13.fejezet

Pihegve feküdten Emmett karjaiban, mintákat rajzolva hasára. El sem hiszem, hogy ez a pasi tényleg itt van mellettem és az enyém. Olyan hihetetlennek tűnik. Nem érdemelnék meg egy ilyen társat magam mellé. Mégis itt van velem és szorosan tart a karjaiban.

-Megbántad?- kérdezte Em rekedt hangon, ezzel kirántva gondolataimból. Hitetlenkedve néztem fel rá.- Mármint azt, ami kettőnk közt történt.-folytatta.

-Ne..Nem- mondtam dadogva és megráztam a fejem.- Miért, te igen?- kérdeztem félve.

-Hülye kérdés.- vigyorgott és visszahúzott a mellkasára. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Azt hittem, hogy számára ennyi volt és, abban reménykedett, hogy én megbántam.

-Mire gondolsz?- kérdeztem meg néhány perc csend után.

-Arra, hogy hogyan lehet az, hogy itt vagy mellettem és szeretsz.- mondta már inkább hangzott kérdésnek, mint válasznak.

-Sosem tudnék mást elképzelni magam mellett. És nem is akarok.- mondtam. – Szokd meg ezt a gondolatot, mert nem lesz könnyű megszabadulnod tőlem.- mondtam mosolyogva és felkönyököltem, hogy lássam az arcát.

-Eszembe sem jutna eldobni téged. – hajolt közelebb hozzám és egy lágy csókot nyomott a számra.

-Reméltem is.- mondtam miután szétváltak ajkaink.- Hogyan lesz tovább?- kérdeztem.

-Hát, visszaköltözöl?!

Na ez az, amit nem akartam. Nem azért, mert nem szeretnék velük lenni, erről szó sincs. Nagyon megszerettem ezt a házat. Nem tudnám itt hagyni, üresen.

Idegesen haraptam a számba.

-Én itt szeretnék maradni.- mondtam.

-Értem.- mondta Emmett szomorkásan.

-De ez nem azt jelenti, hogy te nem jöhetsz ide.

-Azt akarod, hogy költözzek ide?- kérdezte hitetlenkedve.

 -Öhm… hát mondhatni igen.

-Nem tudom, mit szólnának a többiek.- mondta elhúzva a száját. Ez egyenlő egy nemmel. Fintorogva bólogattam és felkeltem a ruháim után kutatva.

-Oké.- ejtettem meg egy mosolyt és bementem a fürdőbe ruháimmal a kezemben. Nem értem miért nem akar együtt lenni velünk? Talán az zavarja, hogy van egy fiam? Nem, ő szereti Domot. De akkor mi?

Felvettem a ruháimat és visszamentem. Emmett épp az erkélyen állt és ugrani készült

-Emmett?- kérdeztem rémülten- Mi a fészkes fenét, csinálsz te ott?

-Nyugi cica, csak vadászni megyek, ha így folytatjuk tovább sűrűbben, el kell mennem. – mondta és kacsintott egy majd leugrott és eltűnt az erdőbe.

 Fejrázva elindultam valami kaja után. Mivel nem volt sok kedvem főzőcskézni, úgy döntöttem, hogy összedobok egy spagettit. Felraktam a tésztát főzni és a szószt is mellé. Míg a kaja készült leültem és elővettem egy magazint. Rengeteg egyetemi hirdetés volt benne, hogy ezt válaszd, amazt válaszd. Ott volt az az egyetem is, ahova a szüleim tudomása szerint járok. Úristen. Már mióta nem hívtam fel őket. Úgy pattantam fel a székről mintha gombostűvel szúrtak volna meg. Odasiettem a telefonhoz, és tárcsázni kezdtem a számunkat.

Pár csörgés után fel is vették.

-Igen, itt Alex Peterson.- mondta unottan öcsém.

-Jó napot! Én az igazgatóhelyettes vagyok. Be szeretném hívni a szüleit a magaviseletéért és mostanában a szorgalma is az átlag alatt van.- mondtam elmélyítve a hangom.

-Nincsenek itthon.- mondta Alex felélénkülve és talán egy kicsit gyorsan rá is vágta.

-Sajnálattal hallom. Akkor kénytelen leszek elmenni önökhöz.- már nem igen bírtam sokáig, mert a nevetés határán voltam. Sosem ment nekem jól ez a színjátszás.

-Ki az, Alex?- kérdezte anya a háttérből.

-Csak egy haverom. Nem kell vele foglalkozni, tudod egy kicsit dili.- mondta Alex eltartva a telefont magától.

-Köszi szépen.- mondtam mostmár magamat adva.

-Nath? Te vagy az? Uhhh.. te.. te.- morogta bátyám, de azért tudtam, hogy örül.

-Nem igaz, hogy bevetted?!- nevettem.

-Könnyű a kicsit bántani.- nyafogott.

-Jaj, te drága. Na mesélj! Mi van veletek? Hogy vagytok?- kérdeztem.

-Hát megvagyunk. Apa betegeskedik, de ezen kívül minden olyan uncsi mintha itt lennél.- közölte.

-Kedves tőled.- gúnyolódtam.- Na de most komolyan. Mi van apuval?- kérdeztem aggódva.

-Hát még nem tudni. Nem rég vettek tőle vért. Már elege van a folytonos vizsgálatokból. Úgy viselkedik, mint egy 5 éves. Múltkor még el is bújt a hátsó kertben, hogy ne menjenek az orvoshoz.

-Hát igen, ez apára vall.- nevettem.

-Alex, ne csüngj már annyit a telefonon.- mondta anya.

-Oda kellene adnom anyáékat is, különben elveszíted a te aranyos, jó fej...

-Egoista öcsémet.- vágtam közbe mielőtt túlzásba vinné.

-Ha-ha. Amúgy meg nem kell hívni ilyen sűrűn.- mondta ironizálva.

-Jó bocsi, csak annyi minden összejött és kiment a fejemből.- mondtam bűnbánóan.

-Akkor most már sűrűbben hívj.- oktatott ki.

-Rendben, ígérem.- nevettem.- Na jó légy és ne hívjon az igazgatóhelyettes. Szeretlek te hülye. Add oda anyáékat is egy picit.

-Igyekszem. Sziaa- nyújtotta el „a” betűt és pár csörömpölés után meghallottam anya hangját.

-Így kell ezt kisasszony? Miért nem hívtál előbb fel minket? Ha tudnád, hogy aggódtam! Te még nem tudod mit jelent az anyaság, de becsülhetnéd!- jaj anyukám, ha tudnád, hogy nagymama vagy és ma reggel tapasztaltam meg az anyaságot a leginkább.- Tiszta ideg vagyok miattad. Azt hittem valami történt. Az egyetemen nem tudtalak elérni. Sehogy sem tudtam veled beszélni. Tényleg nem történt semmi? Jól vagy? Minden rendben?- zúdította rám anya az összes mondani valóját.

-Ha szóhoz juthatnék talán el is magyarázhatnám. – javasoltam.

-Ajánlom, hogy jó magyarázat legyen.

-Na szóval. Azért nem hívtalak, mert minden összejött és alig volt időm levegőt venni, így elfelejtettem felhívni titeket. Mellesleg már nem tanulok az egyetemen. Kihagyok pár évet és még az is lehet, hogy nem is folytatom a tanulást. Sajnálom anya, de másra kell koncentrálnom. Ami folytonos figyelmet igényel, különben baj lesz. Válaszolva a többi kérdésedre. Igen, minden rendben van. Nagyon jól vagyok és boldog is. Mellesleg Seattle-ben lakom. – mondtam el mindent, amit elszerettem volna.

-Hogy mi? Nem folytatod az egyetemet? Mi az hogy Seattle-ben élsz? – sikítozott anyám.

-Jól hallottad.- mondtam.

-Hogy juthatott ilyen eszedbe?

-Anya, ez nem telefon téma.- mondtam. Részben ez is, de meg kell beszélnem a többiekkel, hogy mit mondjak nekik.

-Rendben, de vigyázz magadra. Azt mondtad, hogy Seattle-ben laksz?- kérdezte anya újra.

-Igen. Mért?- kérdeztem.

-Meglátogathatnánk.-ajánlotta.- Vagy te is eljöhetnél hozzánk. Na, mit szólsz?

-Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet, majd felhívlak titeket holnap is és megbeszéljük rendben?

-Kincsem, valami gond van?- kérdezte aggódva.

-Nem, nincs semmi.- hazudtam.

-Rendben. Apa is beszélni akar veled. Szeretlek, drágám.

-Én is téged. Szia.

-Szia hercegnőm.- mondta egy reszelős hang.

-Szia Apa.- mosolyogtam.

-Hiányzol ám.- mondta szomorúan.

-Te is nekem. Mi van veled?

-Áh… Mindenki ellenem van- morogta.

-Merthogy? –kérdeztem

-Folyton mennem kell ezekre a nyamvadt vizsgálatokra. Minden nap megcsapolnak- nyafogta apa.

-Nem fog sokáig tartani. Kiderítik, hogy mi a baj, kapsz rá gyógyszert, és jobban leszel, mint a fénykorodban- nevettem, de azért aggasztott Apa betegsége.

-Remélem igazad van.

-Mint mindig.- kuncogtam.

-Tényleg Seattle-ben vagy?-kérdezte Apa témát váltva.

-Aha, nemrég költöztem ide.- válaszoltam.

-Remélem nem valami suhanc van a dologban.- morogta Apa.

-Nem, megnyugodhatsz.- vagyis részben igen, folytattam gondolatban.

-Rendben. Na most leraklak. Amint tudsz, hívj fel!

-Megígérem. Szeretlek Apu. Szia.

-Én is kincsem, szia.- azzal leraktam a telefont. Jó volt újra beszélni velük, de azért már látni is szeretném őket.

 Hirtelen megéreztem az égett szagot. Eszeveszettül rohantam a konyhába és vettem le a tésztát a tűzhelyről. Szerencsére még időben odaértem, mert csak az alja égett le egy picit a többi ehető. Levettem a szószt is, ami pont megfőtt. Kiszedtem egy adagot, és falatozni kezdtem.

Gyorsan megettem az ebédem, elmosogattam és ránéztem a fali órára.

12:35

Nemsokára ideje lenne felkelni Dominicnak. Most nem akartam felkelteni, hagy aludjon, még mielőtt átjönnének Alice-ék. Kiültem az erkélyemre és néztem a tájat. A Nap, mint mindig most sem sütött. Nem volt annyira hideg, de egy pulcsi nem ártott. A madarak csiripeltek. Behunytam a szeme és hátradőltem. Mély levegőt szívtam a friss levegőből.

A szemeim kipattantak mikor az erőből egy farkas üvöltést hallottam. Felálltam és az erkély széléig sétáltam és megkapaszkodtam. Kicsit tériszonyom van.

Eléggé messzire lehetett innen látni.  Szemeim leragadtak egy kis réten. Gyönyörű volt. Rengeteg virág volt rajta, piros, lila, kék, sárga, hófehér. A rét szélén pedig egy kis patak, amiből egy őz ivott, mellette egy kis gida. Egyszer meg kell látogatnom azt a helyet Dommal.

Az őz hirtelen felkapta a fejét és futni kezdett, ahogy a gida is. Ezt nem értem, hisz nem történt semmi. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam gondolatba egy hatalmas farkas lépett ki a fák közül. A lélegzetem elakadt. Pedig a közelébe sem voltam. Vörösesbarna bundáját a szél hullámoztatta. Körbeszimatolt és sétált egy kicsit. Mintha figyelne valamit. Olyan ismerős ez nekem. Mármint ez a farkas. Mintha láttam volna már. Hiába próbáltam, sehogy sem jutott eszembe.

Pár percig még szimatolt és járkált, majd vonyított egyet és a fák elnyelték az alakját, ahogy elrohant. Valahogy már nem annyira tűnt vonzónak az a hely, ha ilyen vadállatok járkálnak a közelébe. Semmiképp nem viszem oda Dominicot. Még csak az kéne.

Csak emlegetni kellett a kis csöppséget. Meghallottam, hogy Dominic sír, elég hangosan. Abban a pillanatban az eső szakadni kezdett, villámlott, és a szél iszonyatosan fújt. Berohantam és annyira erős volt a szél, hogy alig bírtam becsukni az ajtót.

Csurom víz voltam. Elindultam a fiam szobája felé, aki még mindig sírt. Magam elé raktam egy vastag pokrócot és úgy vettem fel Domot. Nem akartam összevizezni. Dominic elhallgatott én pedig közben átvittem a szobámba. Az eső csendesedni kezdett. Még egy utolsót villámlott és dörgött, és mint ahogy jött olyan gyorsan el is múlt. Ránéztem a fiamra, aki könnyes szemével már mosolygott. Most vagy meghülyültem vagy, jóra gondolok. Próba szerencse.

Otthagytam a fiam az ágy közepén, hogy még véletlen se essen le és lassan elindultam ki a szobámból. Becsuktam magam mögött az ajtót. Pár perc múlva meghallottam, hogy Dom ismét sírni kezd és egy hatalmasat dörgött az ég. Benyitottam, kinéztem az ablakon és az eső ugyanúgy  szakadt, mint az előbb. Odaszaladtam Domhoz.

-Shhh… Nincs semmi baj. Itt vagyok. Shhhh.- motyogtam Domhoz, aki pár perc után megnyugodott. Ahogy Dom abba hagyta a sírást. Az eső is elállt.

-Ezt nem hiszem el!- sikkantottam és felkaptam Domot és megöleltem.- Az én okos fiam! – mondtam, és puszikkal halmoztam el ő pedig kacarászni kezdett a Nap pedig kisütött. Büszke voltam az én apróságomra. Bár eléggé veszélyes a képessége, de annál hasznosabb is. Most még nem annyira ártalmas, de ahogy nő az ereje is nőni fog. Mi van, ha tornádót is képes lesz képezni, ha feldühítik? Meg kell majd tanítani, kezelni a képességét. Rettenetesen örültem.

Dom szája ismét lefelé kezdett görbülni, ezzel együtt a Napot eltakarták a felhők. Sejtettem mi a baj. Visszavittem a szobájába, tisztába raktam és levittem a konyhába. Most elővettem egy kis tejet neki. Felmelegítettem és beletöltöttem egy cumisüvegbe.

Mikor kész lett átsétáltam Dommal a kezembe, a nappaliba és elfektettem a karomon. Nagy étvággyal habzsolni kezdte a tejet. Egyszer én is megkóstoltam, de szörnyű íze volt. Kinek a pap kinek a papné.

Már csak egy pici volt az üvegbe mikor Dom szemei lecsukódtak, aztán hirtelen kipattantak és újra enni kezdett, majd ismét lecsukódtak és egyenletesen szuszogni kezdett. Kivettem a szájából a cumisüveget és a hátamra raktam. Megbüfiztettem ő pedig tovább aludt. Nem volt kedvem most felvinni, ezért a karomban hagytam és ott szunyókált.

Dominic mosolygott álmába, gondoltam valami szépet álmodhat. A Nap is kisütött.

Néhány perc múlva kicsapódott az ajtó és rögtön be is csukódott.

-Hogy lehet ilyen szar az időjárás? Alig bírtam visszajönni. Egyszer szakad, aztán süt a Nap, nagy bánatomra.- morgott Em.

-Shhh.- csitítottam.

-Bocsi.- ült oda mellénk és adott egy csókot majd kényelmesen elhelyezkedett.

-Én meg tudom ám magyarázni.- vigyorogtam a még mindig morcos Emettre.

-Az időjárásra nincs magyarázat, cica. Az van és kész.- értetlenkedett Em.

-Majd meglátod, hogy van rá.- mondtam és felálltam. Odaadtam Domot Em kezébe. Nem akartam felébreszteni, de lehet, hogy ha nem nálam van, akkor hamarabb felkel.

-Most mivan? – kérdezte Em.

-Csak várj.- mosolyogtam és leültem.

-Megtudhatnám mire?- kérdezte türelmetlenül.

-Türelem.- fújtatott egyet, majd ült Dommal a kezében és várt.

Néhány perc múlva Dominic nyöszörögni kezdett.

-Na most figyelj.- mondtam és kimutattam az ablakon. Kint már csöpörgött az eső. Ahogy Dominic egyre jobban sírt az eső egyre jobban esett. Elvettem Domot Em-től és megnyugtattam, majd rögtön vissza is aludt. Az eső elcsendesedett és újra kisütött a Nap.  Em szájtátva bámulta az ablakot.

Én pedig vigyorogva és büszkén néztem rá.

-Ez…

-Elképesztő, fantasztikus?- kérdeztem.

-Ez nem annyira jó.- húzta el a száját Em, mire nekem is arcomra fagyott a mosoly.

-De mert miért? Hisz, ha megtanítjuk neki, hogyan kell kezelni nem lehet semmi baj.- magyaráztam.

-Igen, de ő még pici. Nem érti meg.

-Igazad van, de addig meg, majd valahogy megoldjuk. 

-Kénytelenek vagyunk. De mi lesz, ha rosszra fordítja az erejét?- kérdezte.

-Ezt te sem gondolhattad komolyan. Dom sosem lesz rossz. Ő nem lehet rossz.

-Nath, nem lehet kizárni, ezt sem.

-Jaj, már. Hol van az a régi Emmett. Ne legyél már ilyen karót nyelt.- nyafogtam.

-Nem volt elég maci a környéken és ez az ördögfióka is keresztbetett nekem.- húzta el a száját Em, mire én elvigyorodtam.

-Na így már jobb.- mondtam és nyomtam egy puszit a szájára. Kényelmesen elhelyezkedtem, úgy, hogy Dom-nak is jó legyen.

-Mikor jönnek a többiek?- kérdeztem.

-Nem tudom. Alice már rég jött volna és Bella is. Jaspernek is hiányzik már a tökmag. Azt mondták, hogyha Carlisle hazaér indulnak.

-És az mikor lesz?

-Hat- Hét óra. Nem tudom, tényleg.- húzta el a száját.

-Rendben, akkor addig nem altatom el Dominicot.- mondtam.

-Nyugodtan aludhat. Attól ,hogy ők itt lesznek még nem kell neki is ébren lennie.

-De-de.- vigyorogtam.- Domnak is hiányzanak és csalódott lesz, ha nem láthatja őket.

-Rendben.- mosolygott Em.- Amúgy melyik lesz az én szobám?- kérdezte. Nem hittem a füleimnek.

-Tehát mégis ide költözöl?- kérdeztem, és úgy vigyorogtam, mint a vadalma.

-Ha még mindig áll az ajánlata, hölgyem.- mosolygott ő is.

-Még szép, hogy áll.- ugrottam a nyakába de azért úgy, hogy Domot ne keltesem fel.

-És azt te honnan tudod?- kérdezte Em felhúzott szemekkel.

-Jaj, te hülye. – nevettem, és mellkason böktem.

-Te mondtad, hogy a régi Emmett kell. Védekezett feltartott kezekkel.

-Így is van.

-Akkor meg kell szoknod, mert mostantól olyan leszek, mint egy pióca.

-Ez egy érdekes hasonlat.- nevettem.

-Tudod, hogy értettem.

-Persze.- mondtam és megcsókoltam. Hihetetlenül boldog voltam. Mindenem megvan, amiről álmodtam. Ha ennél boldogabb lennék, már rég belehaltam volna. 

    ****************************************************

U.I.: Ajánlok egy zenét! Lehet, hogy régi és lehet sokan nem szeretitek, de ez adta az ihletet a fejezet végére. Hallgassátok meg! : D ♥

Owl City-Fireflies