- Alice, beszélhetnénk?- kérdeztem miután letettem az én csöppségem aludni. A fiúk egy három napos vadászatra indultak, szóval most egy emberke kivételével csajos napok elé nézünk. Bár, Em felvetette azt az ötletet, hogy Dom is velük menjem mivel már egyszer elvitték őt egy kisebb maci lesre, ahogy Emmett mondta. Akkor is nehezen mentem bele, de erről a három napos dologról még egy ideig szó sem lehet. Hiába tűnik érettnek, még akkor is gyerek.
- Persze, mond csak. - libbent oda mellém a kanapéra.
- Tudod, sokat rágódtam ezen és eldöntöttem, hogy egy szeretnék lenni közületek, de… félek.- vallottam meg neki azt, ami már vagy 2 hete nyomja a szívem.
- Jaj szívem, ha nem vagy kész rá ne erőltesd. Mindennek el jön az ideje, ahogy ennek is.- ölelt meg.
- De én biztos vagy benne és késznek érzem magam, csak tudod nehéz lesz megválni a szüleimtől, a testvéremtől.- magyaráztam az ellenérveket. - Viszont nem szeretnék elszakadni a fiamtól se Emmettől ,se tőletek- soroltam azokat, amik a vámpírság mellé húznak.
- Minket soha nem fogsz elveszíteni. Mi mindig veled leszünk akárhogy is döntesz, itt bent. - tette a kezét a szívemre. - És két ilyen barátnőt senki nem választhat el egymástól. - mosolygott.
- Jaj, annyira szeretlek. - ugrottam a nyakába.
- Mi a vidámság oka? – ült le velünk szembe Bella mosolyogva.
- Hát igazából az, hogy itt vagytok ti nekem. – mosolyogtam vissza.
- Ez tényleg jó ok. Domi?
- Épp most altattam el. Teljesen kifárasztotta ez a mai nap.
Esme és Carlisle elutaztak, úgymond a rokonokhoz. Igazából a szigetre mentek, hogy egy kicsit együtt legyenek, ketten. Alice és Bella, mivel otthon csak unatkoznának, itt lesznek nálunk, ez alatt a pár nap alatt, míg a fiúk oda vannak.
Nagyon örültem, hisz Dominic is imádja őket és legalább együtt lesznek egy kis ideig. Másrészt pedig nekem is lesz kivel beszélgetnem. Nem mintha olyan nagy pletykafészek lennék csak néha jó kibeszélni magamból a saját problémáimat és én is szívesen meghallgatom az övéiket.
Alice néha elejtett egy két célzást az esküvővel kapcsolatban, de mint mindig most is Rémuszokban beszélt és felét sem értettem. Emellett kihúzta belőlem az elképzeléseimet. Például a ruha. Ez az egyetlen, ami már vagy 5 éves korom óta meg van a fejemben. Pánt nélküli, több réteges tűl szoknya. Visszafogott mégis mutatós. A másik pedig az orchidea. Egyszerűen a mániám ez a virág.
Álmodozásomat és beszélgetésünket kopogás zavarta meg. Bella és Alice egymásra kapta a tekintetét és azzal a jelmondattal, hogy el kell intézni valamit eltűntek. Kinyitottam az ajtót és leesett az állam.
- Hát ti?- persze örültem a látogatásuknak és az óta mióta beköltöztem nem találkoztam vele, velük . Mellesleg megígérték, hogy benéznek, mert meg szeretnék nézni, hogy mit faragcsáltam a házból.
- Zavarunk?- kérdezte Seth.
- Nem, dehogy gyertek csak. – invitáltam be őket. Amint beljebb értek rögtön meg is torpantak, de egy erőltettet mosolyt öltve leültek oda ahol az előbb Alice-ék ültek. Na ez a furcsa.
- Szóvaal… Hű, teljesen más mint amilyen volt.- nevetett Jake.
- Hát furcsa, de tényleg nagyon jó. – mosolygott Seth. - Ohh.. ne haragudj ő itt Lana.- mutatott a mellette lévő lányra. Haja fekete és barna bőre volt és a szeme rikító kék. Nagyon elütött az arcvonásától, de épp ez volt benne a különleges.
- Hello, Nathalie vagyok. - mosolyogtam rá bátorítóan. Látszólag elég zavarban volt, amit nem értettem. Ő csak bólintott. Hmmm. Oké, úgy fest vele nem leszek valami jóba.
- De te is megváltoztál ám. - mondta kb fél órával később Seth.
- Ja, valahogy más vagy. Nem vagy annyira letört. Mondhatni zombi voltál mikor megvetted a házat. - nevetgélt Jake.
- Zombi? Azért ennyire nem lehetett durva. – nevettem.
- Na jó nem, de nem voltál valami jó passzba.
- Hát nem. –zártam le ennyivel a dolgot.
- És a pici?
- Alszik. – válaszoltam mosolyogva.
- Megnézhetem? – kérdezte a lány, először megszólalva.
- Meg van fázva és a legkisebb zajra felkel és nagyon nehéz visszaaltatni- magyaráztam ki magam hisz nekik is feltűnne a sok változás. – De ha gondolod, mutatok pár fényképet. – ajánlottam.
Elég késő volt mikor már indultak. A végére Lanaval is összebarátkoztunk. De leginkább Jake-el voltam összhangba. Nagyon jó fej és vicces. Ahogy a tinik mondják ő lesz a BBF-em. Na jó ez nevetséges. De tényleg, igazán jó barát. Olyannyira összebarátkoztam vele, hogy már holnapra meg is ígértem neki, hogy meglátogatom.
Fáradtan dőltem le a kanapéra. Pár perc múlva Bella-ék is visszaértek.
- Mi volt ez a nagy kirohanás mikor csöngettek?- Ne higgyétek hogy nem vettem észre.- kérdeztem rá.
- Nem érdekes. - válaszoltál egyszerre.
- Na?
- Emlékszel mikor meséltem róla, hogy volt egy barátom, akit nagyon-nagyon szerettem, mikor még ember voltam?- kérdezte Bella.
- Igen és mikor vámpír lettél ő az ellenségednek tartott mivel farkas vagy mi, de ez hogy jön ide?- kérdeztem értetlenül.
- Szóval, a vámpírok és a farkasok nem bírják egymást. De van egy szövetség, ami megakadályozza, hogy megtámadjanak minket vagy éppen mi őket. – magyarázta tovább Alice.
- Oké, értem, de mi köze van ehhez Jake-nek és Seth-nek meg a lánynak?
- A lánynak nincs semmi köze hozzá. Szóval az a Jake ugyanaz a Jake akibe én régen a szívem leges legmélyén beleszerettem.
- És akkor most hogy- hogy Ed mellett vagy?
- Az a szerelem sokkal nagyobb volt.
- Tehát Jake farkas?- kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
- Igen és még vannak páran.
- Szóval akkor ezért mentetek el és ezért torpantak meg ők is?!
- Aha.
- Mi jön még? Tündérek? Azt ne mondjátok, hogy Harry Potter is létezik?- kérdeztem megjátszva magam.
- Nagyon vicces. - nyújtotta ki a nyelvét Alice
- Hát rendben. De én nagyon megszerettem őket.
- Tudom, csak ha mégis úgy döntesz, hogy vámpír leszel, akkor ne nagyon engedd közel magadhoz őket, mert annál nehezebb lesz mikor ősi ellenségek lesztek. Én már csak tudom.- mondta szomorúan Bella.
- Sajnálom.
- Ugyan már. Rég volt, elmúlt. - mosolygott szomorúan.
Beszélgettünk még egy kicsit erről a farkasos dologról, aztán kezdtem elég álmos lenni így zuhanyzás után ágyba bújtam és pár perc múlva már az álmok földjén jártam.
Egy ismeretlen szemszög
- Mért csinálod ezt Eve? –kérdeztem meg barátnőmet, aki épp az ablak előtt állt és a Holdat kémlelte.
- Te mit csinálnál, ha megölnék Ryan-t?
- Nem tudom, azt hiszem, akkor már én sem lennék a régi és követném őt. - válaszoltam.
- Ez a különbség köztünk Nicol, ha elveszik ami az enyém, azért megfizet valaki. - mondta érzelemmentes hangon.
- Eve, Steve magának kereste a bajt és okkal ölték meg. - vázoltam fel a tényeket.
- Tehát nem mellém állsz?- kérdezte.
- Mért változtattál át engem és Ryan-t?- kérdeztem vissza.
- Egyedül voltam. Egyedül nem tudom megölni őket, túl sokan vannak. Talán hárman, hisz nagy szerencsémre Ryan-nek is van ereje. Téged fölösleges volt átváltoztatnom, mert nincs semmi képességed, ami a hasznomra lehet.
- És mért pont engem és Ryan-t?
-Ti voltatok kéznél.
- Mit akarsz tenni?
- Nem akarok végezni minden. Csak a farkassal és azokkal, akik a legközelebb álnak a lányhoz. De őt nem, had szenvedjen. – mosolygott rám vörös szemeivel. Legszívesebben elmentem volna és magam mögött hagytam volna, de mivel irányítja az akaratom nem tudtam megtenni azt, amit szeretnék. A legrosszabb az, hogy Ryan is kezd átállni a pártjára és érzem, hogy van köztük valami és ez piszkosul fáj. Lehet, hogy az lesz a legjobb, ha engedelmeskedem és átadom magam a rossznak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése