10.fejezet

Na végre géphez jutottam: ) Itt a feji. Elnézést hogy idáig nem volt és hogy az ígért alkalomkor nem bírtam felrakni :$  Jó olvasást!

Jess : )♥

10. fejezet

(Emmett szemszöge)

-Emmett! -szakított félbe Edward.- Állj már le!

-Ugyan mért?- kérdeztem cinikusan.

-Hogy lehetsz ilyen? Ha nem tudod, miről van szó inkább, ne mondj semmit!- kiabált rám majd elhagyta a szobát. Könnyű azt mondani. Ugyan mi mást hihetnék. Ésszerű magyarázat lenne. Dühösen ledobtam magam az ágyra és a kezembe temettem az arcom. Már egy ideje így ülhettem mikor kicsapódott az ajtó és Bella ugrott nekem és nekicsapott a falnak. Nem kis erő van ebben a csajban az biztos.

-Hogy tehettél ilyet? Gondolkozz előbb és aztán beszélj! Gyűlöllek!- kiabálta és kirohant a szobámból. Na ez meg mi volt? Mit csináltam?

-Nath elment.- mondta Edward majd elindult Bella után.

-Hogy mi? Hova? Miért?- kérdeztem és utána mentem. De megbotlottam valakiben. Alice ha a szemeivel ölni tudna én már hulla lennék.

-Mi van már? Még én vagyok a hibás, mert elment? Nem tettem semmit.- mondtam felháborodva.

-Tényleg nem. Igazad van. Csak éppen megbántottad azzal, hogy azt gondoltad róla, hogy mindenkivel lefekszik te barom.- hadarta el Alice és elrohant a szobájába utána pedig Jasper de tőle is kapta egy gyilkos pillantást. Hallotta? A francba. Jó, igazuk van ilyet tényleg nem kellett volna mondanom, de mit higgyek? Tényleg hülye voltam, hogy ilyeneket mondtam róla. De ha egyszer nem tudom miről van szó. Visszamentem a szobámba és egy ötlettől vezérelve az asztalomról mindent lesöpörtem, a CD-ket szanaszét dobáltam. Csoda, hogy nem törtek el, ahogy a falhoz csapódtak. Magamban szitkozódtam. Utáltam mindent és mindenkit. Mért ilyen bonyolult az egész? Mért kellett Nathnak felbukkanni? Ha nem jöttünk volna vissza, akkor nem lenne ez az egész. De akkor nem is találkoztam volna vele. Ami megint rossz lett volna. Bár semmire sem megyek vele, hisz vannak bonyodalmak közöttünk, vagyis inkább én gondolok róla egy s mást. Ha elmagyarázta volna, hogy mi folyik körülötte, akkor nem gyártanék magamban különféle történeteket.

Már majdnem eltelt 2 nap mikor lementem a többiekhez, hogy bocsánatot kérjek, legalább tőlük. Mindenki némán ült és néztek maguk elé. Mint egy siralomház. Ennyire hiányozhat nekik Nath és a pici? Megálltam a lépcső aljánál és megszólaltam.

-Tudom, hogy irtó pipák vagytok rám. Megértem, de sajnálom. Tényleg.- mondtam halkan.

-Nem tőlünk kellene bocsánatot kérned, fiam.- mondta Esme.

Lehajtott fejjel bólintottam egyet, majd visszabattyogtam az emeletre. Mikor felértem, tényleg minden olyan üres volt. Semmi szívdobogás. Hiányoznak. Mindketten. Igaz nem töltöttünk sok időt együtt de a szívem mélyén vágytam a társaságára, a közelségére. Lassan megindultam a szobájuk felé. Benyitottam és  megrohamoztak az emlékek, mikor a pici szobáját csináltuk. Odasétáltam a kiságy mellé és belenéztem. Szokatlan hogy nincs benne Dom. Mikor megfordultam beleléptem valamibe.  Lenéztem és valami darabokra tépett dolog volt. Felvettem egy darabot belőle. Az a kis bocs, ami nekem úgy tetszett. Nath gondolom, széttépte. Megértem őt. Iszonyatosan sajnáltam, amit tettem. Gondolataimba merülve nézegettem a maci részeit.

-Tök fölösleges ez a sanyargatás, inkább menj és kérj tőle bocsánatot.- mondta Edward.

-Na ki beszél? Sanyargatás, mi? Ismerős dolog nem? Te tudod, hogy mi történt vele igaz?- kérdeztem és elindultam felé.

-Igen.- mondta és lehajtotta a fejét.

-Mondd el.- kértem. Mikor már vagy 5 percen át nem szólalt meg hangosabban megismételtem a kérésem. Elmesélt mindent. Hogy én mekkora hülye vagyok. Úristen! Megérdemlem, ha gyűlöl. Sőt még ennél többet is. Meg sem vártam, hogy Edward befejezze a mondani valóját, megfogtam a telefonom és már rohantam is. Beszélnem kell vele. Félúton jártam mikor eszembe jutott, hogy nem tudom, hol vannak, hol élnek. Ebben a pillanatban rezegni kezdett a telefonom.

Seattle. Onnan már megérzed az illatát. Siess te hülye!

Puszi Alice

Irtó hálás voltam neki. Tartozom neki az örökkévalósággal. Talán még gyorsabban futottam, mint Edward.  15 perc múlva már megéreztem a jellegzetes liliom illatot. Egy vanília színű ház előtt álltam. A villanyok égve. Nagy levegőt vettem, majd elindultam az ajtó felé. Mindenféleképp beszélnem kell vele. Legalább csak annyit, hogy bocsásson meg. Bekopogtattam és meghallottam Nath hangját egy ”megyek” kíséretében.  Ha dobogna a szívem tuti, hogy szívinfarktust kapnék és kiugrana a helyéről az izgalom miatt. A zár elfordult, majd kinyitódott az ajtó és megláttam életem legszebb részét, ami az orrom előtt hevert és én eldobtam magamtól. Jellemző.