- Szia, csajszi . – kapott fel Jake,alig hogy kiszállva az autómból.
- Szia. – nevettem lelkesedésén.
- Nem úgy volt, hogy délután jössz?- kérdezte vigyorogva.
- De, csak szeretnék valamit megbeszélni veled.
- Baj van?- kérdezte aggódva.
- Dehogy, nincs semmi gond. - ráztam meg a fejem.
- Akkor ki vele. - húzott a garázs felé, ahol megannyi alkatrész volt és olaj szag. Leültem egy kis székre ami egy moci mögött volt található.
- Nem tudom, hogy kezdjek bele, de tudom, hogy ismered Cullenéket. – mondtam mire egy gyors bólintást kaptam.
- És?- láttam rajta, hogy gyorsan túl akar esni a dolgon.
- Tudom, hogy tudod, hogy mik ők. - böktem ki.
- Miről beszélsz?- kérdezte tettetve a hülyét.
- Jake. – kértem. – Figyelj, azért szeretnék erről beszélni, mert tudom a titkotokat és nem akarom, hogy minden percben mikor velem beszélsz vigyáznod kell, arra mit mondasz. Szóval tudok mindenről. – hadartam el.
- Honnan ismered őket? Mármint Cullenéket?
- Tudod a fiam, ő… félig vámpír. - nyögtem ki.
- Mi?- kerekedett ki a szeme. Elmeséltem neki mindent. Azt hogy hogyan történt az hogy teherbe estem egy vámpírtól és hogyan ismerkedtem meg Carlisle-al, majd a többi Cullennel. Csendben hallgatta végig a mondandóm, de látszott rajta, hogy nem nyugodt, ugyanis már fel-alá járkál.
- Szóval együtt vagy azzal a nagydarabbal?- kérdezte felhúzott szemekkel.
- Igen, netán probléma?- kérdeztem vissza kicsit felháborodva.
- Nem. Az nem baj.- mondta halkan. – Ezek szerint, te is hamarosan olyan leszel, mint ők? – kérdezte szomorúan mosolyogva. Ekkor koppant, hogy miért fáj ez neki. Bella is ezt tette, és én is ezt teszem vele.
- Nem akarom, hogy a fiam anya nélkül nőjön fel …és… igen.. az leszek… egyszer. - mondtam egyre halkabban.
- Értem. – fordított nekem hátat és elment. Mi? Ennyi? Legalább utáljon ezért, vagy valami. Csak így itt hagy? Felpattantam a helyemről és utána siettem. Mialatt benn beszélgettünk az eső szemerkélni kezdett és eléggé csúszott a talaj.
- Jake! Állj már meg az isten szerelmére! - kiabáltam utána, de nem állt meg csak ment tovább. Mikor már nagy nehezen utolértem megragadtam a karját, ami mint szokás szerint most is égetett. – Mondj már valamit. - kértem és könnyek gyűltek a szemembe. Fájt, hogy így látom. Fájt, hogy én teszem ezt vele. És fáj, hogy újra át kell ezt élnie miattam.
- Mit mondjak? Hiába kérlek meg rá, hogy ne tedd, meg fogod tenni. – mondta dühösen.
- Én.. Jake én sajnálom.
- Már megszoktam. Ha lehet, akkor valahogy kerüljük egymást, de legfőképp azután miután már te is… vámpír leszel. – mondta összeszorított fogakkal.
- Tessék?
- Minél előbb annál jobb lesz. Hidd el. Ha tovább húzzuk fájdalmasabb lesz az elválás. - mondta érzelemmentes hangon. Fájt, amit mondott, de megértem.
A kezem lehullott a karjáról és bólintottam egy aprót lehajtott fejjel. A sós cseppek elárasztották az arcom, de mivel az eső jobban rákezdett ezért nem vehette észre.
- Szia.- mondta és elment. Piszkosul fájt. Mintha egy hatalmasat ütöttek volna a szívembe és ott egy kis seb tátongana, ami vérzik és kicsi a valószínűsége, hogy egyhamar be fog gyógyulni. Igaza volt Bellának. Nem kellett volna ennyire közel engednem magamhoz és ennyire meg szeretnem. Viszont, ha tovább halogatom, akkor ennél rosszabb lenne. Mért fáj ennyire, hogy elment, hogy nem láthatom többé? Mintha meghalt volna. Mintha lehullott volna a Nap az égről, és megmarad az örök sötétség és csak két hatalmas csillag van az égen, körülötte pár apró fényes csillaggal. Ez a két csillag, Dom, a fiam, a mindenem és Emmett , aki ha valószínűleg nem lenne és már nem én lennék. A többi fényes pont pedig Carlisle akinek nagyon sokat köszönhetek, Esme, aki anyám helyett is anyám volt és mindenben segített amiben csak tudott, Bella akiben megtaláltam az álmodott nővérem, Edward aki olyan mint az öcsém, csak visszafogott példányban és Jasper aki odavan a fiamért és ez vissza is igaz és Alice aki a legjobb barátnőm és aki felvidít ha szomorú vagyok és mindig a jó oldalát nézi a dolgoknak. Ezt így megnézve, megvan mindenem, amire vágytam, mégis érzem, hogy hiányzik valaki és az a valaki, Jacob. Nem hittem volna, hogy ilyen kis idő alatt ennyire megkedvelem. És ilyen kis idő alatt el is veszíthetem.
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
Amikor hazaértem már mindenki ott volt. De hisz úgy volt, hogy holnap érkeznek. Vagy csak nem jó az időérzékem és máris eltelt az a pár nap?!
- Hát ti?- kérdezte csodálkozva.
- Meglepetéés. – kiáltotta Emmett vigyorogva és nyomott egy csókot a számra. Magamra erőltettem egy mosolyt.
– Örülök, hogy itt vagytok.
- Csurom víz vagy és kutya szagod van. - állapította meg fintorogva. Egy szúrós pillantás után közöltem, hogy átöltözöm és lezuhanyozom.
Teleengedtem a kádat forró vízzel és nyakig elmerültem benne. Éreztem, ahogy a csontjaim kiolvadnak és ez eléggé fájdalmas folyamatnak bizonyult. Majdnem elaludtam a habok közt mikor már azt éreztem, hogy eléggé kihűlt a víz. Kikászálódtam és megszárítkoztam majd magamra kaptam egy V kivágású fehér fölsőt meg egy szürke melegítő nacit és visszamentem a többiekhez.
- Szóval mi az oka hogy ilyen hamar jöttetek?- huppantam le Em karjaiba.
- Edward nyafogott Bella miatt, meg nem talált sok Bambit szóval ezért. – vigyorgott Em az előttünk lévő párosra.
- És te? Nem is hiányoltál?- kérdeztem szomorúan, de persze mosolyogva.
- Na arról ne is beszéljünk…- röhögött Jasper. Na ilyennek se láttam még.
- Fogd már be. - vágott hozzá egy párnát Emmett.
- Ezt akkor vehetem igennek?- kérdeztem, mire csak egy heves bólintást kaptam Edwardtól. – Dom, merre van?- jutott eszembe az én egyetlenem.
- Nemrég aludt el. - mosolygott Bella. – Remélem nem haragszol, de felkellett áldoznom egy igen értékes képkeretet a kis szörnyeteg lefoglalására. - folytatta. Mivel tudtam, hogy imádja a fiam és oda van érte, ezért a szörnyeteg szócskát nem vettem sértésként.
- Semmi gond. – mosolyogtam.
- Rendben, szerintem mi indulunk is- szólalt meg Alice.
- Nath, beszélhetnénk? Csak pár perc. - kérdezte Jasper.
- Persze.
- Mi a baj?- kérdezte mikor már hallótávolságon kívülre értünk, ami nem kis táv.
- Semmi. - mosolyogtam.
- Tudod, hogy engem nem tudsz átverni. – vigyorgott, mire csalódottan sóhajtottam egyet.
- Jake.
- Azt hiszem értem.
- Elmentem ma hozzá és közöltem vele, hogy tudok rólatok és róluk is. Mindent elmondtam neki, hogy hogyan ismertelek meg titeket és a többi. A végén szóba került az átváltoztatás és arra a kérdésre, hogy az akarok e lenni, ami ti, én igent mondtam és ekkor történt minden. Hátat fordított és elment aztán azt mondta, jobb, ha nem találkozunk, és hogy jobb lesz ez így. - a végére már zokogtam. - Fáj, hogy eljátszottam vele azt, amit Bella és újra át kell éreznie. Minden az én hibám.
- Sajnálom. És nem a te hibás, ne hibáztasd magad. - ölelt meg. Furcsa hogy épp Jasperrel beszéltem meg, de jó volt valakivel beszélni róla. - Minden rendbe fog jönni. Nyugodj meg.
- Jelenleg úgy érzem, hogy egyenlő vagyok a nullával. – röhögtem kínomban.
- Ne mondj ilyet. Nézz csak Bellára. Életvidám és boldog. Ő is így volt anno. És akkor ő már vámpír volt. Sokkal intenzívebbek az érzések és fájdalmasabbak is. – felelte és hirtelen megéreztem egy nyugalomhullámot, de nem ért semmit.
- Köszönöm, hogy nyugtatni próbálsz, de nem hiszem, hogy ez hatásos lesz. - mosolyogtam rá hálásan.
- Próba szerencse. Na de menjünk vissza. - mosolygott, mire én bólintottam.
Pár perccel az után, hogy visszaértünk a többiek már indultak is. Nem azt mondom, hogy nem örültem annak, hogy nem voltak itt, de most jobb a nyugalom.
- Milyen volt a vadászat?- kérdeztem Emtől miközben nekiálltam vacsit készíteni - nem nagy kedvel.
- Jó volt, de hiányoztatok. – karolt át hátulról.
- Te is nekünk, de legalább kivadásztad magad. - mosolyogtam miközben előkészítettem a hozzávalókat és felraktam a tésztát főni.
- Végül is. – rántotta meg a vállát.
Én csináltam tovább a dolgokat a konyhában mikor Em felhorkant.
- Tudod mi a legrosszabb? –kérdezte.
- Mi?- kérdeztem értetlenül.
- Hogy belementem abba a hülye fogadásba.
- Ne mondja Mr. Cullen, hogy máris feladja? Pont a célnál?- kérdeztem pimaszul mosolyogva.
- Nincs az az isten. Ezt a pár napot még kibírom. – vett erőt magán.
- Biztos?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Tuti. –ült vissza a helyére, de a keze még mindig ökölbe.
- Rendben. - rántottam meg a vállam és vigyorogva visszafordultam a kajához, ami már majdnem elkészült.
Mikor Em itt van, mellettem, nem érzem azt a sebet és ennek örülök. Hirtelen egy vidám sikítás zengte be a házat és mikor megfordultam Dom már a lábamat ölelte. Felkaptam és magamhoz szorítottam.
- Szia, te hétalvó. - pusziltam meg a feje búbját.
- Szia, anya. – vigyorgott és kapálózni kezdett, hogy tegyem le. - Mit csinálsz?- kérdezte, alig tudom elhinni, hogy már ilyen nagy.
- Spagettit.- mosolyogtam fiamra.
- Okéééé én most megyek és játszok apuvaaal.- kiáltotta
- Mit mondtál?- kérdeztem meglepődve. Eddig Emmett nem volt apu, csak sima Emmett és néha Emmett apu.
- Megyek és játszok apuval.- ismételte meg és már szaladt is a játékaihoz.
- Hallottad?- fordultam Em felé, aki csak szélesen vigyorgott.
- Ez hülye kérdés volt cica. – puszilta meg a nyakam.
- Jól van, na. Menj, mert a végén lebontja a házat. - nevettem. Nekem igenis nagy dolog volt hisz mikor elsőre mondta ki azt, hogy anya sírtam a meghatottságtól.
Nagyon bele voltak lendülve a játékba, így nagyon nehezen sikerült Dominicot elrángatni, hogy egyen valamit. Igaz, nem sokat evett, de az is több mint a semmi és véleménye szerint inkább Tapsi hapsi.
Mivel elég későn kelt fel ezért későn sikerült ágyba bújtatni, akkor is sok nyűggel együtt. Mikor beértünk a szobánkba felkaptam a pizsim, ami egy shortból és egy trikóból állt és elindultam zuhanyozni. Amint kész lettem mentem is vissza a szobába, hogy felavassam az ágyat egy kiadós alvással. Em az erkélyen támaszkodott mikor én a paplan alá bújtam. Az nem lehet, hogy nem hallotta hogy itt vagyok
- Nem jössz ide?- kérdeztem megütögetve mellettem a helyet.
- De, persze. – mondta úgy, mintha valami nagyon fontos gondolatmenetből rángattam volna ki ezzel a mondatommal. Odafeküdt mellém és a mellkasára húzott és a karjait körém fonta.
- Min gondolkoztál?- kérdeztem pár perc múlva.
- Lényegtelen.
- Nem az.- makacsoltam meg magam.
- Majd megtudod, ne félj. – nyomott egy puszit az orromra.
- De én most akarom tudni.
- Türelem.
- Tudod, hogy nem az erősségem. – húztam el a szám.
- Valahogy feltűnt, igen. - kuncogott.
- Mond már el. - könyörögtem neki és felültem, hogy lássam az arcát.
- Biztos vagy te ebben?
- 100%-osan.
- Rendben. – sóhajtott egy nagyot és elindult a szekrény felé. Majd elkezdett matatni a ruhái közt.
Oh-ooohh. Ez most az amire gondolok?Becsukta a szekrényt, de még nem fordult meg. Nagyot sóhajtva elindult felém és ami a kezében volt a háta mögé tette én pedig kikerekedett szemekkel néztem.
Leült elém, az ágy szélére és kivette a díszcsomagolásból a bársony kis dobozt.
- Sokszor tettem már meg ezt, de ez most nem tudom miért sokkal másabb. Rosalienál ez már megszokott dolog volt, hogy minden évben elmondjam ugyanazt a szöveget és bulizunk egyet aztán vége, de most ha ember lennék, azt hiszem, a szívem kiszabadulna a bordáim közül és verne a víz, és ez az, amit nála soha nem éreztem. Az apám mindig azt mondta, hogy ha találok valakit, aki jobb nálam akkor vegyem feleségül. És.. én… azt hiszem megtaláltam..- mondta és kinyitotta a gyűrűt rejtő dobozkát, nekem pedig a szavam is elakadt. Ezután meghallottam azokat a szavakat amikről tinédzser koromban álmodoztam.
– Nathalie Peterson, hozzám jönnél feleségül?
Szia
VálaszTörlésEz így nem ér. Itt abbahagyni, és most honnan tudom meg, hogy végülis Igent mond e Emetnek vagy sem. Amikor a legjobb rész következik akkor mindig vége :( és várhatok egy hetet, ami allat megöl a kíváncsiság.
Nina
Szia Nina :) Tudom egy kicsit gonosz húzás volt, de kell ilyen is :D Gyorsan eltelik az idő és megint péntek lesz, addig is a fantáziádra bízom ;D Köszönöm a megjegyzést :)
VálaszTörlésPuszillak : Jess♥