magam mellett. És nem is akarok.- mondtam. – Szokd meg ezt a gondolatot, mert nem lesz könnyű megszabadulnod tőlem.- mondtam mosolyogva és felkönyököltem, hogy lássam az arcát.

-Eszembe sem jutna eldobni téged. – hajolt közelebb hozzám és egy lágy csókot nyomott a számra.

-Reméltem is.- mondtam miután szétváltak ajkaink.- Hogyan lesz tovább?- kérdeztem.

-Hát, visszaköltözöl?!

Na ez az, amit nem akartam. Nem azért, mert nem szeretnék velük lenni, erről szó sincs. Nagyon megszerettem ezt a házat. Nem tudnám itt hagyni, üresen.

Idegesen haraptam a számba.

-Én itt szeretnék maradni.- mondtam.

-Értem.- mondta Emmett szomorkásan.

-De ez nem azt jelenti, hogy te nem jöhetsz ide.

-Azt akarod, hogy költözzek ide?- kérdezte hitetlenkedve.

 -Öhm… hát mondhatni igen.

-Nem tudom, mit szólnának a többiek.- mondta elhúzva a száját. Ez egyenlő egy nemmel. Fintorogva bólogattam és felkeltem a ruháim után kutatva.

-Oké.- ejtettem meg egy mosolyt és bementem a fürdőbe ruháimmal a kezemben. Nem értem miért nem akar együtt lenni velünk? Talán az zavarja, hogy van egy fiam? Nem, ő szereti Domot. De akkor mi?

Felvettem a ruháimat és visszamentem. Emmett épp az erkélyen állt és ugrani készült

-Emmett?- kérdeztem rémülten- Mi a fészkes fenét, csinálsz te ott?

-Nyugi cica, csak vadászni megyek, ha így folytatjuk tovább sűrűbben, el kell mennem. – mondta és kacsintott egy majd leugrott és eltűnt az erdőbe.

 Fejrázva elindultam valami kaja után. Mivel nem volt sok kedvem főzőcskézni, úgy döntöttem, hogy összedobok egy spagettit. Felraktam a tésztát főzni és a szószt is mellé. Míg a kaja készült leültem és elővettem egy magazint. Rengeteg egyetemi hirdetés volt benne, hogy ezt válaszd, amazt válaszd. Ott volt az az egyetem is, ahova a szüleim tudomása szerint járok. Úristen. Már mióta nem hívtam fel őket. Úgy pattantam fel a székről mintha gombostűvel szúrtak volna meg. Odasiettem a telefonhoz, és tárcsázni kezdtem a számunkat.

Pár csörgés után fel is vették.

-Igen, itt Alex Peterson.- mondta unottan öcsém.

-Jó napot! Én az igazgatóhelyettes vagyok. Be szeretném hívni a szüleit a magaviseletéért és mostanában a szorgalma is az átlag alatt van.- mondtam elmélyítve a hangom.

-Nincsenek itthon.- mondta Alex felélénkülve és talán egy kicsit gyorsan rá is vágta.

-Sajnálattal hallom. Akkor kénytelen leszek elmenni önökhöz.- már nem igen bírtam sokáig, mert a nevetés határán voltam. Sosem ment nekem jól ez a színjátszás.

-Ki az, Alex?- kérdezte anya a háttérből.

-Csak egy haverom. Nem kell vele foglalkozni, tudod egy kicsit dili.- mondta Alex eltartva a telefont magától.

-Köszi szépen.- mondtam mostmár magamat adva.

-Nath? Te vagy az? Uhhh.. te.. te.- morogta bátyám, de azért tudtam, hogy örül.

-Nem igaz, hogy bevetted?!- nevettem.

-Könnyű a kicsit bántani.- nyafogott.

-Jaj, te drága. Na mesélj! Mi van veletek? Hogy vagytok?- kérdeztem.

-Hát megvagyunk. Apa betegeskedik, de ezen kívül minden olyan uncsi mintha itt lennél.- közölte.

-Kedves tőled.- gúnyolódtam.- Na de most komolyan. Mi van apuval?- kérdeztem aggódva.

-Hát még nem tudni. Nem rég vettek tőle vért. Már elege van a folytonos vizsgálatokból. Úgy viselkedik, mint egy 5 éves. Múltkor még el is bújt a hátsó kertben, hogy ne menjenek az orvoshoz.

-Hát igen, ez apára vall.- nevettem.

-Alex, ne csüngj már annyit a telefonon.- mondta anya.

-Oda kellene adnom anyáékat is, különben elveszíted a te aranyos, jó fej...

-Egoista öcsémet.- vágtam közbe mielőtt túlzásba vinné.

-Ha-ha. Amúgy meg nem kell hívni ilyen sűrűn.- mondta ironizálva.

