Sziasztok :) Meghoztam a 21.fejezetet és remélem tetszeni fog nektek. És várom a hozzászólásokat, kérlek titeket, csak pár szó. :)
Jó olvasást !!
Puszi : *Jess* ♥
Nicol szemszög
A kis pöttöm a mellkasomon támaszkodva nézett le rám vigyorogva. Honnan került ez ide? Erősen kapaszkodtam a fűbe és hátrahajtva a fejem összeszorított szemekkel próbáltam türtőztetni magam. Magam sem tudtam mit akarok. Egyszer elönt a vérszomj, aztán pedig semmi és olyan mintha egy fajtánkbeli lenne a közelemben.
- Mért nem nyitod ki a szemed? – szólalt meg és éreztem, hogy elkezdte a kezét lóbálni az arcom előtt ezzel felkavarva a levegőt. Mit csináljak? A szörny belülről elő akart törni, aztán visszament és újra előtört. Ez tiszta agyrém. Most vagy meg akarom ölni, vagy nem. Ilyen egyszerű. Csakhogy ez nem akarattól függő.
Hirtelen egy suhanást éreztem magam mellett és eleredt az eső. Nem hallottam szívverést, se levegővételeket. Lassan kinyitottam a szemem és körbe néztem. Nincs senki. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és szippantottam be a friss eső illatát. Hallucináltam az egészet? De nincs akkor fantáziám, hogy ennyire intenzív legyen. Itt volt, de valami elvitte, vagy valaki. Mi van, ha valami állat?
Nem, ez nem állat volt. De legalább nincs itt és nem sodrom veszélybe az életét. Lassan feltámaszkodtam a helyemről, mert úgy gondoltam, hogy jobb lenne, ha eltűnnék innen, mert a végén még rám találnak.
Mikor felpillantottam, előttem állt egy méz szőke hajú fiú. Nem volt alacsony, de nem is számított magasnak. Vékony volt és fekete kabátot és egy farmert viselt. A szeme színe aranybarna, bőre hófehér. Nem érzek vérszagot, szívdobbanást sem hallok.
Oldalra fordított fejjel elemeztem az előttem álló alakor, aki lassan megindult felém. Ahogy közeledett én úgy hátráltam. El kell tűnnöm.
Hirtelen hátat fordítva neki rohanni kezdtem. Ám nem sokáig. Két erős kar ragadt meg és a hátam mögött összekulcsolva azt tartott.
- Eressz!- sziszegtem rá dühösen és kapálóztam. Nyugodtságot szimulálva hagytam magam és mikor éreztem, hogy enged a szorításán kirántottam a kezem a kezével és szemben állva előtte támadni készültem. Ezt nem hagyom annyiba. Semmi oka nem volt a támadásra.
- Nyugi. - tartotta maga előtt a kezét és hirtelen éreztem, hogy lenyugodtam és az előbbi dühöm a semmibe vész. – Mit keresel erre? – bökött a fejével felém.
- Mi közöd van hozzá? – forgattam meg a szemem.
- Van és kész. Szóval? – rántotta meg a vállát.
- Csak erre jártam. Zavar?
- Igen, ugyanis majdnem kárt tettél valakiben.
- Kiben?- kérdeztem foghegyről.
- Az unokaöcsémben.
- Ja, az a kis pöttöm. Nem lett semmi baja. Visszafogtam magam.
- De rosszul is elsülhetett volna.
- De nem sült el rosszul szóval…
- Szóval velem jössz. - ragadott karon.
- Mi? A jó büdös francokat megyek veled. - morogtam rá ingerülten.
- Gyanús vagy nekem, szóval még szép hogy velem jössz, ha akarod, ha nem. – mosolygott rám majd a vállára tett, mint egy zsákot én pedig hiába ütögettem a hátát, mintha meg sem érezte volna..
- Ezt még megbánod. - morogtam.
*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*o*
- Mi ez valami szekta?- kérdeztem, ahogy betuszkolt egy hatalmas villába és megláttam az előttem álló emberkéket, vagyis vámpírokat, mármint gondolom, hogy azok, de a szemük színével valami probléma van, lehet, hogy vakok voltak emberként?
Ahogy ezt kimondtam gondolatban, valaki nagy hahotázásba tört ki. Ránéztem a lépcsőnél álló férfira, aki egy kicsivel magasabb volt, mint az elrablóm és a haja összevissza állt és bronz színe volt.
- Vidámságod tárgya?- kérdeztem rá, de ő nem válaszolt csak tovább kuncogott.
- Jasper, ki ez a lány?- kérdezte egy nő. Barna hullámos haja lágyan omlott a vállára és szív alakú arca csak úgy ragyogott. Az anyámra hasonlított. Valahogy azt éreztem rá nem tudnék soha sem haragudni.
- Igazából Dominic találta. Nomád. Nem árulta el mit keres itt, de gyanús volt nekem.
- Fiam, nem kellett volna ok nélkül ide hurcolnod. - mondta egy szőke férfi.
- Támogatom, ezt a hozzászólást. - bólogattam hevesen.
- Dominic? Ha ezt Nath megtudja…- mondta sejtelmesen egy lány aki a vidámfiú mellett álldogált.
- Tudom, nem figyeltünk. - mondta bűnbánóan a mellettem álló –mint ahogy nemrég kiderült- Jasper.
- És most ők hol vannak?- kérdezte a szőke pasi.
- Hazamentek.
- Rendben. – mondta bólintva, majd ahhoz a nőhöz fordult aki az anya fogalmát foglalta el az agyamban. Pár perc múlva a férfi már sehol sem volt.
- Szóval… - szólalt meg mellettem Jasper. – Szerintem neked lenni egy kis mesélni valód!- nyomott le egy székre.
- Nem szeretem a meséket, szóval nincs. Mehetek?- kérdeztem türelmetlenül.
- Nem. - mondta, mintha valami ésszerű kérdésre válaszolt volna. – Mitől félsz?
- Mi van?
- Éreztem, hogy féltél valamitől és, hogy nyugtalan voltál és vagy.
- Érezted?
- Igen, de ez mellékes. Szóval?
- Addig nem mehetek innen, míg el nem mondom az igazat, ugye?
- Igen. - vigyorgott, bárcsak én is ilyen mulatságosnak találnám.
- Félelmem oka az, hogy bujdosó lettem. Nyugtalanságom oka, az, hogy rám találnak. – közöltem.
- Kik?
- Aki átváltoztatott.
- Mért menekültél el?
- Mert nem akartam a rabszolgája lenni.
- Ezt nem értem.
- Nem is kell. A lényeg az, hogy nem szabad sok időt egy helyen töltenem. Mint például most.
- Mi a neved?
- Nicol, Nicol Dawne. – válaszoltam, bár mikor megtettem rögtön visszaszívtam volna. Nem nyílhatok meg ennyire előttük.
- Bízhatsz bennünk. - közölte a vidámfiú. - Ja és a nevem Edward, nem vidámfiú. – folytatta nekem pedig leesett az állam.
- Tessék?
- Tudod, én hallom a gondolatokat. - közölte egyszerűen.
- Az jó dolog. - mosolyogtam lelkesen. Én szívesen képviselném ezt az erőt.
- Hidd el, hogy néha a pokolba kívánom.
- Én sose tenném, öhmm… mehetnék?- kérdeztem.
- Mi lenne, ha maradnál?- kérdezte a lány Edward mellett, mire mindenki kikerekedett szemekkel nézett rá
.
- Mi?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Komolyan mondtam. Mi meg tudnánk védeni, ha arról van szó. - rántotta meg a vállát.
- Szerintem is jó ötlet. – mosolygott a pótanya.
- Esme.- fordult felém Edward.
- Oks.- kacsintottam rá vigyorogva.
- Rendben, ha akarsz, maradhatsz. – mondta Jasper.
- Ööö, már bocs, de mi okom lenne rá?
- Nem kellene bujdosnod. - rántotta meg a vállát Edward előtt álló nőszemély.
- Végül is. –adtam be a derekam. Nem olyan elviselhetetlen társaság, mint ahogy képzeltem. – De egy névsor nem ártana.
- Hát ő itt Esme, anyánk helyett is anyánk. - mutatott Jasper az említettre. – Ő Bella. Hát neki elég kalandos volt az élete, míg vámpír nem lett. – kuncogott, mire Bella is mosolyogni kezdett. – Aki az előbb elment, ő Carlisle volt, úgymond a nevelőapánk. Ő miatt vagyunk ilyenek és ő miatta vagyunk egy család. Öhhm.. mint kiderült ő Edward, hát ő egy elég mazochista személység. - nevette el magát, mire Edward szúrós szemekkel nézett rá. Én pedig Jasper vagyok. A többieket meg majd megismered. - fejezte be.
- Többiek? – kerekedett ki a szemem.
- Igen. Még ketten vagyunk a családban, vagyis négyen. - helyesbített Edward.
- Áhh.. értem. És, hogy lettetek vámpírok?
- Majd saját maguk elmesélik a történetet. – felelt Jasper.
- Aha, és, hogy értetted azt, hogy Carlisle miatt vagytok ilyenek?
- Nem iszunk emberi vért. Állati véren táplálkozunk, úgymond vegetáriánus életmódot élünk. – felelte Esme kedvesen.
- Uhh… el sem tudom képzelni, hogy az milyen. – borzongtam meg. – Azok büdösek.
- Csak a szarvas. És az is azért, mert növényevő. - kuncogott Bella.
- Márpedig, ha velünk leszel, akkor át kell állnod erre a táplálkozási módra.
- Ne máár. –húztam el a szám.
- Kénytelen leszel.
- Majd próbálkozom, de nem ígérem, hogy sikeres lesz. Szóval elmesél valaki, hogy hogyan lett vámpír? – kérdeztem izgatottan.
- Kezdem én. - jelentkezett Esme én pedig türelmesen hallgattam végig a mesét és aztán az összes többit, az mégis nyugtalanított, hogy bármelyik percben rám találhatnak és akkor nekem végem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése