17.fejezet

17.fejezet

Hajnali 4 óra. Remek! Már vagy 1 órája bámulom a plafont és nem tudok elaludni. Emmett nincs itt. Gondolom vadászni ment, amit az elmúlt időben vagy 3 naponta ejt meg, de van hogy sűrűbben. Általában mikor alszom. Ami most nem megy nagy bánatomra. Ez emlékeztet egy estére mikor körülbelül 4 éves lehettem .

Akkor sem tudtam elaludni. Nyakig  bevoltam bugyolálva a rózsaszín macis takarómba, ugyanis féltem a mumusoktól. Dörmi, a kedvenc plüssöm ami a születésem óta az enyém, a pici kezemben fuldoklott. Nem tehettem róla, féltem a sötétben. Néha még képzelődtem is.

A szüleim már durmoltak, apa horkolásából ítélve.  Próbálkoztam már a bárányok számolásával is, de az is csődbe ment mikor a negyedik bárány megbotlott a kerítésben és megütötte a bokáját és kénytelen voltam vele foglalkozni és nem tovább számolgatni a többit.

Az idő borzasztó volt. Az eső zuhogott, a szél pedig rettenetesen fújt. Aminek az lett a következménye, hogy egy fenyőág hangosan, ütemesen csapódott  az ablakom üvegéhez.

Fülemet a tányérok csörömpölése csapta meg. A szívem meglódult és úgy lüktett, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Vártam és meredten néztem ki az ablakon. A szobában csak egy kis fényforrás volt, mégpedig a Hold fénye. Valljuk be, nem sokat segít, talán még rémisztő is. Ismét hallottam valamit. De nem tudtam beazonosítani, aztán a lépcső nyikorgása. Összeszorítottam a szemem. Ha sikítok felvonom magamra a figyelmet, így inkább csöndben maradtam és vártam. Az ajtó lassan nyikorogni kezdett, ezután pedig  lépések dobogása hallattszott.  Lassan kinyitottam a szemem és egy sötét alakot láttam magam előtt. Az arcát a sötétség eltakarta így csak azt láttam, hogy egy kígyó mintájú aranykarkötő csúszik ki a kabát alól, ami csurom víz volt. Kár volt kinyitnom a szemem…

Talán ha most sikítanék… Minél hangosabban, ahogy csak kifért a torkomon sikítottam, de a vége sírásba torkollott. Apa berontott a szobába és mellém sietett. Nem vette észre a betörőt.  Mire odanéztem, már senki nem volt ott.

-Mi a baj csillagom? Rosszat álmodtál?- kérdezte Apa simogatva az arcom.

-Nem,nem ,nem, nem.- ráztam meg a fejem.

-Akkor mi történt?

-Volt  itt valaki- mondtam levegő után kapkodva.

-Kincsem, a mumusok nem léteznek.- mosolyogott.

-Neeeem.- sírtam. Mért nem hisz nekem?

-Shhhh… Aludj vissza.- takart be apa. Könnyű azt mondani.

Tudom, gyerekes. De még kicsiként teljesen máshogy fogtam fel a dolgokat mint felnőttként. Azóta sem tudom, hogy mumus volt-e vagy tényleg ott volt az a valaki.

Mint akkor, most is bevilágított a Hold, de most megnyugtató volt. A hatalmas ablaknak hála tisztán látni lehetett a tárgyak körvonalát a szobában. Az ágyra nem világított egy csöppet sem, mivel az ablak ugyan nagy volt, de nem akkora hogy az egész bal oldalt kitöltse.

Úgy döntöttem, hogy lemegyek és iszok egy pohár vizet és út közben meggondolom az altató gondolatát.

Nagyon nem szerettem a gyógyszereket, ebből a szempontból apámra ütöttem. Félig töltöttem a poharat vízzel és kortyolni kezdtem. A maradékot kiöntöttem a mosogatóba. A gyógyszer kilőve. Ha nem alszok, akkor ez van.

Visszafele menet már nem volt olyan könnyű helyzetem, mint a szobában. Voltak ablakok, de a hold itt már nem annyira adott fényt, a nagy tér elnyelte. Az lépcső ezüst korlátját láttam a leginkább így abba kapaszkodva indultam vissza. Botladozva lépdeltem a folyosón, olykor a saját lábam, olykor pedig egy- egy szőnyeg nehezítette meg a dolgom.

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt mikor megérkeztem a hálóba. Pont fordultam volna meg mikor valaki körém kulcsolta karjait és a kezét a számra rakta.  A szívem vágtázni kezdett én pedig kapálóztam, rugdalóztam és próbáltam sikítani, de nehezen ment egy kézzel a számon. Eszembe jutott az az éjszaka. Tudom, hogy megmenekült, hisz mit ér egy farkas egy vámpírral szemben? Remény vesztve hagytam abba minden cselekvésem.

Pár pillanat múlva egy mély kuncogást hallottam és akkor, mint a mesékben a fejem fölött viharos felhők gyűltek. Szembe fordultam az illetővel és próbáltam a legmérgesebb nézésem elővenni. Ami nem igen ment hisz a sírás határán álltam.

- Nem mondod, hogy ennyire ijedős vagy?!- kérdezte én pedig elindultam az ágyba és magamra húztam a takarót.

- Pedig, de. És ha kérhetném, ezt többször ne csináld. - kértem dühösen. Éreztem, ahogy mellém fekszik, majd átkarol. Itt eltört a mécses és az ablakon kibámulva folytak a könnyeim.

- Mi a baj?- kérdezte aggódó hangon.

- Nem mindegy?- kérdeztem vissza flegmán. Nem voltam rá dühös, csak jellemző rám az, hogyha rossz kedvem van képes vagyok még mást is bántani.

- Nem. Az előbbi miatt sírsz?- kérdezte hitetlenül.

- Részben igen. - fordultam felé. – Mikor elkaptál azt hittem.. azt hittem.. hogy az a…. hogy az a vámpír aki a 18. születésnapomon..

-Ne folytasd! Sajnálom. Én nem tudtam, hogy ez lesz. – nyomott puszit a fejem búbjára és magához ölelt.

-Csak tudod ő még valahol mászkál, mert az a farkas aki megmentett biztos nem bír el egy vámpírral akármilyen nagyra nőtt.- magyaráztam.

-Farkas?- kérdezett vissza Em.

- Igen. Egy túltáplált farkas támadott neki. Én ekkor tudtam elmenekülni.- feleltem. –Miért kérdezed?

-Semmi, nem lényeges. Hagyjuk. Inkább aludj.- mosolygott.

Ez fura. De lehet, hogy én bonyolítom a dolgokat. Behunytam a szemem és elaludtam, ha meg nem éreztem volna a szúró fájdalmat a hasamban. A lélegzetem elakadt és ökölbe szorított kezeim a hasamra.

-Nath? Mi a baj?

-Hozz fáj.. fáhdalomcsillapítót, kér..lek.- mondtam akadozva. Két pillanat múlva már vissza is jött. Kezében egy pohár víz és egy kis szem pirula. Undorodva bevettem a gyógyszert és visszahanyatlottam a párnára. Még pár percig nyűglődtem aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt a fájdalom.

-Jobban vagy?- kérdezte Em aggodalmasan.

-Mostmár igen.- vettem mély levegőket.

-Mi történt?- kérdezte miközben hozzábújtam.

-Nem tudom, talán már túl fáradt vagyok és ezért vagy felidegesítettek az emlékek.- rántottam meg a vállam.

-Holnap elmegyünk Carlislehoz.- közölte.

-Nem fogok menni sehova sem.-  utálom a fehér köpenyes embereket akiknek a nyakukban az az endoszmicsoda lóg.

- Pedig de-de.

-Az én életem. Én irányítom. Oda megyek ahova akarok. Márpedig orvoshoz nem akarok menni.- makacsoltam meg magam.

-Kérlek.- győzködött.

-Nem lesz semmi baj.

-Ígéred?

-Igen.

-Nekem ez akkor sem tetszik.- morogta az orra alatt.

-Nyugi.- csókoltam meg.

-Kicsi ez az ágy.- mormogta az ajkaimnak.

-Ugyan már. Kétszer elférsz és az nem kis dolog rád nézve.Amúgy is, ilyen masszív ágyat soha nem találsz.- mosolyogtam.

