5.fejezet
(Nathalie szemszög)
Próbáltam jókedvűnek tűnni barátnőim előtt, de a gondolataim teljesen máshol jártak. Mit tettem Istenem? Miért pont én? Tettem valamit, amiért ezek történnek velem? A 18. szülinapomon megerőszakoltak. Aminek úgy tűnik lett következménye. Kiderült, hogy egy olyan világban élek, ahol vámpírok vannak és ki tudja még milyen természetfeletti lények. Ez csak egy rossz álom lehet. Ébredjek már fel végre. Mi lesz ha tényleg terhes vagyok? Hogy mondom el a szüleimnek? Mi lesz a sulival? Hogy fogom felnevelni? Mert az biztos, hogy nem fogom elvetetni. Orvoshoz nem mehetek, hisz úgy tűnik, hogy a baba apja egy vámpír. Tuti dili házba csuknának vagy kísérleteznének rajtam vagy a babán. A szüleim mit szólnának hozzá? Hogy mondanám el nekik? Mondjuk ’Figyu. Úgy tűnik terhes vagyok. De ez még nem minden. A baba apja egy vámpír aki a szülinapomon erőszakolt meg.’ Nem. Nem fogom elmondani nekik. Elmegyek. Remélem, be tudom fejezni a sulit és azzal az indokkal, hogy egyetemre megyek, elköltözöm. Majd bő ruhákat viselek addig. Már csak 2 hónap van a suliból. A baba, pedig ha jól számoltam 3 hónapos lesz… Igen. 3 hónapja történt. De hogy fogom megszülni? Hisz félig csak vámpír… De nem érdekel. Ő az én babám lesz. Ha én nem is, ő élje túl.
Miután a lányok elmentek megint a gondolataimba zuhantam. Egész éjjel kattogott a fejem és a jövőt terveztem. Ha anyáéknak be tudom adni, hogy egyetemre megyek, hogyan tovább? Van egy kis félretett pénzem. Talán abból tudnék venni egy lakást. Igen. Arra elég lesz. De mi lesz ezután? Meg lesz a baba. Hogyan boldogulok egyedül? Dolgoznom kellene, hogy mindent megadhassak neki, amire szüksége van. Nem tudom kire bízni.
Egész addig törtem a fejem, míg el nem nyomott az álom. Reggel az ébresztőóra csipogására ébredtem. Lassan ültem fel, majd reflexből megsimogattam a hasam. Megmosolyogtam a tényt, hogy anya leszek. Örültem is, meg nem is. Túl fiatalnak találtam magam az anyasághoz, de nagyon szerettem a babákat. De az jobban aggasztott, hogy mi lesz velünk a jövőben.
Elkezdtem készülődni a suliba. Zuhanyzás után felöltöztem és egy egészalakos tükör elé álltam. Lassan felhúztam a pólót a hasamról. Lehet, hogy beképzeltem magamnak, de olyan volt mintha egy kis dudor lenne a hasamnál. Megsimogattam, majd mosolyogva visszamentem a fürdőbe. Megmostam a fogam, egy pici sminket raktam az arcomra, kivasaltam a hajam és elindultam a konyha felé. Anyáék már nem voltak itthon. Apa hajnalban elment dolgozni. Anya pedig körülbelül 1 órával ezelőtt.
Elővettem egy tányért majd úgy döntöttem, hogy reggelinek elég lesz egy kis müzli. Kivettem a tejet és a müzlit majd mindkettőből raktam egy keveset a tányérba. Gyors behabzsoltam a reggelimet, felkaptam a táskám és elindultam a suliba.
Majdnem elkéstem, de azért a lányok megvártak az ajtó előtt. Mosolyogva indultunk el az órára. Töri. Nem nagyon szeretem, túl uncsi.
A lányok egész úton az új osztálytársról beszéltek, nekem pedig az a fiú járt az eszembe, akinek nekimentem a plázába. Szegényt biztos megbánthattam, a „kirohanásommal”.
Szerencsére még nem volt benn a tanár. Mi voltunk az utolsók, akik beértek a terembe. Leültem a helyemre majd elővettem a könyveimet és kinyitottam a töri könyvet, ott ahol eddig tartottunk. Épp kezdtem volna átolvasni az anyagot, mivel tegnap nem igazán foglalkoztam vele, mikor Steph súgott valamit.
-Na csajszi. Ő Emmett Cullen. Nem rossz, mi?- kérdezte majd a fejével mögém intett. Kíváncsian fordultam hátra. Nem hittem a szemeimnek. Ez ő. Úristen, de ciki. Gyorsan visszafordultam és fülig pirultam. Biztos hülyének néz.
-Mi a baj, Nath?- kérdezte Dora.
-Semmi. – lehet, hogy egy kicsit gyorsan válaszoltam. Ezt nem hiszem el. Lehet, hogy bocsánatot kellene kérnem tőle a pofátlanságom miatt, hogy semmi szó nélkül elfutottam előle? De végül is jogosan. Hisz ő is vámpír, csak a... jobbik fajtája. Egyébként is. Mért járnak vámpírok suliba? Lehet, hogy kiszemelik az áldozataikat? Nem hiszem. Az Internet szerint ők csak állati vérrel táplálkoznak. De honnan tudná az, aki ezt feltöltötte az oldalra? Ez agyrém. Lehet, hogy nem kellene megbíznom ebbe a fiúba, de valahogy nem tűnik félelmetesnek, épp ellenkezőleg. Nagyon is vonzó. Csak egy kicsit nagy. Olyan, mint egy maci. Halkan felkuncogtam. Nem vettem észre, hogy már javában folyik az óra. Upsz.
-Mi olyan vicces, kisasszony?- kérdezte a tanár, majd a padomhoz sétált. Na most légy ügyes Nath.
-Semmi tanár úr, csak elgondolkoztam valamin. Természetesen az anyaggal kapcsolatosan. – hazudtam szemrebbenés nélkül,de azt sem tudtam, hogy eddig miről beszélt. Remélem beveszi.
-Megosztaná velünk is ezt a humoros dolgot?- kérdezte gúnyosan mosolyogva. A francba. Ezt elbuktad. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt mikor a csengő megszólalt. A hátam mögött felkuncogtak. Hátranéztem, ahol Emmett vigyorgott rám. Visszamosolyogtam majd elindultam az ajtó felé. A folyósón Dora és Steph utolértek.
- Ez meg mi volt az előbb a teremben?- kérdezte Dora.
- Mire gondolsz? – kérdeztem csak, hogy húzzam az időt.
- Fülig pirultál, mikor megtudtad hogy ki is az az Emmett. Aztán az óra végén, ahogy összenéztetek.- magyarázta Steph izgatottan. Nagy levegő.
- Hát én már találkoztam vele.- hadartam el.
- Komoly?- sikongattak.
- Shhhh…- szóltam rájuk.- Aha. Aznap mikor eljöttetek. Elmentem Alex-el a plázába és véletlen neki mentem és akkor.- mondtam. Tovább már inkább nem folytattam.
- Hűűha. Szerintem bejössz neki amúgy. – mondta Dora magabiztosan. Csak nevettem egyet majd válasz nélkül tovább mentem.
Egész nap csak Rá és a babámra gondoltam. Nem értem mi fogott meg benne. Talán a szemei. De lehet, hogy a mosolya. A nap további részében volt alkalmam találkozni a testvéreivel is. Igaz velük nem volt órám, de az ebédlőben összefutottunk. Mindenki csodálkozott azon, hogy nem testvérek mégis mennyire hasonlítanak és, hogy a nevelőapjuk elég fiatal az örökbefogadáshoz. És ekkor eszembe jutott valami. Állítólag az apjuk orvos és egyben vámpír is. Ez nagyszerű. Gondolom más nem így gondolta volna, de a helyzetemben ez igen kedvező. Csak annyi kell, hogy összebarátkozzak valamelyikükkel vagy bemegyek a kórházba és beszélek az apjukkal. Lehet, hogy inkább a második lehetőséget választom és akkor még ma, elintézném.
Míg haza nem értem gondolkoztam, hogy anyáéknak mit mondjak hova megyek. Megvan. Pláza. Csajos dolog és biztos nem lesz ellenükre, ha egy kicsit „kimozdulok”.
Izgatottan vártam őket, de már nagyon be voltam sózva, ezért inkább írtam egy levelet.
Bezártam magam mögött az ajtót, bepattantam a kocsiba és elindultam a kórház felé.
A lányoktól megtudtam, hogy mi a neve a dokinak. Odasétáltam az információs pulthoz.
-Jó napot! Merre találom Dr. Carlisle Cullen-t?- kérdeztem udvariasan.
-Jó napot! Jelenleg műtétet végez.- mondta mosolyogva. Ez elég bizarr. Egy vámpír, aki embereket gyógyít.
-Nem tudja, mikor végez?- kérdeztem.
-Szerintem pár percen belül. Esetleg megvárhatja és szólok neki.- ajánlotta.
-Ez igazán kedves. Köszönöm.- mosolyogtam rá, majd leültem az egyik székre a folyóson. Elég ideges voltam. Bár az okát nem tudtam megmondani. Talán az, hogy lehet egy vámpír lesz a kezelőorvosom.
Már vagy fél órája várhattam mikor egy szőke, fehér köpenyes, magas és aranybarna szemű orvos elindult felém. Ő lesz az. Nyugtatólag mély levegőket vettem.
-Jó napot! Ön keresett?- kérdezte.
-Igen.- mondtam határozottan.
-Kérem, jöjjön velem.- mondta majd elindult, én pedig követtem.
Mikor beértünk egy orvosi szobába intett, hogy üljek le. Leültem és kerestem a szavakat, hogy hogyan kezdjem el, de semmi nem jutott az eszembe. A doktor türelmesen várt majd megszólalt.
-Miért keresett?- kérdezte nyugodtan.
-Ez elég kínos helyzet. Azt hiszem. - motyogtam, majd tovább folytattam.- Tudja, én tudok róla, hogy mi maga.- ahogy ezeket kimondtam megfeszült és a kezeit ökölbe szorította.
-Nem tudom, miről beszél.- mondta még mindig nyugodtan és futólag elmosolyodott, de nem nézett a szemembe.
-Kérem, ne tagadja le. Tudom és kész. De nem ezért jöttem, hogy ezt elmondjam. Nekem segítségre lenne szükségem.- mondtam, majd vártam a reakcióját.
- Jó. Nem tagadom le. Miben segíthetek?- kérdezte nyugodtan.
- Ugye, önt is tartja az orvosi titoktartás?- kérdeztem, mert nem szerettem volna, ha bárki más megtudná.
- Igen.- válaszolt.
- Oké. – Ő lesz az első, akinek elmondom a történteket. Nagy levegőt vettem, majd lassan beszélni kezdtem.- A 18. szülinapomon történt minden. Elég messze álltam le a kocsival a megbeszélt helytől. Mikor sétáltam a kocsi felé, éjjel, akkor hallottam, hogy valaki követ. Megfordultam de… de nem láttam senkit. Tovább mentem és ismét hallottam a cipők kopogását. Mikor megfordultam egy alakot is láttam. Gyorsabban mentem, majd mikor hátrafordultam nem láttam senkit. Mikor elértem az autót bedobáltam a dolgaimat és mikor szálltam volna be a kocsiba valaki lefogott és nekinyomott a kocsinak. Azt mondta, hogy jó illatom van és, hogy nem fog fájni. Mikor az egyik kezével megsimogatott elfutottam, de hirtelen előttem termett és nekicsapott a falnak. Hiába tiltakoztam ő túl erős volt, még mozdulni sem tudtam. –mondtam, de nem bírtam tovább folytatni. A könnyeim elszabadultak. Hirtelen két kart éreztem a vállamon.
- Nyugodj meg.- mondta mosolyogva, de láttam rajta, hogy őt is felzaklatta a dolog.
- Nem ölt meg de… megerőszakolt.- mondtam majd ismét rám tört a sírás. A kezei ökölbe szorultak és tekintete dühös lett.- Azért jöttem, mert úgy tűnik, hogy ennek lett következménye.- mondtam.
