Sziasztooook!
Végre! Alig vártam, hogy végre megírhassam nektek a fejezetet :D Nagyon örültem, hogy végre feljöhetek ide és amint láttam igen sok lemaradásom van néhány történetnél,de igyekszem pótolni és akik kérték benézek hozzájuk!
Ami a tanulást illeti, sikerült javítanom egy picit, viszont így is korlátozva vagyok, de most már van időm a fejezetekre, viszont ami várható az az hogy nem fognak olyan gyorsan érkezni. És ezt nézzétek el nekem, kérlek!
Remélem ti is örültök, hogy itt az új fejezet még ha fele annyira is mint én, mert már az is hatalmas dolog számomra! Szóval ezennel a blog úgymond "szüneteltetése" véget ért és igyekszem frissleni :)
Jó olvasást!
Puszillak:
Jess ♥
- Mit keresel itt? – kérdeztem nem épp vendégszerető hangon, bár semmi okom nincs így beszélni vele. Talán csak, mert nem akartam, hogy még több ember aggódjon értem.
- Kösz ez igazán kedves – fintorgott, majd mellém ült. Mikor meglátta a nagy pocakom először meglepődött, majd egy perc múlva, mint aki rájött valamire halványan elmosolyodott.
- Jake, mért vagy itt? – kérdeztem most már kedvesebben.
- Meglátogatom a barátom – vigyorgott.
- Aha, szóval most már barát? – kérdeztem és a hasamra tettem a jeges vödröt, mert a pici már megint kezdi a lávalány programot.
- Igen, bármennyire is hihetetlen. Nem tudom mikor vesztünk össze.
- Hát pedig valamiért piszkosul nem akartál velem szóba állni.
- Rég volt már – húzta össze a szemét gondolkozva, mint aki nem emlékszik a történtekre.
- Rendben, szóval akkor csak látogatóba vagy itt?
- Eltaláltad – mosolygott amit én viszonoztam. Jó volt, hogy itt van velem és végre szóba áll velem, mármint eddig még csak a közelembe sem jött.
- Jake, bökd ki és ne bámuld – mondtam, mikor észrevettem, hogy vagy százszor pillant a hasamra és szinte már bámulja.
- Mikor tudtátok meg hogy a jön ez a pici lány? – kérdezte mire én ledöbbentem.
- Tessék?
- Mi az?
- Honnan tudod, hogy lány? – ültem fel érdeklődve. Még Carlisle sem tudja, hogy lány vagy fiú.
- Hát .. ez.. öhm.. – makogott zavartan, majd a végén felkuncogott, amit nem értettem.
- Szóval? – kérdeztem újra. Láttam, hogy valami frappáns választ keres.
- Azt hallottam a Tv-ben, hogy ha a kismamának kerek a pocakja, akkor lány. És a tiéd elég kerek.
- Jacob, ekkora marhaságot még életemben nem hallottam – nevettem fel.
- Na jó tényleg nem innen tudom, de ez tényleg igaz. Mellesleg ha egy kicsit hegyes lenne, akkor meg fiú. Csak, hogy tudd – nézett rám komolyan - De remélem nem... - fintorodott el.
- Istenem – forgattam meg a szemem a hülyeségein.
- Maradjunk inkább a Jake-nél, a másik túl hivatalos – mondta bólogatva.
- Még mindig nem válaszoltál – emlékeztettem, miután kibotránkoztattam magam a hülyeségein.
- Nem lényeg Nath, csak egy tipp.
- Én meg hülye vagyok nem?
- Erre komolyan válaszoljak?
- Naaa – bokszoltam vállba, de szerintem neki csak egy lágy simogatást érezhetett - És mért nem örülnél annak, ha fiú lenne? - kérdeztem visszagondolva.
- Hát az megviselne - rázta ki a hideg.
- Megviselne? - kérdeztem, mert még mindig nem értettem a dolgokat.
- Aha - válaszolt nemes egyszerűséggel.
- Nem értelek.
- Majd megfogsz - vigyorgott.
- Hát az megviselne - rázta ki a hideg.
- Megviselne? - kérdeztem, mert még mindig nem értettem a dolgokat.
- Aha - válaszolt nemes egyszerűséggel.
- Nem értelek.
- Majd megfogsz - vigyorgott.
Ezután még rengeteget beszélgettünk, de az még mindig érdekelt, hogy vajon honnan ennyire biztos abban, hogy lány. Mármint én sem tudom, csak megérzés, de olyan a férfiaknak nincs, tudomásom szerint. És mért nem örülne, ha kisfiú lenne?
- Ideje lenne mennem – szakított ki a gondolatmenetemből.
- Maradj még egy kicsit, kérlek.
- Mennem kell, mert le kell váltanom Paul-t – húzta el a száját – Nem leszel egyedül.
- Tudom, csak hát olyan rég láttalak.
- Ígérem, sűrűbben jövök, de neked sem kellene lustálkodnod – viccelődött.
- Hidd el, ha lehetne, fel-alá rohangálnék a házban és bárhol, de…
- Értem – mosolygott kedvesen majd egy puszit nyomott a homlokomra és egy „sziasztok” után elindult.
- Nem vagy éhes? - kérdezte barátnőm - Szívesen csinálok neked valamit, ha gondolod....
- Nem köszönöm - mosolyogtam rá hálásan - Tudod mihez van kedvem?
- Mihez?
- Ez elég meglepő, de vásárolni - vigyorogtam. Fogalmam sem volt, honnan ez a hirtelen változás. Egy dolgot szerettem, ami köztudott: a cipőket. De most akkora vágyat éreztem, hogy elmenjek valahova és szinte az egész boltot felvásároljam, hogy az hihetetlen.... Hacsak nem...
- Hát ez tényleg meglepő -nevetett - Sajnos most nem tudunk sehova sem menni, az állapotodban, de ha gondolod bepótoljuk - szakította félbe gondolkodásomat Alice hangja.
- Rendben - egyeztem bele és éreztem, hogy a hasamban ficánkoló csöppség igen elevenjében van.
- Hogy ez pont ilyenkor jön rád! Pedig, most csaphatnánk egy csajos estét - sóhajtott.
- Attól, hogy nem mozdulhatunk ki még lehet... - vetettem fel az ötletem.
- Hogyan is?
- Egy a sok közül például a filmezés... Mégpedig valami horror - bár kételkedtem abban, hogy Alice megrémülne valamitől. Bármilyen törékenynek is látszik, amit a filmvásznon lát az neki szerintem talán vígjátéknak is elmehetne. De, próba szerencse.
Barátnőm az egész félkészletüket lepakolta a kanapé mellé mindössze pár másodperc alatt. Nem kellett sokáig válogatnom, megtaláltam a megfelelőt.
Nem ismertem a filmet, de eléggé rémisztőnek tűnt.
Magam elé vettem egy nagy tál pop-cornt, amit Alice készített nekem időközben és izgatottan vártam a filmet.
Csakhogy a jóslatom miszerint Alice vígjátékként kezeli a filmet bevált: hangos nevetése egyes véres jelenetnél az egész házat bezengte és ez engem is mosolygásra késztetett, így nem tudtam megijedni a filmtől, mert Alice nevetése eltompította a félelmetes részek hatását.
A nevetésének oka nagy részben azért volt, mert a filmben feltűnt egy néhány természetfeletti lény is, mint például a vérfarkas. Viszont ebben a filmben a definíciója messze nem közelítette meg a valóságot. A filmbeli karakterek csak teliholdkor változtak át, és emberalakban is elég sok szőr borította a testüket és nem is voltak valami vonzóak.
De voltak még vámpírok is, hatalmas szemfogakkal,koporsókkal és emberek foghagymával,szentelt vízzel.
Ahhoz képest, hogy azt terveztem, hogy ez az este elég ijesztő lesz, nem csalódtam, mert így is jól szórakoztam és elfelejtettem mindent ami aggasztott.
- Hát ez rémisztő volt - mondta komolyan barátnőm miután a filmnek vége lett.
- Sejtem - nevettem.
- Mindegy a lényeg hogy jól szórakoztunk - mosolygott és lehuppant mellém.
- Pontosan.
- És most jöhet a csajos beszélgetés - mondta széles vigyorral az arcán.
- Jaj, ugye most nem az jön, hogy el kell mesélnem mi zajlik a hálószobán belül? - kérdeztem félve.
- Dehogyis, nem vagyok kíváncsi semmire. Viszont kérdezni szeretnék valamit tőled - mondta komoly hangon.
- Hallgatlak.