- Masszív? Ugyanmár.- nevetett és fölém tornyosulva puszikat nyomott az arcomra, nyakamra, vállamra.

- Bizony hogy az.- kuncogtam.

- Hát, kételkedem benne.

-Bebizonyítsam?

-Kellene valami garancia rá az biztos.- mosolygott.  Hátára fektettem és csókolni kezdtem ott ahol értem.

                                               

Reggel arra ébredtem, hogy a nap melege cirógatja a meztelen hátam.  Ahhoz képes, hogy szinte az egész éjszakán, talpon-vagyis ágyban- voltam úgy éreztem magam, mint aki már vagy két napja folyamat alszik. Mosolyogva ültem fel az ágyban magam előtt tartva a vörös takarót.

- Mennyi az idő?- pislogtam álmosan a mellettem vigyorgó Emmettet. Hát igen, a hajkoronám, mint egy madárfészek vagy annál rosszabb is lehet.

- Fél 3 Csipkerózsika.

- Mi?- pattantam fel az ágyból és magamra kaptam a köntösöm. –Miért nem keltettél fel?

- Nem volt szívem. – rántotta meg a vállát és csak nézte ahogy kapkodom.

- Fél 3 az isten szerelmére Dominical ki foglalkozik?!- tettem fel a költői kérdést.

- Ja, akkor ezért vagy ennyire ideges. Nyugi, Alice elvitte azzal a jelmondattal, hogy eleget volt már velünk és megunt minket .- mosolygott. A szívemről egy nagy kő esett le és lassan visszasétáltam az ágyhoz majd leültem a szélére.

- Gyere ide.- húzott közelebb magához.

- A-a. Aztán a végén megint elalszom.- kuncogtam.

- Biztosítalak róla, hogy nem fogsz.- kacsintott. Oda másztam hozzá és hozzábújtam.

- Most jut eszembe, nekem volt igazam. – néztem fel rá.

- Miben is?

- Hogy ez az ágy maga a tökély.- nevettem.

- És akkor én mi vagyok? - kérdezte megjátszott felháborodással.

- Egy nagy egoista perverz  vámpír.- válaszoltam féloldalas mosoly kíséretében.

- És Nath ló, góól.- ujjongott.- Amúgy ez nem így van.- komolyodott el játékosan.- Mellesleg ami az ágyat illeti  nem vagyok eléggé meggyőzve. – bújt közelebb.

- Oké.Perverz nem vagy akkor, de szexmániás igen.- kuncogtam.

- Mintha te tiltakoznál.

- De akkor sem vagyok szexmániás.

- Én sem.

- Igen?- kérdeztem miközben apró puszikat nyomtam  a mellkasára és a hasára.

- Igen.- mondta nagy nehezen. Mikor már  a hasa aljához értem kajánul elvigyorodtam és csipőmet  talán már túlontúl csábosan ingatva elindultam a fürdőbe. Elintéztem a teendőimet. Amint kiszálltam a fürdőkabinból eszembe jutott, hogy nem hoztam magammal a ruhámat.

Szorosan magamra csavartam egy törölközőt, a hajam úgy hagytam ahogy volt, csurom vízesen, és úgy indultam vissza a szobába.

Emmett még mindig ugyanúgy feküdt, csak most a keze a tarkóján volt és úgy bámulta a plafont. Már-már eltűntem a szekrénybe mikor megtaláltam a megfelelő összeállítást. Kezemben a farmer shortal és a pink atlétával indultam vissza.

- Ez nem fair.- nyavalygott mikor már az ajtóba álltam.

-Mi?- kérdeztem vissza kíváncsian.

- Hogy törölközőben flangálsz. - mutatott végig magamon.

 - Elfelejtettem bevinni a ruhákat. Bocsi.- kuncogtam.

- Akkor is minél előbb öltözz fel. 

- Ilyet se kértél tőlem.- vigyorogtam és becsuktam magam mögött az ajtót. Felkapkodtam magamra a kiválasztott öltözéket, megszárítottam a hajam és a fejem búbjára kötöttem.

Mikor visszamentem Em már a cuccait pakolta és épp megszólalt a mobilja. Gyorsan beszélni kezdett majd hozzáfordult.

- Elkell mennem. Alice valami nagy sürgős dolgot szeretne velem közölni. Ha gondolod, akkor elhozzam Domot is?- kérdezte.

- Aha. Az jó lenne. Siessetek.- adtam egy puszit a szájára majd már sehol se volt. Pár doboz még ott gubbasztott, így arra gondoltam, hogy kipakolom belőle a cuccokat.

Már az utolsó dobozt pakoltam, amiben egy halom ruha volt. Az utolsó kupacot tettem fel a gardrób egyik polcára mikor valami kicsi kék doboz kiesett a ruhák közül.  Felvettem a díszes kis dobozt és leültem az ágyra. Kinyitottam a fedelét is és abban pedig volt még egy kis doboz, de ez már nem egy sima doboz. Véleményem szerint.  Fekete kis bársony doboz volt.  Felnyitottam a fedelét és tátva maradt a szám. Na neee. Egy gyűrű. Egy OLYAN gyűrű. Nem, én ehhez még túl fiatal vagyok. Na jó, az anyasághoz is, de az egy másik téma. Nem érzem még magam készen erre.

Fej rázva visszacsomagoltam a gyűrűt és beraktam a ruhák közé, ahol eddig is volt. Idegesen fel-alá járkáltam a szobába és a kérdések a fejemben csak úgy cikáztak. Mi van, ha csak egy sima gyűrű. Vagy mondjuk ez is egy emlék? De akkor mért van a ruhái közé rejtve.  Fogd már fel Nath ez nem egy sima gyűrű!! Oh jaajj…  Rendben, erről egy szót sem senkinek. Meg sem történt. Mi lesz ha Em hamarosan felteszi a kérdést? Mit mondjak nemet vagy esetleg igent?Hmmm.. Igen.. Áhhh.. nem tudom. Nyugodj meg Nath. Nyugi.Gondolataimból a  telefon csörgése rángatott ki.

Amint felnyitottam rögtön egy fülsüketítő sikítást hallottam.

- Juuuuuhuuujj..Annyira örülök nektek. Nem is tudod mennyire vártam. Jó gyorsan lebonyolítottátok. Még csak most indultak el és már ezen is túl vagytok. Uhh.. már minden meg van a fejemben. A kaja, a díszítés, a ruhák. Mond, hogy lehetek a koszorúslányod?- zúdította rám Alice a mondanivalóját.

-Alice, te miről beszélsz?- kérdeztem értetlenűl.

-Hát arról, hogy igent mondtáááál.

- Alice. Nem mondtam se igent se nemet senkinek. Mi a fészkes fenéről beszélsz?

- Upsz. Kicsit előreszaladtam. Öhhmm. Mi nem is beszéltünk most. Felejtsd el amit mondtam Pápá.- csilingelte zavarában.

Ennyit a megnyugvásról. Ahogy kivettem Alice szavaiból, igent mondok.  De ez nem befolyásolhat, ne már.

- Halihóóó, anyu.- hallottam meg Em hangját és mikor megfordultam , Dom vigyorgó arcával találtam magam szembe és a kezével integetett, amit Em irányított.

- Gyorsak voltatok.- próbáltam magamra erőltetni egy mosoly, ami Alicenek köszönhetően nem igazán sikerült meggyőzően.

- Te mondtad. Amúgy meg valami baj van?- kérdezte Em gyanakvóan méregetve. Erről ennyit.

- Dehogy, nincs semmi. Kellene?- mondtam és elvettem tőle Domot majd hátat fordítottam neki.

- Nath.

- Mondom hogy nincs semmi . Tényleg.- mosolyogtam.

-Hát jó. Lenne egy meglepetésünk.

-Mi?

- Rakd te Dominicot a földre.- utasított.

Kérdően néztem rá, majd teljesítettem és vártam az eseményeket. A fiam négykézláb oda mászott az ágyhoz és abba kapaszkodva tornázta két lábra magát. Örömömbe felsikkantottam és felkaptam a földről, amit ő kacarászással jutalmazott.

-Várj ez nem minden.

-Tessék?

- Picúr, mondd csak azt hogy anya.- nézett rá Domra. Elképedve figyeltem őket majd meghallottam a világ legédesebb hangját, amint anyának szólít. Testem átjárta a boldogság, de egyben a bánat is, hogy hamarosan már nem lesz az én pici babám. Ha ilyen tempóban fejlődik hamar elkell válnunk egymástól. Egyszer jön egy lány és elveszi tőlem. Nézzük a jó oldalát, az a lány még nincs is, és remélem egy ideig nem is lesz.

- Tud még mást is mondani?- kérdeztem kíváncsian.

- Öhhmm.. Igen.  Ese azt mondta, hogy az első szava a süti volt. Aztán egyre több. Szinte már minden.

- Ez.. elképesztő. - motyogtam a fiamra nézve aki egy plüss nyuszit kínzott.

-  Egyre gyorsabban fejlődik.

- Nem mondom el a szüleimnek. Jár,beszél és még csak 7 hónapos.- mondtam szomorúan.

- Igazad van.- ölelt ál Em.

- Ma fel is hívom őket.- mosolyogtam és letettem Domot. A telefonhoz siettem, bepötyögtem a szüleim számár és megbeszéltek velük, hogy holnap elmegyek hozzájuk. Erősködtek, hogy ők jönnek, de nagy nehezen rábeszéltem őket a másik lehetőségre.

- Miről akart beszélni veled Alice?- jutott eszembe a telefonhívás.

- Nem lényeges. – hadarta.- Te kipakoltál?- kérdezte rémülve és a bepakolt ruhái között kezdett el kutatni. Mi lesz ha lebukok?

- Igen, baj?- kérdeztem. Nem hallottam választ csak egy megkönnyebült sóhajt.

- Nem, dehogyis. Köszi. - mosolygott zavartan.

Az idő gyorsan telt. Anyáék nem tudnak Domról. Rendszeresen találkozunk. Legutóbb ők jöttek és volt alkalmuk belebotlani Emmettbe. Apa meglepően jól fogadta, de anya egy kicsit kétkedett, de mostanra már imádja.  Nemrég ünnepeltük Dom  1 szülinapját. 1 éves, de már vagy 5 évesnek is kinéz. Alice mint mindig most is nagyot alakított. Minden kék és ezüst színben pompázott. A Cullen házban tartottuk. Rengeteg ajándék, gyertya, édesség között, ami Domnak igenis az ínyére volt. Többek között mindent elborítottak az kis autók, de az nem igazán keltette fel Dom érdeklődését. Sokkal jobban élvezte az elektromos Porsche-t, amit természetesen Alicetól kapott, csak nem sárgába hanem feketébe, és azzal randalírozott a parkettán és furikázta a plüsseit.

Emmett még nem kérte meg a kezem, aminek örültem is, de tudat alatt már nagyon vártam. Alice az óta óvatosabb a látomásai kinyilvánításával. Akkor még kétségbeesett voltam, de most már nevetek az egészen. Ahogy a fiam egyre nagyobb és nagyobb lesz én is úgy leszek felnőttebb?  

Em nem tud róla, de néha rám törnek azok a rosszullétek. Mintha a lelkem külön akarna válni a testemtől. Nagyon ritkán szokott előfordulni, de akkor azt kívánom, bárcsak meghalnék. Halál. Mostanában sokszor gondolok a vámpírrá válásra. Emmettnek is megemlítettem. Természetesen nem volt az ínyére, de ha ő nem, keresek valaki mást. Muszáj vele maradnom és a fiam mellett. Nem akarom hogy árvaként nőjön  fel. Habár ott lesznek vele Carlisleék de az mégsem ugyanaz.

A barátnőimmel is tartom a kapcsolatot. Az egyetem borzasztó, állításuk szerint, de a buli jó. Az okát, hogy mért nem folytatom a tanulmányaimat, nem tudták előlem kihúzni, csak annyit, hogy majd később. Ami persze nem igaz.

A hónapok gyorsan teltek. Így persze közeledett a 19. születésnapom is. Nagy sajnálatomra…

Remélem hogy tetszett és sikerült elég hosszúra megírnom. Ha mégsem akkor sajnálom, de mostanában volt egy fellépésem és rengeteg dolgozat, már írtunk egy TZ-t is szóval ez a hét nem az én hetem volt. Szóval, ha nem gyere be akkor sajnálom. ( Ja és a hibákért plusz bocsi :$ )

Jó olvasást!

Puszi♥♥