8.fejezet

Meghoztam a fejezetet, mivel már túlléptétek a hetedik megjegyzést is: D Ezentúl akkor hetente jön a fejezet… nincs meghatározott napja. Ezen a héten nem valószínű, hogy lesz fejezet. Előreláthatólag keddre várható. Puszillak titeket!

Jess♥

8.fejezet

Iszonyatosan fájt. Erre nincsenek is példák. Tuti, hogy egy normális szülés nem fáj ennyire. A legrosszabb az, hogy egyedül vagyok, és nem tudok magammal mit kezdeni. Minden egyes mozdulat hatalmas fájdalommal jár. Nem hiszem el, hogy Emmett ilyen gyorsan eltűnt, hogy ne hallaná meg, ahogy sikítozok a fájdalomtól. Mégsem jön. Carlisle azt mondta, hogy Carolnie anyja meghalt. De én nem halhatok meg, hisz a baba nagyobb részben örökölt emberi géneket.

Ernyedten feküdtem a szőnyegen és néha felüvöltöttem a fájdalomtól. Magamban átkoztam Emmettet, hogy ilyen gyorsan fut. Meg kell próbálnom elérni valahogy Carlislet. A telefon.  Túl messze van. Nem bírok odamenni. Nagyon fáj.

Hirtelen kicsapódott az ajtó és a könnyeimen keresztül láttam, hogy Em az. Végre. Egy kicsit megkönnyebbültem, de most valahogy ettől nem lett jobb. A fájások egyre sűrűbben érkeztek. Emmett a telefonhoz ment és olyan gyorsan beszélt, hogy alig értettem. Remélem Carlislet hívja. Megakartam kérdezni tőle, hogy őt hívta e, de egy nyamvadt szó nem jött ki a torkomon csak egy hangos nyögés.

-Shhh.. Ne mozogj. Felhívtam Carlislet. Úton van. – mondta és odaült mellém és megfogta a kezem.

-Fáááj…- Alig bírtam beszélni. Ennek a szónak is sikítás lett a vége.

-Most beviszlek az orvosi szobába. Rendben?- mondta és egyik kezét a hátamra, a másikat a térdem alá helyezte. Próbált óvatosan felemelni mégis mindegy egyes mozdulat olyan volt mintha megforgattak volna bennem egy kést. Egy nagyon éles kést.

Pár pillanat alatt már az ágyon feküdtem. Em mellém ült és próbált nyugtatni, beszélt hozzám, hogy elterelje a figyelmem, de nem igazán sikerült neki.

Nem tudom mennyi idő telt el így mikor az ajtón Carlisle viharzott be.

-Milyen gyakoriak a fájások?- fordult Emmett felé.

-Úgy 2 percesek. – mondta kétségbeesetten. Valószínű nem figyelt az időre.

-Oké. Akkor ideje elkezdeni.- nézett rám.- Nem lesz semmi baj. Természetes úton fog megszületni. Ha mégis szükség lenne az átváltoztatásra, beleegyezel?

-Igen.- válaszoltam gondolkodás nélkül.

-Rendben. Kezdhetjük.- mondta. Jaj. Legyen már vége ennek a fájdalomnak.

                                ****************************

-Nyomj!- hallottam egy távoli hangot. Eleget tettem a kérésnek, de a szemhéjam már kezdett elnehezedni.

-Nath! Nem alhatsz el! Most nem! Mindjárt vége.- mondta egy mély hang. Azt hiszem Em.

- Nathalie már csak egy kicsi kell. Most!- beleadtam mindent és egy hatalmasat üvöltve megtettem, amit mondott. Mikor már nem bírtam tovább fáradtan hanyatlottam vissza a párnák közé. Résnyire nyitva tartottam a szemem, hogy lássam a bébimet.

-Ne csináld ezt, kincsem! Sírj! Sírj már!- beszélt Carlisle a véres kis pöttömhöz. Ne! Ne engedd, hogy elveszítsem. A könnyeim záporoztak az arcomról. Pár másodperc múlva, meghallottam a világ legszebb hangját. Megkönnyebbülve mosolyodtam el mikor babasírást hallottam. A szemeim lecsukódni készültek, de még nem engedtem nekik.

-Nath, a lányok elviszik őt megfürdetni és felöltöztetni. Megcsinálom a vizsgálatokat, és ha felébredsz idehozzuk hozzád.- mondta Carlisle mosolyogva. Nekem ennyi elég volt. Hirtelen eszembe jutott valami.

-Kisfiú vagy kislány?- kérdeztem elgyengülve.

-Kisfiú.- mondta.

-Az én… pici… Dominicom.- ahogy ezeket kimondtam mosollyal a számom aludtam el.

                    *********************************

Kilestem a pilláim alól, de rögtön össze is szorítottam a szemem, mert olyan erős fény világított a szemembe, hogy még a fejem is megfájdult tőle. Na jó! Ugorjunk neki még egyszer. Elfordítottam a fejem, mert úgy tűnt, hogy pont a fejem fölött van a lámpa és lassan kinyitottam a szemem. Így is elég vakító volt, de már tűrhető. A szobában elég sok dolog volt, főleg orvosi eszközök. A falak zöldek voltak, de ezen kívül minden hófehér.

Hatalmasat nyújtózkodtam, teljesen elgémberedtem. Vajon meddig feküdhettem így, mozdulatlanul? Ahogy felnéztem a fejem fölött csak egy icipici lámpa volt. Most már nem tűnt olyan vakítónak, sőt elég sötét volt a szobában. A hasamra raktam a kezem és hirtelen tört rám a pánik mikor nem, éreztem semmit. Üresség. Hiányzott Dom. Nem nagyon emlékeztem a történtekre csak a fájdalomra, és a pici születésére. Hogy nem akart felsírni, majd Carlisle megmondta hogy kisfiú és itt filmszakadás.

Fel akartam kelni de az infúzió visszatartott.  Mikor épp téptem volna ki, valaki benyitott.

-Szia, édesem. Hogy vagy?- kérdezte Esme. Hiába cibáltam azok a nyamvadt tűk nem akartak kijönni, így reményveszte visszafeküdtem.

-Szia. Remekül. Mikor láthatom a fiam?- kérdeztem meg a legfontosabb kérdést.

-Akarod, hogy felhozzam?- kérdezte meg és megsimította az arcom.

-Nagyon.- mondtam türelmetlenül.

-Mindjárt jövünk.- mondta és kisuhant a szobából. Nagyon vártam már, hogy lássam a babám. Hihetetlen, hogy anya lettem.

 Lassan kinyitódott az ajtó és Esme lassan elindult felém. A kezében tartott kis kék csomagot felém nyújtotta. Óvatosan megfogtam, mintha törékeny porcelán lenne. Elállt a lélegzetem, ahogy megpillantottam. Nagy, barna szemei kíváncsian néztek rám.  A haja olyan színű volt, mint az enyém. Kibújtattam a pokrócból és megfogtam a kis pöttöm kezét.  Dom mosolyogva nézett rám.  Teljesen elmerültem az én kis csöppségemben. Alig bírtam vele betelni.

-Nagyon édesek vagytok.- motyogta Esme suttogva, mert időközben Dom elaludt. Mosolyogva néztem rá.

- Mióta fekszem itt?- kérdeztem szintén halkan.

- Majdnem 3 hete.- mondta.

-Hogy mi?- kérdeztem hangosan, aminek meg lett az eredménye. Dom szája legörbült és már a sírás határán volt. Nagy nehezen megnyugtattam és visszaaludt. 

- Miután megszületett Dom, elég sok vért vesztettél. Ez is az egyik oka, amiért ilyen sokáig lábadoztál. A másik, pedig az hogy ugye a picinek egy kis része vámpír így elég sok kárt tett benned belülről és Carlisle úgy döntött, hogy altatni fog, míg meg nem gyógyulsz teljesen. – magyarázta Esme.

- Hmm… Köszönöm. – mondtam hálásan, bár azért sajnáltam azt a 3 hetet, hogy nem lehettem a fiammal. Még rengeteg időt tölthetek vele és ez kárpótol.

-Nekem nincs mit köszönnöd.- mondta mosolyogva.

-De van. Mindenkinek köszönettel tartozom. Neked is köszönöm hisz a fiammal voltatok, míg én itt voltam.- mondta hálásan ránézve, de nagyon nehezen szakítottam el a tekintetem a fiam arcocskájáról.

Már jó ideje így ültünk mikor Esme megszólalt.

-Nem vagy éhes, drágám? Főztem neked. – mondta.

-Most, hogy így mondod.

-Remek. Akkor átviszem a picit a szobátokba és addig te elkészülsz.- majd nyúlt is Domért.

- Oké.- mondtam. Kedves volt tőlük, hogy bevásároltak helyettem és még a szobát is megcsinálták. Most sikerült kivenni a tűket a karomból és elindultam a fürdő felé. Egy alapos zuhanyzás, fogmosás után felöltöztem a nekem kikészített ruhába és elindultam le a konyhába, ahonnan finom illatok szálltak.

Esme istenien főzött, ahhoz képest, hogy ő nem eszik emberi ételt.

 Miközben sétáltam valami nekem ugrott és erősen szorított.

-Áááááááh…. Végreee! Üdv újra Nath! Nagyon hiányoztál már.- csilingelte Alice. – Nélküled még a vásárlás sem volt ugyanaz.- panaszkodott.

-Te is nekem.- mondta és visszaöleltem.

Így jöttek sorra a többiek. Mindenkivel beszélgettem egy kicsit. Kivéve Em. Ő megint eltávolodott tőlem.

 Azt is megtudtam, hogy Dom kedvenc nagybácsija Jasper. Igen. Nagybácsija. Carlisle és Esme a második szüleim. Imádtam őket. Bennük kerestem meg anyát és apát és meg is találtam. Nagyon hiányoztak már és így, hogy nem kellett vámpírrá változnom meg is látogathatom őket amint tudom.

Nem sokkal utánam Esme is lejött az emeletről és elém rakta a vacsorámat. Mikor felébredtem még világos volt. Elég gyorsan repül az idő.

Mikor már tele voltam megkértem a többieket, hogy meséljenek az elmúlt 3 hétről.  Leginkább Jasperrel és Dom kapcsolatára voltam kíváncsi így rá is kérdeztem.

-Mért pont téged szeret a legjobban?- kérdeztem msolyogva, Jasper felé fordulva.

-Azt hiszem, hogy ő is ilyen harcias jellemű.- mondta Jazz vigyorogva. –  Össze vissza harapdált. Ahhoz képest, hogy nem teljesen vámpír elég éles fogai vannak.

- Ez meglepő, de örülök neki. Mármint annak, hogy  te vagy a kedvence.

- Ezt kikérem magamnak.- horkant fel Alice játékosan.- Vagyis kikérjük magunknak. - karolta át a mellette levő Bellát, aki csak vigyorgott, ahogyan én is.

-Jó oké. Akkor az egyik kedvence. – helyesbítettem.

-Így már jobb. – mondta és nevetni kezdett.

-Kezd ébredezni.- mondta Edward. Na igen. Ő már csak tudja.

 Felpattantam a helyemről és a szobámba siettem. A látvány csodálatos volt. Teljesen át volt rendezve a szoba. A falak bézs színűek voltak és az egyik oldalán volt az én ágyam és vele szemben pedig a sötétkék kiságy és az ahhoz tartozó kellékek. Odalépdeltem a kiságy mellé. Közvetlenül mellette, a falon volt egy kis bocs, aki játszadozott. Ez nagyon aranyos volt. Az egész gyönyörű volt mégis ez a minta varázsolt el teljesen. Olyan Emmettes. Mintha csak az ő ötlete lett volna.

Dom nyöszörögni kezdett és a pici kezeit az arca elé szorította. Nagyon lassan felnyitotta a szemeit majd újra lecsukta. Ez így ment már egy ideje mikor abbahagyta és rám nézett. Elmosolyodott és gügyögni kezdett.  Kivettem a kiságyból és letettem az ágyamra majd mellé feküdtem. Már egy ideje beszélgettünk, vagyis én beszéltem ő pedig mosolygott és babanyelven beszélt, mikor eltört a mécses. Ezzel egy időben az eső is eleredt. Gondoltam éhes, így megetettem. Amint Dom elhallgatott az eső is elállt. Hát ez fura.

Épp el akart aludni, de tudomásom szerint ilyenkor még nem szabad, mert előbb még büfiztetni is kell, különben hasfájósok leszünk.

A hátamra raktam egy pelenkát és rá Domot , majd pár másodperc múlva egy férfiakat megszégyenítő böffentéssel tudomásomra adta, hogy jól lakott. Ezzel egy időben egy hangos nevetést hallottam odalentről. Azt hiszem Edward volt az. De most nem foglalkoztam ezzel. Visszafektettem Dominicot az ágyamra, aki rögtön el is szunyókált, miközben és simogattam a pocakját.

Nehéz feladat elé nézek. Anyaság. Kissé bonyolult, de megoldható. Nem lesz könnyű dolgom ezzel a pasival, az biztos.