- Még mindig úgy gondolod, hogy nem akarsz közénk tartozni? - kérdezte. A kedvem a béka feneke alá került mindössze egy kérdéstől. Tudtam, hogy ideje lennem választ adni, de képtelen voltam átlátni a dolgokat.
- Fogalmam sincs - vallottam be egy sóhaj után, majd folytattam - Leginkább félek az egésztől. Nem a fájdalomtól vagy bármi mástól... Tudom, hogy a pici és Dom jó kezekben lenne. Legszívesebben az örökkévalóságig veletek lennék, a családommal és Emmettel, de félek, hogy csalódást okozok. És mi van, ha már nem lesz rám szükségetek? Én pedig éljek ezzel a gondolattal örökké? Tudom, hogy nem élem túl. De sohasem gondoltam volna azt hogy valaha is vámpír leszek. Félek attól, hogy nem leszek az aki vagyok. Hogy elveszek és nem leszek a régi, aki voltam. Félek, hogy lemészárolom az egész várost és leginkább attól, hogy nem fogok megfelelni.
- Héj, itt álljunk meg! Nem kell senkinek sem megfelelned. Mi itt vagyunk neked és nincsenek semmilyen elvárásaink. Tudom, hogy nehéz döntés. De gondolj bele: ha te itt hagysz minket... Mi lesz velünk? Mi lesz Emmettel? És leginkább azt gondold át, hogy mi lesz a kicsikkel? Anya nélkül felnőni borzasztó. Most azt mondanád, hogy itt leszünk nekik mi és, hogy majd mi pótolunk téged, de tévedsz. Senki nem tudna téged helyettesíteni. Dominic már elég érett ahhoz, hogy felfogja ezeket a dolgokat és nem tudnánk neki hazudni. Ez a pici itt pedig még csak nem is ismerne téged... Tudom, hogy félsz, és nehéz belegondolni abba, hogy ezentúl majd vámpírként kell élned, de abba is gondolj bele, hogy inkább halnál meg mint vámpírként,velünk légy? - hagyta abba mondandóját, majd szomorúan elhagyta a szobát.
A könnyeim utat törtek maguknak és csak egy kérdés vízhangzott a fejemben: ..inkább halnál meg mint vámpírként,velünk légy?...
És rá kellett jönnöm, hogy önző voltam. Csak magamra tudtam gondolni. Nem vettem figyelembe a többieket és hogy velük mi lesz, ha én úgy döntök nem akarok közéjük tartozni... Ostoba módon csak azt néztem, hogy nekem mi lenne jó.. Sem a babám,sem Dominic, sem Emmett érdekeit sem vettem figyelembe és szégyelltem magam emiatt. Gyűlöltem magam!
- Nem vagy éhes? - kérdezte barátnőm - Szívesen csinálok neked valamit, ha gondolod....
- Nem köszönöm - mosolyogtam rá hálásan - Tudod mihez van kedvem?
- Mihez?
- Ez elég meglepő, de vásárolni - vigyorogtam. Fogalmam sem volt, honnan ez a hirtelen változás. Egy dolgot szerettem, ami köztudott: a cipőket. De most akkora vágyat éreztem, hogy elmenjek valahova és szinte az egész boltot felvásároljam, hogy az hihetetlen.... Hacsak nem...
- Hát ez tényleg meglepő -nevetett - Sajnos most nem tudunk sehova sem menni, az állapotodban, de ha gondolod bepótoljuk - szakította félbe gondolkodásomat Alice hangja.
- Rendben - egyeztem bele és éreztem, hogy a hasamban ficánkoló csöppség igen elevenjében van.
- Hogy ez pont ilyenkor jön rád! Pedig, most csaphatnánk egy csajos estét - sóhajtott.
- Attól, hogy nem mozdulhatunk ki még lehet... - vetettem fel az ötletem.
- Hogyan is?
- Egy a sok közül például a filmezés... Mégpedig valami horror - bár kételkedtem abban, hogy Alice megrémülne valamitől. Bármilyen törékenynek is látszik, amit a filmvásznon lát az neki szerintem talán vígjátéknak is elmehetne. De, próba szerencse.
Barátnőm az egész félkészletüket lepakolta a kanapé mellé mindössze pár másodperc alatt. Nem kellett sokáig válogatnom, megtaláltam a megfelelőt.
Nem ismertem a filmet, de eléggé rémisztőnek tűnt.
Magam elé vettem egy nagy tál pop-cornt, amit Alice készített nekem időközben és izgatottan vártam a filmet.