-Jó bocsi, csak annyi minden összejött és kiment a fejemből.- mondtam bűnbánóan.

-Akkor most már sűrűbben hívj.- oktatott ki.

-Rendben, ígérem.- nevettem.- Na jó légy és ne hívjon az igazgatóhelyettes. Szeretlek te hülye. Add oda anyáékat is egy picit.

-Igyekszem. Sziaa- nyújtotta el „a” betűt és pár csörömpölés után meghallottam anya hangját.

-Így kell ezt kisasszony? Miért nem hívtál előbb fel minket? Ha tudnád, hogy aggódtam! Te még nem tudod mit jelent az anyaság, de becsülhetnéd!- jaj anyukám, ha tudnád, hogy nagymama vagy és ma reggel tapasztaltam meg az anyaságot a leginkább.- Tiszta ideg vagyok miattad. Azt hittem valami történt. Az egyetemen nem tudtalak elérni. Sehogy sem tudtam veled beszélni. Tényleg nem történt semmi? Jól vagy? Minden rendben?- zúdította rám anya az összes mondani valóját.

-Ha szóhoz juthatnék talán el is magyarázhatnám. – javasoltam.

-Ajánlom, hogy jó magyarázat legyen.

-Na szóval. Azért nem hívtalak, mert minden összejött és alig volt időm levegőt venni, így elfelejtettem felhívni titeket. Mellesleg már nem tanulok az egyetemen. Kihagyok pár évet és még az is lehet, hogy nem is folytatom a tanulást. Sajnálom anya, de másra kell koncentrálnom. Ami folytonos figyelmet igényel, különben baj lesz. Válaszolva a többi kérdésedre. Igen, minden rendben van. Nagyon jól vagyok és boldog is. Mellesleg Seattle-ben lakom. – mondtam el mindent, amit elszerettem volna.

-Hogy mi? Nem folytatod az egyetemet? Mi az hogy Seattle-ben élsz? – sikítozott anyám.

-Jól hallottad.- mondtam.

-Hogy juthatott ilyen eszedbe?

-Anya, ez nem telefon téma.- mondtam. Részben ez is, de meg kell beszélnem a többiekkel, hogy mit mondjak nekik.

-Rendben, de vigyázz magadra. Azt mondtad, hogy Seattle-ben laksz?- kérdezte anya újra.

-Igen. Mért?- kérdeztem.

-Meglátogathatnánk.-ajánlotta.- Vagy te is eljöhetnél hozzánk. Na, mit szólsz?

-Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet, majd felhívlak titeket holnap is és megbeszéljük rendben?

-Kincsem, valami gond van?- kérdezte aggódva.

-Nem, nincs semmi.- hazudtam.

-Rendben. Apa is beszélni akar veled. Szeretlek, drágám.

-Én is téged. Szia.

-Szia hercegnőm.- mondta egy reszelős hang.

-Szia Apa.- mosolyogtam.

-Hiányzol ám.- mondta szomorúan.

-Te is nekem. Mi van veled?

-Áh… Mindenki ellenem van- morogta.

-Merthogy? –kérdeztem

-Folyton mennem kell ezekre a nyamvadt vizsgálatokra. Minden nap megcsapolnak- nyafogta apa.

-Nem fog sokáig tartani. Kiderítik, hogy mi a baj, kapsz rá gyógyszert, és jobban leszel, mint a fénykorodban- nevettem, de azért aggasztott Apa betegsége.

-Remélem igazad van.

-Mint mindig.- kuncogtam.

-Tényleg Seattle-ben vagy?-kérdezte Apa témát váltva.

-Aha, nemrég költöztem ide.- válaszoltam.

-Remélem nem valami suhanc van a dologban.- morogta Apa.

-Nem, megnyugodhatsz.- vagyis részben igen, folytattam gondolatban.

-Rendben. Na most leraklak. Amint tudsz, hívj fel!

-Megígérem. Szeretlek Apu. Szia.

-Én is kincsem, szia.- azzal leraktam a telefont. Jó volt újra beszélni velük, de azért már látni is szeretném őket.

 Hirtelen megéreztem az égett szagot. Eszeveszettül rohantam a konyhába és vettem le a tésztát a tűzhelyről. Szerencsére még időben odaértem, mert csak az alja égett le egy picit a többi ehető. Levettem a szószt is, ami pont megfőtt. Kiszedtem egy adagot, és falatozni kezdtem.

Gyorsan megettem az ebédem, elmosogattam és ránéztem a fali órára.

12:35

Nemsokára ideje lenne felkelni Dominicnak. Most nem akartam felkelteni, hagy aludjon, még mielőtt átjönnének Alice-ék. Kiültem az erkélyemre és néztem a tájat. A Nap, mint mindig most sem sütött. Nem volt annyira hideg, de egy pulcsi nem ártott. A madarak csiripeltek. Behunytam a szeme és hátradőltem. Mély levegőt szívtam a friss levegőből.

A szemeim kipattantak mikor az erőből egy farkas üvöltést hallottam. Felálltam és az erkély széléig sétáltam és megkapaszkodtam. Kicsit tériszonyom van.

Eléggé messzire lehetett innen látni.  Szemeim leragadtak egy kis réten. Gyönyörű volt. Rengeteg virág volt rajta, piros, lila, kék, sárga, hófehér. A rét szélén pedig egy kis patak, amiből egy őz ivott, mellette egy kis gida. Egyszer meg kell látogatnom azt a helyet Dommal.

Az őz hirtelen felkapta a fejét és futni kezdett, ahogy a gida is. Ezt nem értem, hisz nem történt semmi. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam gondolatba egy hatalmas farkas lépett ki a fák közül. A lélegzetem elakadt. Pedig a közelébe sem voltam. Vörösesbarna bundáját a szél hullámoztatta. Körbeszimatolt és sétált egy kicsit. Mintha figyelne valamit. Olyan ismerős ez nekem. Mármint ez a farkas. Mintha láttam volna már. Hiába próbáltam, sehogy sem jutott eszembe.

Pár percig még szimatolt és járkált, majd vonyított egyet és a fák elnyelték az alakját, ahogy elrohant. Valahogy már nem annyira tűnt vonzónak az a hely, ha ilyen vadállatok járkálnak a közelébe. Semmiképp nem viszem oda Dominicot. Még csak az kéne.

Csak emlegetni kellett a kis csöppséget. Meghallottam, hogy Dominic sír, elég hangosan. Abban a pillanatban az eső szakadni kezdett, villámlott, és a szél iszonyatosan fújt. Berohantam és annyira erős volt a szél, hogy alig bírtam becsukni az ajtót.

Csurom víz voltam. Elindultam a fiam szobája felé, aki még mindig sírt. Magam elé raktam egy vastag pokrócot és úgy vettem fel Domot. Nem akartam összevizezni. Dominic elhallgatott én pedig közben átvittem a szobámba. Az eső csendesedni kezdett. Még egy utolsót villámlott és dörgött, és mint ahogy jött olyan gyorsan el is múlt. Ránéztem a fiamra, aki könnyes szemével már mosolygott. Most vagy meghülyültem vagy, jóra gondolok. Próba szerencse.

Otthagytam a fiam az ágy közepén, hogy még véletlen se essen le és lassan elindultam ki a szobámból. Becsuktam magam mögött az ajtót. Pár perc múlva meghallottam, hogy Dom ismét sírni kezd és egy hatalmasat dörgött az ég. Benyitottam, kinéztem az ablakon és az eső ugyanúgy  szakadt, mint az előbb. Odaszaladtam Domhoz.

-Shhh… Nincs semmi baj. Itt vagyok. Shhhh.- motyogtam Domhoz, aki pár perc után megnyugodott. Ahogy Dom abba hagyta a sírást. Az eső is elállt.

-Ezt nem hiszem el!- sikkantottam és felkaptam Domot és megöleltem.- Az én okos fiam! – mondtam, és puszikkal halmoztam el ő pedig kacarászni kezdett a Nap pedig kisütött. Büszke voltam az én apróságomra. Bár eléggé veszélyes a képessége, de annál hasznosabb is. Most még nem annyira ártalmas, de ahogy nő az ereje is nőni fog. Mi van, ha tornádót is képes lesz képezni, ha feldühítik? Meg kell majd tanítani, kezelni a képességét. Rettenetesen örültem.

Dom szája ismét lefelé kezdett görbülni, ezzel együtt a Napot eltakarták a felhők. Sejtettem mi a baj. Visszavittem a szobájába, tisztába raktam és levittem a konyhába. Most elővettem egy kis tejet neki. Felmelegítettem és beletöltöttem egy cumisüvegbe.

Mikor kész lett átsétáltam Dommal a kezembe, a nappaliba és elfektettem a karomon. Nagy étvággyal habzsolni kezdte a tejet. Egyszer én is megkóstoltam, de szörnyű íze volt. Kinek a pap kinek a papné.

Már csak egy pici volt az üvegbe mikor Dom szemei lecsukódtak, aztán hirtelen kipattantak és újra enni kezdett, majd ismét lecsukódtak és egyenletesen szuszogni kezdett. Kivettem a szájából a cumisüveget és a hátamra raktam. Megbüfiztettem ő pedig tovább aludt. Nem volt kedvem most felvinni, ezért a karomban hagytam és ott szunyókált.

Dominic mosolygott álmába, gondoltam valami szépet álmodhat. A Nap is kisütött.

Néhány perc múlva kicsapódott az ajtó és rögtön be is csukódott.

-Hogy lehet ilyen szar az időjárás? Alig bírtam visszajönni. Egyszer szakad, aztán süt a Nap, nagy bánatomra.- morgott Em.

-Shhh.- csitítottam.

-Bocsi.- ült oda mellénk és adott egy csókot majd kényelmesen elhelyezkedett.

-Én meg tudom ám magyarázni.- vigyorogtam a még mindig morcos Emettre.

-Az időjárásra nincs magyarázat, cica. Az van és kész.- értetlenkedett Em.

-Majd meglátod, hogy van rá.- mondtam és felálltam. Odaadtam Domot Em kezébe. Nem akartam felébreszteni, de lehet, hogy ha nem nálam van, akkor hamarabb felkel.

-Most mivan? – kérdezte Em.

-Csak várj.- mosolyogtam és leültem.

-Megtudhatnám mire?- kérdezte türelmetlenül.

-Türelem.- fújtatott egyet, majd ült Dommal a kezében és várt.

Néhány perc múlva Dominic nyöszörögni kezdett.

-Na most figyelj.- mondtam és kimutattam az ablakon. Kint már csöpörgött az eső. Ahogy Dominic egyre jobban sírt az eső egyre jobban esett. Elvettem Domot Em-től és megnyugtattam, majd rögtön vissza is aludt. Az eső elcsendesedett és újra kisütött a Nap.  Em szájtátva bámulta az ablakot.

Én pedig vigyorogva és büszkén néztem rá.

-Ez…

-Elképesztő, fantasztikus?- kérdeztem.

-Ez nem annyira jó.- húzta el a száját Em, mire nekem is arcomra fagyott a mosoly.

-De mert miért? Hisz, ha megtanítjuk neki, hogyan kell kezelni nem lehet semmi baj.- magyaráztam.

-Igen, de ő még pici. Nem érti meg.

-Igazad van, de addig meg, majd valahogy megoldjuk. 

-Kénytelenek vagyunk. De mi lesz, ha rosszra fordítja az erejét?- kérdezte.

-Ezt te sem gondolhattad komolyan. Dom sosem lesz rossz. Ő nem lehet rossz.

-Nath, nem lehet kizárni, ezt sem.

-Jaj, már. Hol van az a régi Emmett. Ne legyél már ilyen karót nyelt.- nyafogtam.

-Nem volt elég maci a környéken és ez az ördögfióka is keresztbetett nekem.- húzta el a száját Em, mire én elvigyorodtam.

-Na így már jobb.- mondtam és nyomtam egy puszit a szájára. Kényelmesen elhelyezkedtem, úgy, hogy Dom-nak is jó legyen.

-Mikor jönnek a többiek?- kérdeztem.

-Nem tudom. Alice már rég jött volna és Bella is. Jaspernek is hiányzik már a tökmag. Azt mondták, hogyha Carlisle hazaér indulnak.

-És az mikor lesz?

-Hat- Hét óra. Nem tudom, tényleg.- húzta el a száját.

-Rendben, akkor addig nem altatom el Dominicot.- mondtam.

-Nyugodtan aludhat. Attól ,hogy ők itt lesznek még nem kell neki is ébren lennie.

-De-de.- vigyorogtam.- Domnak is hiányzanak és csalódott lesz, ha nem láthatja őket.

-Rendben.- mosolygott Em.- Amúgy melyik lesz az én szobám?- kérdezte. Nem hittem a füleimnek.

-Tehát mégis ide költözöl?- kérdeztem, és úgy vigyorogtam, mint a vadalma.

-Ha még mindig áll az ajánlata, hölgyem.- mosolygott ő is.

-Még szép, hogy áll.- ugrottam a nyakába de azért úgy, hogy Domot ne keltesem fel.

-És azt te honnan tudod?- kérdezte Em felhúzott szemekkel.

-Jaj, te hülye. – nevettem, és mellkason böktem.

-Te mondtad, hogy a régi Emmett kell. Védekezett feltartott kezekkel.

-Így is van.

-Akkor meg kell szoknod, mert mostantól olyan leszek, mint egy pióca.

-Ez egy érdekes hasonlat.- nevettem.

-Tudod, hogy értettem.

-Persze.- mondtam és megcsókoltam. Hihetetlenül boldog voltam. Mindenem megvan, amiről álmodtam. Ha ennél boldogabb lennék, már rég belehaltam volna. 

    ****************************************************

U.I.: Ajánlok egy zenét! Lehet, hogy régi és lehet sokan nem szeretitek, de ez adta az ihletet a fejezet végére. Hallgassátok meg! : D ♥

Owl City-Fireflies