6. fejezet

Sziasztok!

Huuu… hát erre nem számítottam. Nagyon köszönöm nektek a megjegyzéseket. Igazán jól estek: D Hozom a várva várt fejezetet… Jó olvasást hozzá!

U.I.: 6 megjegyzés a következő fejezetig!! :$ : )

Puszi Jess

6.fejezet

Kővé meredve bámultam az előttem álló nőt. Cullenék már sokat meséltek róla, de leginkább Emmettől hallottam a legtöbbet. Szebb volt, mint ahogy ők leírták. Ez nem fair a nőkkel szemben. Ha ő belép valahova minden lánynak az önbecsülése csoda, ha megüti a nullát.

Alice lassan megfordult, majd nagy nehezen eresztett egy mosolyt.

-Szia. Rose. – rengeteg érzés volt a hangjában. Düh. Amit nem igazán értettem, hisz őt nem bántotta meg tudtommal, de volt ott még csalódás, szomorúság. – Neked nem Torontoban kellene lenned?- kérdezte egy kis éllel a hangjában.

-De. Csak most épp költözünk Peterrel és átutazóban vagyunk és szükség van egy kocsira.- magyarázta Rosalie.

-Aha. Értem.- mondta Alice mit sem törődve, de azért látszott rajta, hogy ha egy picit is de örül, hogy újra láthatja régi húgát. – Ööö... ne haragudjatok. Nath ő Rosalie. Rose ő itt Nath. – mondta a kezeit lengetve közöttünk.

-Szia.- biccentett egyet Rosalie, de csak úgy sütött róla a megvetés. Amit nem igazán értettem.

-Szia. – válaszoltam és halványan elmosolyodtam.

Pár perc kínos csend után Alice megszólalt, hogy ideje lenne indulnunk, mert hamarosan hazaérkeznek a többiek. Felajánlotta Rosenak, hogy ha van kedve, látogassa meg a család többi tagját és nézzen be hozzájuk.

Alice ideadta az új autóm kulcsait és elindultam hazafelé. Még mindig nem értettem, hogy Rose mért viselkedett velem így, hisz eddig még azt sem tudta, hogy létezem. Nem mondtam semmi bántó dolgot sem.

Észre se vettem, hogy már a ház előtt állok és nézek az ablakon kifelé miközben Alice kopogtatja a mellettem lévő ablakot.

-Egész éjjel itt akarsz lenni? Szerintem, nem lehet annyira kényelmes, mint az ágy.- mondta mosolyogva.

Kinyitottam az ajtót és kiszálltam a kocsiból.

-Csak elgondolkoztam.- majd a csomagtartó felé vettem az irányt, de mikor felnyitottam semmit sem találtam.- Bevitted a cuccokat? -kérdeztem ledöbbenve. Ejha! Vajon meddig ülhettem a kocsiban?!

-Aha. Ilyenkor úgysem lehet neked cipekedni. Amúgy meg ez tudod nekem tollpihe könnyűségű. És a ruhákért mindent.- mondta Alice az utolsó mondatot egy kicsit hangosabban és katonásan. Hát Alice az csak Alice. Felkuncogtam, majd elindultam a bejárat felé.

Míg Alice a ruhákkal foglalatoskodott, addig én beültem a Tv elé és reménykedtem, hogy találok valami nézhető filmet. Találtam is egy vígjátékot. Mivel még nem láttam, ezért nem kapcsoltam tovább, hanem elkezdtem nézni.

Eléggé besötétedett már mikor vége lett a filmnek. Rápillantottam az órámra, ami 22.03-at mutatott. Nyújtózkodva felálltam és megindultam a konyha felé. Útközben összefutottam Alicel aki épp szökdécselve tartott felém arcán egy hatalmas mosollyal.

-Mindjárt itt lesznek! – csilingelte vidáman.

- Azt hittem már megfulladtál a ruhákban.- vigyorogtam, mire kaptam egy gúnyos nevetést - Amúgy meg ez jó hír.- mosolyogtam.

-Igen az. Már annyira várom Jazzt. Nagyon hiányzik.- mondta mosolyogva. Hát igen. Neki van kit hazavárnia. Ez a gondolat kicsit rontott a hangulatomon, de mégsem lettem szomorú.

Benéztem a hűtőbe, és keresgélni kezdtem. A választásom egy gyümölcs torta lett.  Leültem a pult elé, és lassan neki kezdtem enni. Alice közben össze-vissza fecsegett. Naná, hogy a ruhákról és a nyári divatról. De hát ő már csak ilyen. Mindenkinek van valamilyen flúgja.

Uh… Majd kipukkadok. Majdnem az egész tortát befaltam. De hát, ha egyszer jól esik. Épp a nappali felé haladtunk mikor megérkeztek a többiek. Előszőr Edward és Bella, majd Japer aki rögtön Alice nyakába ugrott ő utána jött Esme és Carlisle. Legutoljára Emmett jött. Mindenki megölelt, de Emmett még csak nem is köszönt. Nem értem mi van vele. Az utolsó „beszélgetünk” óta ilyen. Már ha azt lehetett beszélgetésnek nevezni. Ha teheti még csak egy szobába se lenne vele. Sejtéseim szerint.

Carlisle rögtön kikérdezgetett, hogy történt e valami a babával vagy velem. Szerencsére semmi panaszom nem volt. Mondta, hogy szeretne majd velem beszélni és, hogy jobb lenne, ha az irodájában beszélnénk meg. Mikor elindultunk volna valaki kopogtatott. Megtorpantam az ajtóban és vártam a vendéget. De volt valami sejtésem, hogy ki lehet az. Esme elindult, hogy kinyissa az ajtót. Mint általában a megérzéseim most sem csaltak. Az ajtóban Rosalie állt. Mindenki ledermedt, kivéve Alice és én. Esme olyan volt mintha zokogna. Carlisle odasétált mellé és átkarolta.

-Sziasztok.- mondta Rosalie. Úgy tűnt mintha egy kicsit zavarba lenne.

-Gyere be Rose.- mondta Carlisle mosolyogva.

-Köszönöm.- mondta halványan elmosolyodva majd belépett. A tekintete rögtön Emmettet kereste, aki elámulva ült a fotelbe, majd lassan- szószerint mintha lassított felvételt néztem volna- tátott szájjal felkelt. Na ez volt az, ami nekem nem igazán tetszett. Bár semmi beleszólásom nincs a dologba. Azt csinálnak, amit akarnak.

-Örülünk a látogatásodnak. Minek köszönhetjük?- kérdezte Carlisle.

-Hát igazából Alicenek.- mondta majd Alice felé nézett, aki Jaspert átölelve állt az egyik falnál, nem messze tőlem.

-Hogyan?- kérdezte Bella. Hát igen. Tudtommal ők nem nagyon szívlelték egymást.

-Találkoztunk a városban és meghívtam, hogy látogassa meg a család többi tagját is. – magyarázta Alice, de úgy mintha már vagy 100-szor elmesélte volna.

Néha- néha kaptam egy szúrós pillantást Rosalietől, de Edward erre mindig felmorgott. Gondolom ő olvasott a gondolataiban. Elhatároztam, hogy megkérdezem, mit tettem, hogy így viselkedik velem.

Már egy ideje beszélgettek, mikor Rosalie felállt és elindult az ajtó felé.

-Hát nagyon örültem, hogy találkozhattam újra veletek. Vigyázzatok magatokra és további jót.- mondta Rose és megölelt mindenkit, kivéve Emmettet, aki egyszer rám majd Rose-ra nézett és ezt jó párszor megismételte.

-Em. Ne csináld. Nem esne neki jól. – mondta Edward, de ezt a mondatot nem tudtam hova tenni. De úgy tűnt, hogy Emmettet nem foglalkoztatta.

-Héé, és én?- kérdezte Emmett gyerekesen és megindult Rosalie felé, rám kacsintott, majd felkapta Rose-t megpörgette és a nyakába csókolt. Hogy az a… Azt hiszem felöltöttem egy erős sárga árnyalatot. Összeszorítottam a szám és ökölbe szorított kezekkel felrohantam a szobámba. Hogy lehet ekkora szemét?! Ezt még visszakapja, az biztos.  Bár nem kellene ennyire túlreagálnom, hisz ki nekem Emmett? Senkim. Akkor meg?

Gondolataimból egy halk kopogás szakított ki. Egy „gyere” után Carlisle nyitott be. Ja, igen. El is felejtettem, hogy akart velem beszélni valamiről.

-Nem zavarok?- kérdezte, majd becsukta maga mögött az ajtót.

-Dehogy. Gyere csak nyugodtan. Ha jól tudom beszélni, akarsz velem. Ezért jöttél ugye? –kérdeztem.

-Igen.- válaszolta majd leült velem szemben az ágyon.

-Akkor hajrá.- mondtam mosolyogva.

-Tettem egy kis kutatás félét és kiderítettem pár dolgot a babával kapcsolatban. Mármint a fajtájával kapcsolatban. Nem ő az egyetlen ilyen baba.- mondta lassan és nyugodtan.- Franciaországban él egy nő. Aki ugyanolyan, mint a pici. Ezt onnan tudom, hogy felhívtam az egyik barátomat, Elezart és elmeséltem neki, a te esetedet. Elmondta, hogy nemrég találkozott egy félvérrel. És elmondott mindent, amit neki mesélt ez a nő. A születését. Az erejét. – itt elhallgatott és várta a reakcióm.

-Folytathatod, bírom.- mondtam mosolyogva.

-Rendben. Szóval a nőnek a neve Caroline. Elmondta Elezarnak az egész életét, amit most elmondok neked is, hogy tisztában legyél a dolgokkal. Hogy mire számíts. Tehát, Caroline 1925-ben született, nem öregszik. Már 3-4  év után elérte a végleges életkorát, ami megfelel egy 17 évesnek. De az fura volt, hogy az ő állítása szerint, az édesanyja 2 hét után megszülte.

-Mi lett az édesanyjával?- kérdeztem. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg. Carlilse elhallgatott.

-Meghalt- suttogta. Hirtelen megállt bennem az ütő. Jó, ez benne volt a kártyában, de elég durva, ha tudod, hogy lehet, meg fogsz halni nemsokára. De legalább a pici egészséges lesz.- De te nem fogsz, hisz mi itt vagyunk. Ha arra lesz szükség, átváltoztatunk. De ezt majd megbeszéljük később. Inkább folytatnám.- bólintottam, majd Carlisle beszélni kezdett.- Szóval mivel ő félig ember ezért dobog a szíve és vér folyik az ereiben. A szíve gyorsabban ver, mint az átlag emberé, akár a kétszeresére is felgyorsulhat.

De mivel félig vámpír is, vannak képességei. Mint például a gyorsaság, erő, sebezhetetlenség, a hallás, de nem olyan kifejlettek, mint egy vámpíré. Viszont lehetnek ugyanúgy különleges képességei is. Carolinenak is van. Ő olyan erővel rendelkezik, hogy ha rágondol valakire, annak be tudja azonosítani a pillanatnyi tartózkodási helyét. Mintha minden emberben lenne egy nyomkövető. Ez hasonló az egyik Volturi erejével, de ő szag alapján képes megtalálni személyeket. Ezen kívül még azt is tudjuk róla, hogy nincs mérge. Tehát, nem képes átváltoztatásra. Meg még van itt valami. Nekünk ugye a bőrünk ragyogni kezd, ha napfény éri. Az övé is, de sokkal halványabban. Szinte nem is lehet látni, emberi szemmel. Tehát, ő gond nélkül tud közlekedni az emberek közt, akár tűző napon is. Hát ennyit tudok róla. De az anyja terhességével kapcsolatban, nem stimmel valami. Te már 5 hónapja vagy terhes a babával. Ami annyit tesz, hogy a pici több emberi gént örökölt, mint vámpírt. Szóval még így sem tudjuk biztosra, hogy milyen lesz, csak találgatni.

-Huh. Hát ez azért meglepő. Remélem nem lesz semmi baja a babának.- mondtam reménykedve.

-Nyugodj meg. Vigyázunk rátok.- mondta. Egy kis idő után újra megszólalt.- Esme főzött neked. Ha gondolod, gyere le.

-Aha. Lemegyek.– mondtam mosolyogva majd felálltam és együtt lementünk a többiekhez.