- Nem. Az képtelenség, hogy terhes vagy, hiszen a vámpíroknak nem lehet gyermeke.- mondta magabiztosan és visszaült a helyére.
- Én biztos vagyok abban, hogy terhes vagyok. Azóta nem jött meg és ez a dolog pedig 3 hónapja történt. Zabálok. Hangulatváltozásaim vannak és hányok, szédülök. Nem feküdtem le senkivel sem. –mondtam remegve.
- Jó. Megvizsgállak.- mondta majd átkísért egy nőgyógyszati szobába. Felfeküdtem az asztalra és felhúztam a pólóm. A doki meredten nézett a hasamra. Gondolom, észrevette a pici dudort. Nyomott valami zselét a hasamra és néhány pillanat múlva meghallottuk a gyors szívdobogást. A szemeim könnybe lábadtak.
- Ez nem lehet igaz.- motyogta maga elé.- Te terhes vagy.
- Én mondtam.- mosolyogtam.
- De ez képtelenség.
- A pici a bizonyíték rá, hogy nem az. Rendben van vele minden?- kérdeztem.
- Igen. Azt leszámítva, hogy 2 hónappal előrébb tart a fejlődésben, mint egy átlagos baba és a szíve gyorsabban ver, de egészséges.- mondta majd kikapcsolta a gépet és adott egy törlőkendőt, hogy töröljem le a hasamról a zselét. Miközben én törölgettem a hasam addig ő kérdezgetett, hogy mihez fogok kezdeni. Elmondtam neki, hogy mire gondoltam nemrégen. Veszek egy lakást. A szüleimnek azt mondom, hogy egyetemre megyek. Nem mondott rá semmit.
Vett vért és közben olyan volt mintha máshol járt volna. Hirtelen rám villantotta a tekintetét és megszólalt.
-Mi lenne, ha hozzánk költöznél?- kérdezte. Gondolom látta, hogy mennyire meglepett a kérdése ezért magyarázkodni kezdett.- Persze nem kell, ha nem akarsz csak arra gondoltam, hogy mivel a baba félig vámpír ezért jobb lenne, ha nálunk élnél. A szülésnél is tudok segíteni.- mondta.
-Köszönöm, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Hiszen én nem ismerek senkit csak magát. Szerintem a gyerekei nem örülnének, ha odaköltöznék.- mondtam szerényen. Tetszett az ötlet, de tartok attól, hogy mit fog szólni hozzá a családja.
-De-de. Mi szívesen látunk téged. Csak rajtad múlik.- mondta. Lepattantam az ágyról és az ajtóhoz lépdeltem.
-Ezt még átgondolom. Köszönöm, amit tett értem és kérem, ne mondja el senkinek a titkom. – kértem. Ő csak mosolygott és bólintott.
-Viszlát,doki.- mondtam, majd megkönnyebbülten hagytam el a kórházat.
Reggel arra ébredtem, hogy hányingerem van. Nem sokkal később pedig már a fürdőbe voltam. Utálom ezeket a reggeli rosszulléteket. Megmostam a fogam, majd felöltöztem. Gyors megreggeliztem és elindultam a suliba.
Még nagyon kevesen voltak. Kiszálltam a kocsiból majd elővettem egy könyvet és a kocsinak dőlve olvasni kezdtem. Már javában olvasgattam a növények tulajdonságait mikor valaki mellém állt és szintén nekidőlt a kocsimnak. Felnéztem és kikerekedett szemekkel meredtem a mellettem lévőre.
-Szia! Gondoltam idejövök. Ha már úgy is az van, hogy lehet hozzánk, költözöl.- mondta mosolyogva Emmett. Mi? Ugye nem mondta el nekik?
-Ezt honnan veszed?- kérdeztem, majd elraktam a könyvemet és szembefordultam vele.
-Hát Apa mondta, hogy lehet vendégünk lesz.- tehát akkor nem mondott semmit a titkomról.
-Ja. Igen. Elmondta az okát?- kérdeztem.
-Igen. Azt mondta, hogy azért mert te egy különleges betege vagy és jobb szeretne otthon, nálunk kezelni.- megkönnyebbülve fújtam ki az eddig benntartott levegőt.
-Igen. Öhmm… Lehet, hogy elfogadom az ajánlatát, de csak is a suli befejeztével.- mondtam mosolyogva. Jesszus! Bocsánatot kellene kérnem tőle. – Figyelj! Ne haragudj a múltkori miatt… Én csak..
-Megrémültél.- fejezte be helyettem a mondatot.
-Részben, igen.- mondtam mosolyogva.- Azt hiszem, hogy el kellene indulni, ha nem akarsz késni az óráról.- mondtam majd megindultam az ajtó felé.
-Isten ments! – és követett ő is. Egész nap beszélgettünk. Bemutatott a testvéreinek. Ez az Edward egy kicsit fura. Néha nem is kérdezek és válaszol. Alice nagyon szimpatikus volt. Kis törpe.
A lányok nem bánták, hogy egész nap Emmett-el vagyok, aminek az az oka, hogy össze akartak minket hozni. Egy sort morgolódtam magamban, de nem igazán foglalkoztam velük. Nagyon sokat voltunk együtt Em-el. Igazán megkedveltem.
Le kellett cserélni a ruhatáramat, hogy ne vegyék észre az egyre növekvő hasamat. Alice boldogan vásárolt nekem.
2 hónappal később
Sikeresen leérettségiztem. Igaz a matek nem lett a legjobb, de elfogadható. Holnap odaköltözöm a Cullenekhez. Már egyre nehezebben tudtam eltakarni a hasamat. 5 hónapja vagyok terhes.. de már olyan mintha az utolsó napokban lennék. Anyáék nehéz szívvel, de elfogadták, hogy elköltözöm. Nekem is rossz volt elmenni otthonról, de már eléggé megszoktam Emmettéknél, mivel sok időt töltöttem ott a vizsgálatok mellett is. Meg volt beszélve, hogy a suli előtt találkozunk. Alice jött értem. Beraktuk a csomagjaimat. Nem volt sok mivel Alicel rengeteget jártunk vásárolni, így azt mondta, hogy csak a legfontosabbakat vigyem és majd elmegyünk ruhákat venni később. A picinek még nem vettünk semmit mivel nem tudjunk a nemét, de nekem az a megérzésem, hogy fiú lesz. Igazi kis focista. Nagyon aktív baba. Ő pont akkor alszik mikor én ébren vagyok és éjszaka kezd ébredezni és akkor kegyetlenül rugdalózik, nem törődve anyukájával.
Alice megígértette velem, hogy holnap elmegyünk vásárolni. Már ma ment volna, de Em lebeszélte róla azzal az indokkal, hogy az első napot inkább otthon töltsem. Én is jobbnak láttam így.
Mikor odaértünk Alice felkísért a szobámba. Nagyon tetszett. Citromsárga volt az alapszín és azon szürke virágok, indák. Volt egy hatalmas ágy is, amibe rögtön belevetettem magam, amin Alice csak jót kuncogott.
Carlisle betartotta a szavát és nem mondta el senkinek, hogy egy vámpír a babám apja. Bár eléggé csodálkoztak, hogy már ekkora a hasam, de nem mondtam nekik semmit sem. Mikor megkérdezték, hogy ki a gyerek apja mindig eltereltem a szót valami másra. Egy idő után rá hagyták a kérdezősködést a legnagyobb örömömre.
Ma csak Alice lesz velem, mert a többiek elmennek vadászni.
Nagyon álmos voltam, de még csak 17 óra volt. Ez ellen nem tudok tiltakozni, így lefeküdtem az ágyamon. Mikor már majdnem elaludtam halk kopogásra felpattantak a szemeim és Em dugta be a fejét.
-Bejöhetek?- kérdezte suttogva.
-Persze, gyere.- mondtam mosolyogva és feljebb tornásztam magam az ágyon.
-Jól vagytok?- kérdezte vigyorogva.
-Azt eltekintve, hogy a belső szerveim lassan már eldeformálódnak és a reggeli émelygést, na meg a szédülést, összegezve jól. Köszönjük szépen.- mondtam, majd megsimogattam a pocakom.
-Nath?
-Hm?
-Kérdezhetek valamit?- kérdezte. Már majdnem lecsukódtak a szemeim, de azért bólintottam.- A pici apja tud arról, hogy terhes vagy?- kérdezte.
Felálltam majd a fürdőszoba elé mentem. Visszafordultam az ajtóból és válaszoltam neki.
-Nem tudom ki az apja.- mondtam, majd lassan becsuktam az ajtót, de hallottam egy „chh”-t és még morgott valamit majd becsapta maga után az ajtót és elviharzott. Sírva rogytam le a hideg csempére. Sírtam egy sort, majd beálltam a zuhany alá. Mikor kijöttem hallottam, hogy az ajtó csapódik. Gondolom most indultak vadászni.
Lefeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót. A pocakomat ölelve aludtam el.
Arra ébredtem, hogy valaki néz. Kinyitottam a szemem, de a szobába korom sötét volt csak a Hold fénye világított be a hatalmas ablakon. Az ágyam végébe Alice ült a térdeit átölelve.
-Szia.- motyogtam. Már nem igazán voltam álmos.
- Szia. Nath, emlékszel mikor beszéltem neked a képességeinkről és annak a növekedéséről évek során?- kérdezte.
- Igen. Emlékszem. Mit akarsz ezzel mondani?- kérdeztem, majd felültem az ágyon.
- Tudod, ma éjjel látomásom volt, de nem a jövőből, hanem a múltból.- mondta lassan.
- Igeen?- kérdeztem, mert még mindig nem esett le, hogy mire akar kilyukadni.
- Láttam, a ..18. születésnapod utáni eseményt. Én sajnálom, ami történt. Nem is tudod mennyire. Tudod az én húgommal is ez történt. Mármint a vérszerinti húgommal. De őt.. meg is ölték. Ez után változtam vámpírrá. Mert elmondtam, amit láttam és örültnek hittek, na meg a látomásaim már emberként is kínoztak így diliházba lettem csukatva.- Alice megremegett és olyan volt mintha sírna, de könnyek nélkül. Felpattantam és megöleltem.
- Sajnálom Alice. Tehát akkor mostmár mindenki tudja igaz?- kérdeztem a szemébe nézve.
- Nem. Bella,Esme, Jasper és Emmett. Ők nem tudják. Edward onnan tudta meg, hogy pont vele beszélgettem, mikor megláttam.
- Ő nem fogja elmondani senkinek?- kérdeztem.
- Nem. Megígértettem vele.
- Köszönöm.- mondtam hálásan, majd megöleltem. Igazán sajnáltam Alice húgát és egyben Alice-t is. Sokáig beszélgettünk, de engem hajnal tájt elnyomott az álom.
Hatalmasat nyújtózkodva ébredtem. Elég korán lehet, mivel még csak most jön fel a Nap, de nem éreztem magam álmosnak. Gondolom ennek az az oka, hogy tegnap elég hamar lefeküdtem aludni.
Felkeltem az ágyból és megcéloztam a fürdőszobát. Zuhany után magamra tekertem egy törölközőt és úgy mentem vissza a szobába. Alig ért körbe, de azért még takart. Kiválasztottam egy nyári ruhát. Mostanában már nem törődtem azzal, hogy örökké takargassam a pocakom. Visszamentem a fürdőbe, felöltöztem és fogat mostam, majd felkötöttem a hajam. A többiek még nem értek vissza a vadászatból. Alice azt mondta, hogy este felé fognak hazaérni. Lerobogtam a konyhába, ahol Alice ücsörgött és egy divatmagazint olvasgatott.
-Jó reggelt!- köszöntem vidáman és elővettem egy tányért.
-Neked is! Hogy aludtál? –kérdezte mosolyogva, de alig bírt elszakadni az újságban lévő ruháktól. Ruhák. Erről jut eszembe. Ma vásárlás.
-Sokat és jól. Alice?
-Igen?
-Esetleg nem láttál valamit a baba nemével kapcsolatban?- kérdeztem, majd neki kezdtem a reggeli készítésének.
-Nem és ez nagyon bosszant, mert így nem tudunk neki bevásárolni.- mondta durcásan. Hát igen, a baba nem akarja tudatni velünk, hogy kisfiú, avagy kislány lesz. Mikor ultrahangot csinál Carlisle mindig olyan pózban van, hogy nem lehet megállapítani a nemét. Mintha tudná, hogy mikor hogyan kell feküdnie.
-Áh, ne mérgelődj. Időben be tudunk neki vásárolni még a születése előtt.- mondtam, majd beleharaptam a szendvicsembe.
- -Hát remélem is.- mondta mostmár mosolyogva.- Amúgy ha készen vagy mehetünk?- kérdezte izgatottan.
- Igen. Eszek és indulhatunk is.
Miután megreggeliztem rögtön elindultunk vásárolni.
Rengeteg ruhát vásároltunk. Nem is fog elférni a gardróbomba ennyi ruha. Időközben megebédeltem. Alice alig bírt egyhelyben ülni mikor ettem. Szinte rohanva vásároltunk. A lábaim már eléggé fájtak, de azért még az utolsó boltba mindenféleképp bementem. Elvesztem a cipőkben. Alice majdnem mindet felpróbáltatta velem, de nem bántam.
Miközben mentünk kifelé a szemem megakadt egy apró dolgon.
-Alice. Ezt semmiféleképp nem hagyhatom itt. Olyan édes.- mondtam majd a bolt felé siettem, ahol az aranyos babacipőt megláttam és gyönyörködve nézni kezdtem.
-Hát nem tündéri?- igaz, hogy még nem tudjuk a nemét, de ez a vajszínű kiscipő kislánynak és kisfiúnak is jó.
-De az. Vegyük meg.- csillantak meg Alice szemei.
-Még szép.
Kifizettük a cipőt és elindultunk az autó felé. Nagy nehezen sikerült mindent bepakolni és elindultunk. Csodálkozva néztem, hogy Alice nem hazafelé vette az irányt.
- Alice, Merre akarsz menni még?- kérdeztem értetlenül.
- Meglepetés!- mondta majd továbbra is az utat figyelte.
- Hát jó- mondtam majd türelmetlenül vártam a meglepetésem.
Alice 15 perc kocsikázás után lefordult egy autóbolt előtt majd leállította a kocsit és felém fordult.
-Megérkeztünk.- mondta vigyorogva.
-Ugye nem az, amire gondolok?- kérdeztem. Nem vehet nekem egy kocsit, hisz az egy vagyon.
-De pedig az. – mondta majd kipattant a kocsiból és elindult a bolt felé. Én is utána mentem. Mikor utolértem heves tiltakozásba kezdtem, de olyan volt mintha meg sem hallotta volna.
-Fogadd el! Léci. Ez egy ajándék tőlem a babának és neked. Vedd úgy, mintha egy babazsúrra venném az ajándékot.- mondta és bociszemekkel nézett rám. Nagyon sóhajtva megadtam magam. Hát lehet neki ellenállni? Odafordult egy eladóhoz és megkérte, hogy segítsen nekünk autót választani. Miközben válogattunk az autók között Alice megszólalt.
-Amúgy választottál már nevet?- kérdezte izgatottan.
-Hát eddig csak fiú nevet.- mondtam.
-És mi lenne az?
-A Dominic. Igazából a becézése nagyon tetszik, a Dom. Lányneveken még nem gondolkodtam.- mondtam mosolyogva.
-Szép név. Nekem igazán tetszik. Lánynevet meg, majd még keresünk.- mondta nevetve.
Mikor kiválasztottuk az autót elindultunk a papírokat elintézni.
Már mindent elintéztünk és a kocsikulcsokat is megkaptuk, épp indultunk volna, mikor meghallottam egy gyönyörű hangot.
-Alice? –kérdezte bizonytalanul.
Alice kővé dermedt a hang hallatára, mire én megfordultam, hogy kiderítsem ki az. Megdöbbentem mikor megláttam.Ő meg mit keres itt? Forksban?
