3.fejezet - Furcsaságok

3.fejezet

(Nathalie szemszög)

Már megint a WC fölött görnyedek. Csak tudnám, hogy miért. Orvoshoz nem akarok menni, mert utálom a kórházakat.

Lassan feltápászkodtam a hideg csempéről és megmostam a fogam. Lementem a konyhába, ahol isteni illatok voltak. Anya reggelit csinált, apa pedig a kávéját iszogatta.

-Jó reggelt!- köszöntem.

-Szia, kincsem. – köszönt anya is.

-Jól aludtál?- kérdezte apa.

-Tűrhetően.- mondtam. Azt azért nem mondtam, hogy éjfél után felzabáltam a fél hűtőt. Gondolom az jöhetett ki reggel.

-Alex?- kérdeztem kíváncsian, majd leültem apával szemben.

-  Tudod ő tegnap buliba volt. És 3 órakkor ért haza.- mondta anya mérgesen. Akkor azt hallottam én. Valaki nekiment az ajtómnak. Gondolom akkor ő volt az. Csoda, hogy a saját szobáját megtalálta.

-  Legalább egy kicsit lazított.- mondtam mosolyogva.

-Hát. Végülis. – mondta apa.  Ő sokkal lazábban vette a szülőséget, mint anya. De azért ő is aggódik miattunk és szeret minket.

-Kincsem ,szólnál Alex-nek, hogy kaja van. Szerintem éhes lehet. -mondta anya, majd egy nagy adag palacsintát rakott az asztalra. A hasam hangosan korgott egyet. Hogy lehetek ennyire éhes?!

-Aha. –mondtam, majd felrohantam a lépcsőn. Bekopogtam Alex-hez aki motyogott egyet. Gondolom ez az, hogy bemehetek.   Bedugtam a fejem az ajtón. Alex szétterülve az ágyon nyüglődött.

-Szia- suttogtam -Ha éhes vagy, akkor gyere kajálni. Most lett kész.

-Hagyjatok már békén. A francba is. Neked sincs jobb dolgod, mint, hogy engem zaklass. Majd eszek, ha éhes vagyok.  –mondta durván.

-Kösz.- mondtam majd elindultam vissza a konyhába. Majdnem sírva fakadtam Alex durvaságán. Az előbb még majd kicsattantam a boldogságtól most meg a sírás fojtogat. Ezt nem értem. Mikor már a lépcsőfordulónál voltam kicsapódott Alex ajtaja. Én visszafordultam, hogy mi történt és ekkor Alex kapott fel és ölelt meg.

-Sajnálom, hogy kiabáltam veled csak iszonyatosan fáj a fejem. Nehogy komolyan vedd, amit mondtam. –mondta szomorúan. – Én nagyon szeretlek téged csak néha rosszkor vagy rossz helyen és rajtad töltöm ki a dühöm. –mondta nevetve.

És akkor eltört a mécses. Sírva fakadtam. Pedig semmi okom nem lett volna rá. Azt hiszem túláradt a boldogság és könnyekben jön ki.

-   Te azt… mondtad… hogy... szeretsz – mondtam szipogva.- Most mondtad ki először.- nevettem fel.

-  Nem. Mert már 8 évesen is mondtam egyszer. Azt hiszem akkor mikor lenn voltunk a strandon anyáékkal. –mondta ő is nevetve - De ne sírj már.

-  Jó. Oké. Tényleg nem tudom mért sírok.- mondtam.

   Elindultunk a konyhába, majd leültünk és megreggeliztünk. Elég sokat ettem. Semmi nem maradt a tányéromon pedig többet szedtem amennyit Apa és Alex összesen. Még egy különös dolog a mai napon.

-  Anya segítsek elmosogatni? –kérdeztem.

-   Ha van kedved. Akkor igen- mondta anya, majd összeszedte a tányérokat és a mosogatóba rakta. Mikor felálltam megszédültem, és ha Alex nem kap el a padlón kötöttem volna ki.

-  Hé. Mi van veled?- kérdezte aggódva apa.

-    Semmi csak gyorsan álltam fel. – mondtam mosolyt erőltetve.

Anyával elmosogattunk, majd mikor már mentem volna föl a szobámba anya megállított.

-Kicsim, beszélhetnénk?- kérdezte, majd apa is csatlakozott hozzánk.

-  De hát eddig is azt tettük.- mondtam értetlenkedve.

-  Tudom, de most komolyabb dologról lenne szó.- mondta anya. És a kanapé felé húzott. Mikor leültünk Apa nagy levegőt vett és nekikezdett.

-   Drágám. Furcsa vagy egy ideje. Mióta visszaértél a szülinapodról a lányokat is elhanyagolod. Egész nap a szobádban ücsörögsz. A szülinapod után mikor hozzád értünk összerezzentél. Mi történt? Valami baj van? –kérdezte Apa. A torkomban gombóc nőtt. Mért kell nekik felemlegetni? Már kezdtem feldolgozni, hogy mi történt velem. Nagy nehezen meg szólaltam.

-  Nem. Nem történt semmi.- mondta de a mondat végén a hangom elcsuklott. Szerencsére ezt ők nem vették észre.

-    Jól van. De ne hanyagold el Dorat és Steph-et. 3 hónapja csak a suliban találkoztok. Mért nem mozdulsz ki. Hétvége van. Menjetek el moziba vagy vásárolni. – mondta anya mosolyogva, majd megsimogatta a hátam. Igaza van. Mióta hazaértem azon az estén, nem hívtam őket. Ha hívtak néha nem vettem fel, mert nem volt kedvem beszélni velük.

-   De én ugyanolyan jóba vagyok velük, mint eddig csak… nem tudom. Nincs kedvem sehova sem menni. Jó itthon.

-  Jól van szívem. – mondta anya majd egy puszit nyomott az arcomra.

-   Kincsem, ha valami történt nyugodtan elmondhatod.- mondta Apa.

-  De tényleg. Semmi sem történt. Nem kell aggódni.- mondtam, majd felálltam adtam apának is egy puszit és felmentem a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót levetettem magam az ágyra és a párnámba fojtva sírni kezdtem.

A szemeim már fájtak a sok sírástól és égett. Feltápászkodtam és elindultam a fürdő felé. Belenéztem a tükörbe. Hát elég ramatyul nézel ki Nath. Megmostam az arcom. Egy kicsivel jobb lett de a szemem még mindig piros volt. Elővettem a szemcseppet és csöpögtettem a szemembe. Na így már jobb. Felkötöttem a hajam és visszamentem a szobámba. Nem tudtam mihez kezdeni ezért lementem a nappaliba, ahol apa meccset nézett.

Fél óra múlva Alex jött le a lépcsőn majd elindult az ajtó felé.

-Hova mész?- kérdeztem.

-Kell pár kütyü a gépemhez.- mondta majd felvette a kabátját.- Jössz? –kérdezte.

-Hát. Nem tudom.- húztam el a számat. Apa rám nézett azzal a mozdulj-már-ki-egy-kicsit-végre nézéssel. – Jó oké. Megyek.

Majd felpattantam és a kabátomért nyúltam. Felvettem a cipőmet is és elindultunk a pláza felé. Mivel Alex-nek bevonták a jogsiját gyorshajtás miatt, ezért én vezettem.

Leparkoltam a nagy épület előtt és Alex rohanva indult el a bejárat felé.

-Hééé, nyugi már. Nem fog elszökni az a valami, amit venni akarsz. – mondtam nevetve.

-   De aki árulja, az elmegy. - És egy bolt felé mutatott, ahol már épp pakolásztak.

-   Jó akkor menj. Találkozzunk itt. Oké?- kérdeztem.

-   Aha. Jó. Na mentem is – majd rohanni kezdett a bolt felé. Kuncogva elindultam.

  Már egy ideje sétálhattam, mikor megláttam valamit. A hasam éhesen korgott egyet mikor elindultam a bolt felé. Rengeteg nasi volt. Nagy nehezen választottam majd miközben tovább sétáltam elmajszoltam az édességet. Elindultam egy kuka felé kidobtam a csomagot majd mikor visszafordultam neki ütköztem valaminek. Nem emlékszem hogy itt egy oszlop lett volna. Majd mikor felnéztem két aranyszempár nézett vissza rám. A kezei hidegek voltak és kemények és… és hófehér volt. Nem. Az nem lehet.

-  Ööhm. Ne haragudj. Jól vagy? –kérdezte. Nem. Nem. Ő nem ugyanaz a személy, aki akkor éjjel… Nem az ő szemei vörösek voltak. Neki pedig aranybarnák. De kőkemény és hideg. Ő is ugyanaz, ami az a férfi volt akkor éjjel. Bármi is az. Kiszabadítottam magam a karjai közül és futni kezdtem. A kulcs a kezembe volt már egy ideje, így nem kellett keresgélni. Bepattantam a kocsiba és elhajtottam. Mikor már a főúton voltam akkor kaptam észbe. Alex-et otthagytam. A francba. Gyors visszafordultam majd felhívtam, hogy én a kocsiba várom. A kormányra borulva vártam, hogy Alex végre betoppanjon. Vagy fél óra múlva ért csak oda.  Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, de nem kérdezősködött. Nagyon gyorsan hajthattam, mert 8 perc alatt hazaértünk a 20 perces útból. Becsaptam a kocsiajtaját és felrohantam a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót bekapcsoltam a gépet és beírtam a „kulcsszavakat” egy keresőbe:

        Gyorsaság, hófehér bőr, erő.

Majd elájultam mikor kiadta a találatokat. Vámpír. Rákattintottam az egyikre a sok közül és megkerestem a legjellemzőbb tulajdonságokat és gyorsan olvasni kezdtem.