Csakhogy a jóslatom miszerint Alice vígjátékként kezeli a filmet bevált: hangos nevetése egyes véres jelenetnél az egész házat bezengte és ez engem is mosolygásra késztetett, így nem tudtam megijedni a filmtől, mert Alice nevetése eltompította a félelmetes részek hatását.
A nevetésének oka nagy részben azért volt, mert a filmben feltűnt egy néhány természetfeletti lény is, mint például a vérfarkas. Viszont ebben a filmben a definíciója messze nem közelítette meg a valóságot. A filmbeli karakterek csak teliholdkor változtak át, és emberalakban is elég sok szőr borította a testüket és nem is voltak valami vonzóak.
De voltak még vámpírok is, hatalmas szemfogakkal,koporsókkal és emberek foghagymával,szentelt vízzel.
Ahhoz képest, hogy azt terveztem, hogy ez az este elég ijesztő lesz, nem csalódtam, mert így is jól szórakoztam és elfelejtettem mindent ami aggasztott.
- Hát ez rémisztő volt - mondta komolyan barátnőm miután a filmnek vége lett.
- Sejtem - nevettem.
- Mindegy a lényeg hogy jól szórakoztunk - mosolygott és lehuppant mellém.
- Pontosan.
- És most jöhet a csajos beszélgetés - mondta széles vigyorral az arcán.
- Jaj, ugye most nem az jön, hogy el kell mesélnem mi zajlik a hálószobán belül? - kérdeztem félve.
- Dehogyis, nem vagyok kíváncsi semmire. Viszont kérdezni szeretnék valamit tőled - mondta komoly hangon.
- Hallgatlak.
- Még mindig úgy gondolod, hogy nem akarsz közénk tartozni? - kérdezte. A kedvem a béka feneke alá került mindössze egy kérdéstől. Tudtam, hogy ideje lennem választ adni, de képtelen voltam átlátni a dolgokat.
- Fogalmam sincs - vallottam be egy sóhaj után, majd folytattam - Leginkább félek az egésztől. Nem a fájdalomtól vagy bármi mástól... Tudom, hogy a pici és Dom jó kezekben lenne. Legszívesebben az örökkévalóságig veletek lennék, a családommal és Emmettel, de félek, hogy csalódást okozok. És mi van, ha már nem lesz rám szükségetek? Én pedig éljek ezzel a gondolattal örökké? Tudom, hogy nem élem túl. De sohasem gondoltam volna azt hogy valaha is vámpír leszek. Félek attól, hogy nem leszek az aki vagyok. Hogy elveszek és nem leszek a régi, aki voltam. Félek, hogy lemészárolom az egész várost és leginkább attól, hogy nem fogok megfelelni.
- Héj, itt álljunk meg! Nem kell senkinek sem megfelelned. Mi itt vagyunk neked és nincsenek semmilyen elvárásaink. Tudom, hogy nehéz döntés. De gondolj bele: ha te itt hagysz minket... Mi lesz velünk? Mi lesz Emmettel? És leginkább azt gondold át, hogy mi lesz a kicsikkel? Anya nélkül felnőni borzasztó. Most azt mondanád, hogy itt leszünk nekik mi és, hogy majd mi pótolunk téged, de tévedsz. Senki nem tudna téged helyettesíteni. Dominic már elég érett ahhoz, hogy felfogja ezeket a dolgokat és nem tudnánk neki hazudni. Ez a pici itt pedig még csak nem is ismerne téged... Tudom, hogy félsz, és nehéz belegondolni abba, hogy ezentúl majd vámpírként kell élned, de abba is gondolj bele, hogy inkább halnál meg mint vámpírként,velünk légy? - hagyta abba mondandóját, majd szomorúan elhagyta a szobát.
A könnyeim utat törtek maguknak és csak egy kérdés vízhangzott a fejemben: ..inkább halnál meg mint vámpírként,velünk légy?...
És rá kellett jönnöm, hogy önző voltam. Csak magamra tudtam gondolni. Nem vettem figyelembe a többieket és hogy velük mi lesz, ha én úgy döntök nem akarok közéjük tartozni... Ostoba módon csak azt néztem, hogy nekem mi lenne jó.. Sem a babám,sem Dominic, sem Emmett érdekeit sem vettem figyelembe és szégyelltem magam emiatt. Gyűlöltem magam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése