24.fejezet

Hát sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a frisst, de nagyon sok minden történt az elmúlt időben és alig volt időm írni, de nagy nehezen sikerült valamit összehozni : )

Remélem tetszeni fog majd :) 

Puszi : Jess ♥

-Gyűlöllek érted, gyűlöllek!! Hogy lehetsz ennyire érzéketlen. Tudom, hogy utálsz, de mit ártott neked Dom? – pattantam ki a kocsiból és egyenesen az előttem álló Jacob felé tartottam. – Tudom azt is, hogy nem lelkesedsz az iránt, hogy átlépjék a határt, de egyszer, egyetlenegyszer megtehetnéd azt, hogy engedsz nekik. Figyelsz te rám egyáltalán?? – kiabáltam feldúltam rá, mert úgy tűnt, hogy nem igen veszi a lapot. A szeme üvegesen bámult és mozdulatlanná dermedt. – Figyelj. Tudom, hogy nem szívesen látsz itt, sőt, az nem kifejezés, de kérlek, tedd félre most ezeket az érzéseidet és beszéljük meg normálisan. Azt mondtátok, hogy mindent megtesztek, de félek, hogy az nem elég. Kérlek, engedd meg, hogy átléphessék a határt és arra az időre, míg megtaláljuk Domot tedd semmissé azt a fránya törvényt. – beszéltem egy kicsit nyugodtabb hangszínen, de még most sem reagált. – Jake az istenért. – dobbantottam a lábammal egyet, mint egy ötéves kisgyerek. Úgy tűnt ez hatásos volt, mert Jake tekintete lecsúszott a hasamra majd ismét rám nézett.

- Sajnálom én…  - rázta meg a fejét, majd nagy levegőt vett és beszélni kezdett. – Rendben, átléphetitek a határt, de csak addig, míg vissza nem szerzitek a porontyot. – mondta és hátat fordítva nekem kábán elindult. Olyan volt, mintha nem is itt lenne, hanem egy teljesen másik dimenzióban.

- Jacob! Állj meg! – siettem utána. – Mi ez a hirtelen változás? – na nem mintha nem azt akartam volna, de felettébb mód fura volt.

- Én, nem tudom… Ezt nem értem. – motyogott lehajtott fejjel.

- Mit Jake? – kérdeztem, de egy távoli hang, ami mellékesen egy farkasüvöltés volt „felébresztette” .

- Átléphetitek a határt, sok sikert. – mondta gyorsan és a következő pillanatban már egy rozsdabarna bundájú farka rohant az erdő felé. Én pedig csak álltam ott és néztem a távolodó alakot. Mi a fene van vele? Ekkora sokkot kapott, mert eljöttem vagy mi? Magyarázatokat keresve álltam ott bambán és csak az szakított ki a merengésemből, hogy egy hatalmasat villámlott, majd eleredt az eső. Bepattantam az utóba, majd sebesen elindultam visszafelé, hogy közöljem a jó hírt.

Az eső hangosan kopogott az ablaküvegen, és alig láttam rendesen az utat, de nagy nehezen végre elértem a házat. Csurom vizesen rontottam be a házba és próbáltam összeszedni magam. Amint beértem Em rögtön felkapott és megölelt.

- Nem is kell kiengesztelnem. – kuncogtam mire csak egy csókot kaptam. Miután letett beszélni kezdtem.

- Nicol, remélem nem hazudtál azzal kapcsolatban, hogy tudod, hol a fiam, szóval itt az idő, hogy bebizonyítsd.

- Mi? – kérdezte Jasper kikerekedett szemekkel.

- Addig, míg biztonságba nem tudjuk Domot, a szerződés fel van bontva, tehát mehetünk.

- Mi az, hogy mehetünk? Felejtsd el azt, hogy te is velünk tartasz. – szólt Em.

- Nem fogok itt ülni és tétlenül várni. – ellenkeztem.

- Nath, igaza van Emnek. Jobb ha itt maradsz. – mondta Edward.

- Nem. Ez nem igazságos. – fakadtam ki.

- Esme, itt marad veled. – nyomott egy csókot a számra Emmett és már itt sem voltak. Az előttem álló 7 emberből, most már csak Esme maradt.

- Nyugodj meg kincsem. – karolt át mosolyogva. – Gyere, öltözz át, mielőtt megfáznál. – Indult el az emelet felé velem együtt.