Mindenki úgy véli, hogy a vámpíroknak hatalmas szemfogaik vannak és elégnek a napon. És a denevérré változás. Nem ez csak egy mese. A vámpírok akár nappal is járhatnak közöttünk. De nem akkor mikor vakítóan süt a nap. Akkor ők is eltűnnek. A bőrük hófehér, hideg és kőkemény. Természetfelettien erős és gyors. A vámpírokat két csoportra lehet osztani:- nomád

                                        -vegetáriánus

A vegetáriánusokról nem tudunk semmit csak azt, hogy ők is erősek, kőkemények és hidegek és a hófehér bőr rájuk is jellemző. Na meg azt, hogy állati vérrel táplálkoznak.

A nomád vámpíroknak a szemük vörös. Ők emberi vérrel táplálkoznak. Ők erősebbek is, mint a vegetáriánus vámpírok.

Meredten néztem a monitort. Abban már biztos voltam, hogy aki azon az éjjel megtámadott ő egy nomád..vámpír volt?! De ilyenek nem léteznek. Lehet hogy csak kontaklencsét viselt. De akkor hogy lehet olyan gyors. Na meg erős. De. Ő biztos, hogy vámpír volt. A szavai elárulták. De akkor az akivel ma találkoztam mi volt. A szemei aranybarnák voltak. Lehet hogy ő pedig vegetáriánus. Ő nem volt annyira rémisztő, mint az a másik. Igazán jóképű volt. Sőt. Az nem kifejezés.

Álmodozásomból a telefon csörgése szakított ki.

-Szia csajszii.- kiabált bele Steph. - Na figyu. Ma elmegyünk hozzád Doraval . Már olyan rég beszélgettünk egy jót. Szóval akkor 3 óra felé ott leszünk oké?- kérdezte izgatottan.

-Oké. Gyertek.- mosolyogtam.

-  Akkor oké. Szeretünk. Sziaaa.- nevetve nyomtam ki a telefont majd az órára pillantottam, ami fél 3-at mutatott. Oké. Addig mit csináljak. Azt már megemésztettem, hogy vannak vámpírok. Szóval ez pipa. Egy ideig gondolkodtam, hogy mivel foglaljam le magam, de nem jutott semmi érdekes az eszembe ezért levágtam magam az ágyra, majd néztem magam elé. Hirtelen elfogott a hányinger és berohantam a fürdőbe. Ha ez így megy tovább kénytelen leszek elmenni egy orvoshoz. Bármennyire nincs ínyemre ez a dolog. Felálltam és kiöblítettem a szám. Lementem a konyhába majd közöltem anyával hogy 15 perc múlva vendégeink lesznek. Azt mondta, hogy csinál pár szendvicset. Előkészítette a hozzávalókat. Mikor az uborkát vette elő hirtelen nagyon megkívántam. Csillogó szemekkel vetettem magam az uborkára és majd fél üvegnyit megettem, mikor csöngettek. Megjöttek. Rohanva nyitottam ki az ajtót majd a nyakukba vetettem magam. Felmentünk a szobámba anya felhozott pár szendvicset. Én inkább nem ettem belőle, mert megint kihányom.

-  Tudtad, hogy hétfőtől új osztálytársunk lesz?- kérdezte Dora.

-  Nem. Nem tudtam. Ki? - kérdeztem.

-  Valami Emmett Cullen.- mondta. Hirtelen az a fiú jutott eszembe, aki a bevásárló központba láttam.- Most költöztek ide. Az apja orvos. Vagyis hát a nevelőapja.- Ez még kapóra jöhet. Gondoltam magamba.

-   A testvérei 10-esek lesznek . Két fiú és két lány. De nagyon fura mivel együtt vannak. Mármint együtt járnak. Igaz hogy nem vérrokonok, de akkor is.

-  Hát ez fura.- mondta Steph.

-   Igen. Az.- mondtam elgondolkodva.

-  Na majd holnap kiderül.- mondta Dora izgatottan.

-  Jaja. Nath, mi újság veled? Valahogy kivirultál és mintha meghíztál volna- mondta Steph nevetve.

- Igazán vicces vagy ma.- mondtam. De elgondolkoztam azon, amit mondott. És ekkor az eszembe jutott valami. Hányok. Zabálok. Szédülök.  Hangulatváltozás. És a legdurvább. Már vagy másfél hónapja késik.. Hogy nem vettem ezt észre. Hogy lehetek ennyire figyelmetlen hülye?! Túlságosan el voltam foglalva a gondolataimmal. Neeem… az nem lehet… Én nem feküdtem le senkivel. Az meg nem lehet, hogy akkor történt. Nem. Ez képtelenség. De minden jel arra mutat. Lehet, hogy valamilyen betegség a terhesség összes tünetével. Próbáltam menteni a menthetőt, de nem sikerült ésszerű magyarázatot találni csak azt, hogy terhes vagyok.