Jacob szemszöge

Nem értem, hogy mi történt?! Össze vagyok zavarodva. Most én.. nem… az nem lehet. Nath nem lehet a bevésődésem, de akkor most… Úristen ez agyrém. Mikor megláttam akkor azt éreztem, hogy nem lehet semmi baja és egy karcolás sem eshet rajta mert abba én belepusztulok.

Viszont az is lehet, hogy csak azért éreztem így, mert már rég láttam. De nem ez ennél erősebb volt.

Jake, mi van veled? – hallottam meg Paul hangját a fejemben és azonnal kikapcsoltam a gondolataimat.

Öhm.. Semmi. Mondd meg a többieknek, hogy a szerződés felbontva. A Cullenék átléphetik a határt annyi időre, míg meg nem találják a kisfiút. Rendben?

- Ezt nem mondod komolyan?! Jake mit a fenét művelsz? Meg vagy zavarodva. -  kiabált Paul kétségbeesetten.

- Tudom, hogy megvagyok.

- Nem tudod, mit csinálsz. Mi van, ha valami rosszul sül el ?

- Ne parázz már, inkább indulj!

- Meg fogod bánni. – sziszegte.

- Azzal te ne törődj.  – feleltem és ő pedig már itt sem volt. Nem nagyon tudott foglalkoztatni most az, hogy ennyi időre lefagyasztottuk a szerződést. Még mindig az járt a fejemben, hogy akkor most mi van Nath és én köztem. Mármint én nem érzek iránta semmit. Régebben is úgy tekintettem rá mint a húgomra. Viszont akkor mért érem ezt most ?

Emmett szemszöge

- Ez lenne az. suttogta Nicol. – Itt vannak, érzem őket, de…

- De?

- De többen vannak.

- Azt én is észrevettem. Méghozzá öten. – szólalt meg Alice.

- Elbírunk velük. – vigyorodtam el és már indultam volna.

- Emmett várj. – szólt Bella.

- Mi az?

- Terv?

- Minek terv? – kérdeztem vissza. – Na jó akkor legyen az, hogy Edward, Jasper, Carlisle és én harcolunk.

- És mi? – kérdezte Alice kikerekedett szemekkel és talán egy kicsit sértődötten.

- Olyan pici vagy.

- De nem vagyok gyenge. Bella megy Domért addig mi eltereljük a figyelmüket. – felelte, majd mindenki bólintott egyet és végre valahára elindulhattunk.

Amilyen nagynak képzelik magukat elég könnyen megleptük őket. A házban két férfi és egy nő tartózkodott. Aliceből ki sem néztem volna, de a pasikkal végzett pár perc alatt. Edward a nőt ölte meg. De ez csak három.  Még kettőnek kell lennie.

Jasper elment körbenézni a ház körül. Hatalmas volt a ház, így nem volt olyan egyszerű megtalálni őket. Hallottam valami kiabálás félét, de elég tompán.  Amint elindultam volna a hangok felé valaki megállított.

- Em, menjünk. Meg van Dom. – szólt Edward.

- De az az Eve, még nincs. Menjetek haza én is megyek majd utánatok. – küldtem el. Nagy nehezen elindultak, de Jasper itt maradt.

A hangok egyre tisztábbak lettek, de előttem csak egy fal volt. Mi a fene? Végigtapogattam a falat , de semmit sem találtam raja. De biztos, hogy mögüle jön. Nem volt türelmem hozzá és nekifutva áttörtem a kemény akadályt és megláttam a mögötte lévő Nicolt. Eléggé morbid állapotban.

A fal darabkái mindenhol megtalálhatók voltak, és ha ember lettem volna látni sem láttam volna a portól.

Hirtelen a földön találtam magam és az egyik kezem valaki erősen a hátam mögött tartotta.

Morogva szabadultam ki és a falhoz vágtam a kis nyurga gyereket. Ez ? Nehogy már ez verjen el.

Az ellenfelem vicsorogva tápászkodott fel a poros földről majd vigyorogva nekiiramodott és hangos csattanással csapódott nekem.

- Ryan. – nyöszörögte Nicol, aki nem mondom, hogy jó állapotban volt. A következő pillanatban viszont ő, az a Ryan vagy ki került alulra. Egyik kezem az állánál másik pedig a fejénél állapodott meg.

Nem húztam az időt a következő másodpercben egy halk kis roppanást lehetett hallani. A pasas holtan rogyott a padlóra. Nicol hisztérikus zokogásba kezdett és odamászott a holttesthez. Hát ezt nem értem?

- Emmett, hozd. – szólalt meg mögöttem Jasper.

- Nem viszed innen sehova. – sziszegte Nicol.

- Nicol, de hiszen... – szólt ismét Jasper.

- Ő volt a mindenem és…- hagyta abba. – Hol van Eve? – kérdezte felpillantva.

- Vele végeztünk, vagyis szerintünk ő volt az. Minden jel arra mutatott.

- Rendben. – hajtotta le a fejét. Én persze nem értettem semmit. Mármint tudtam, hogy a barátai voltak, de ezek szerint a pasi nem csak a barátja volt.

- Nicol én sajnálom, de nem tehettem mást. – szólaltam meg.

- Semmi gond. – állt fel és megölelt mindkettőnket. – Azt hiszem, elmegyek. Szükségem an egy kis magányra. Köszönök nektek mindent és üdvözlöm a picit is és persze mindenkit. – mosolygott és már itt sem volt.

A füst kinn hatalmas volt és eléggé deja vu érzésem támadt. Emlékeztetett arra amikor Bella életéért kellett harcolnunk Victoriával szemben. Hát a vörös eléggé bekeményített, de aztán hoppon maradt.

- Ideje indulnunk. – mondta Jasper és én csak egyet bólintottam majd elindultunk hazafelé a sűrű erdőn keresztül.

Nathali szemszöge

- Mikor jönnek már? – kérdeztem nyakig betakarózva, mert a hideg rázott. Esme pedig egy csésze forró teával közelített, amit szívesen elfogadtam. – Köszönöm. – mosolyogtam és belekortyoltam.

- Nem tudom Nathalie. De remélem, hamar itt lesznek. – ülte le az ágy szélére. – Várj csak. – indult le a lépcsőn én pedig utána. Amint beért Alice visszafojtott lélegzettel vártam és vártam.

Alice után jött Bella és nekem pedig egy hatalmas kő pottyant le a szívemről. Amint Dom meglátott kapálózni kezdett és sikítozni. Bella lerakta a földre és szélsebesen szaladt felém. Szipogva zártam a karjaimba az én pici kincsem.

- Hiányoztál picim. – mondtam pár örömkönny között.

- Nekem is te anya. Sajnálom, hogy eltűntem. – motyogott a hajamba én pedig amennyire csak tudtam magamhoz szorítottam és soha többet nem akartam elengedni. De egy valami hiányzott.

- Hol van Emmett? – kérdeztem félve. – És Jasper?

- Nyugodj meg Nath. Jól vannak. – szólt Alice. – Mindjárt ideérnek. – mosolygott.

- Oké. – bólintottam.

- Dominic éhes vagy? – kérdezte Esme és a fiam felé nyújtotta a kezét, aki mosolyogva bújt hozzá és egy „igen” után a konyhába mentek.

Türelmetlenül vártam mikor kinyilt az ajtó én pedig úgy pattantam fel mint akit  a darázs csípett volna meg. Szorosan hozzábújtam Em ölelésébe és egy csókot leheltem ajkaira.

- Azt hittem valami bajod esett.

- Nekem? Ez még viccnek is rossz. – vigyorgott. Bár  a külseje nem erről tanúskodott. A sötétkék poló összevissza volt szakadva és tiszta por volt.

- Irány a zuhany. – tereltem az emelet felé.

- Ne legyél már ilyen mohó. – kuncogott.

- Egyedül Emmett, egyedül. – nevettem.

Jasper elmesélt mindent. Hogy hányan voltak és az ehhez hasonló dolgokat. Eléggé rossz volt végighallgatni, de kíváncsi voltam. Na és ott a másik. Nicol elment és még csak meg sem köszönhettem neki. Viszont ha egyszer segítségre lesz szüksége, ha ne talán előkerül majd akkor rám számíthat.

Carlisle megvizsgálta a fiam és szerencsére nem esett semmi baja. Mindene normális, persze ami nála normális lehet.

Este mikor már alváshoz készülődtünk, vagyis mi, átvitettem a fiúkkal Dom ágyát. Képtelen lennék magára hagyni még most. Persze később már ugyanúgy saját szobája lesz, de most még nem akarom, hogy egyedül legyen. Jobb ez így.

És persze ma este nem mentünk haza, hanem ott maradtunk a többiekkel. Emmett régi szobáját kaptuk meg. Dominic hamar elaludt, de én is kezdtem már álmosodni. Egy gyors zuhanyzás után bebújtam Emmett mellé, akinek vagy százszor elmotyogtam, hogy mennyire hálás vagyok neki, és hogy imádom, majd így a karjai közt ért el az álom.