27. fejezet - Aggódás, Kétségek, Csoda, Szeretet

Halihó drágáim! Meghoztam a karácsonyi fejezetet. Próbáltam eseménydúsra írni és hosszabbra.Ami úgy gondolom sikerült is. Én ennyit tudok nektek adni karácsonyra! Remélem, örültök majd neki és tetszeni fog, és hogy még tudok egy fejezetet írni karácsony utánra is, búcsúzásképp az idei évre ;) : )

U.I.: Remélem azért bennetek is megvan az ajándékozási hangulat és megleptek néhány sorral. Ez lenne a legnagyobb ajándék tőletek! :)

Jó olvasást!

Puszi♥

Jess

*Emmett szemszöge*

- Nath ha ilyen sokáig tart, inkább segítek! – kiabáltam fel, mosolyogva az emeletre miközben emberi tempóban haladtam a lépcsőn. Vártam valamiféle kuncogást vagy ehhez hasonlót, de semmit. Még egy nyikkanás se. Ez egy kicsit gyanús volt. Ránéztem Alice-re, de csak megrázta a fejét.

Viszont amint felértem a lépcső tetejére, választ kaptam kétségeimre.

- Alice, Jasper! – kiabáltam le miközben odarohantam Nath-hez. – Hívjátok Carlisle-t! – kiabáltam rémültem. – Kicsim, ébredj fel! Nath, hallod ?! – szólongattam a karjaimban lévő törékeny tündért.

- Felhívtam! Siet, ahogy tud. – közölte velem Alice és ő is leült a földre mellém. – Mi a baja?

- Nem tudom, így találtam. – nyögtem neki tehetetlenül. Az istenért is csináljunk már valamit!

- Nyugi Em, Carlisle úton van!- szólt Jasper odalentről.

- Vigyük be a szobába. – sétált mellém Esme is. Bólintottam és eleget tettem a kérésének. Karjaimba kaptam és óvatosan bevittem a szobánkba. Ráfektettem az ágyra és leültem mellé. A keze forró volt, de most még jobban.

- Esme, hoznál valami hideg dolgot, vagy nem tudom, de iszonyatosan forró a bőre. – szóltam fogadott anyámnak, aki az ajtóban állt és aggódva nézte Nath-et.

- Persze. – mosolygott kedvesen.

Hozott egy jéggel teli tálat, amiben egy fehér törölköző volt. Ráhelyeztem a homlokára és a mellkasára. Bár nem vagyok orvos, sőt még csak a közelében sem járok annak, de azt minden épeszű ember –vámpír- tudja, hogy ez a forróság nem tesz jót a szervezetnek. 

A percek óráknak tűntek, míg Carlisle-ra vártunk, de aztán hallottuk, hogy valaki közeledik, így mertük remélni, hogy ő. Szerencsére nem kellett csalódnunk.

- Mi történt Emmett? –lépett be a szobába sietve.

- Nem tudom, elment zuhanyozni, de aztán egy idő múlva már kezdett gyanús lenni, hogy ilyen sokáig tart. Feljöttem, hogy megnézzem, mi van és így találtam rá. – vázoltam fel neki a történteket. Carlisle csak bólintott és vizsgálni kezdte Őt.

- Úristen. – szólalt meg hitetlenkedve.

- Mi az? – kérdeztem rémülten.

- 41 °C-os láza van. – nézett rám.

- És az..? – hagytam lógva a mondatot.

- A 42 °C már halálos is lehet. Nagy a folyadékveszteség, kiszáradhat. Kötök be neki infúziót és adok neki egy erős lázcsillapítót. És azt hiszem egy labor sem ártana. – magyarázta. – Régebben is volt már ekkora láza?

- Hát az utóbbi napokban. De nem volt ennyire súlyos. Azt mondta, hogy benyelt valami vírust. Mondtam neki, hogy vizsgáltassa meg magát, de azt mondta, hogy egy-két nap és elmúlik, viszont ha úgy érzi nem, akkor beszél veled. – válaszoltam.

- Hát ez biztos, hogy nem vírus, vagy ha igen akkor elég rosszindulatú. Veszek tőle vért. Addig kimennétek vagy… - hagyta lógva a mondatot.

- Én maradok- közöltem. A többiek kimentek én pedig bennmaradtam. Carlisle vett tőle vért.

- Mikor lesz eredmény?- kérdeztem és a kis vörös üvegcse felé intettem.

- Minél hamarabb, remélem. Beviszem a kórházba, ott egyszerűbb lesz. – mondta, bólintottam egyet, majd visszafordultam Nath felé. Elég ramaty állapotban volt. A bőre izzott, mégis a hideg rázta. Az ajkai elnyíltak és ki voltak száradva. Az infúzió ütemesen csöpögött.

 Én meg csak vártam és vártam, arra hogy felébredjen.  Ha most nem hagytam volna annyiban a dolgot és kikönyörgöm, hogy nézesse meg magát, akkor talán nem lenne ez. Nem történt volna meg, sőt lehet, hogy már meg is gyógyult volna. Bármi is legyen ez a.. „izé”.. nem szimpatikus.

A nap gyorsan eltelt. A Nap már felkelt. Odakint az eső cseppjei, felfrissítve a levegőt, potyogtak le a magas fenyők tűleveiről.  

- Emmett! – jött be Alice.

- Hm? – fordultam el az ablaktól és odasétáltam mellé.

- Nem akarsz eljönni velünk vadászni? – kérdezte kedvesen.

- Nem hiszem. – húztam el a szám.

- Nem tartana sokáig, és nem is mennénk messze. Rád férne már.

- Nem megyek Alice. Nem tudok elmozdulni mellőle.

- Megértelek.

- Dom?

- Jól van, bár nem érti, hogy mi van az anyukájával. Hiányol titeket. - mondta szomorúan én pedig egy nagyot sóhajtottam. – Nyugi, hamar rendbe jön. Szívós csajszi. – mosolygott, mire én is elmosolyodtam, majd egyedül hagyott. Ránéztem a fekvő lányra. Olyan mintha békésen aludna. És ha ezt bemesélem magamnak nem is annyira rossz, csak hogy tudom, hogy ez nem így van.

- Emmett. – hallottam meg a nevem a hátam mögül. Alig lehetett érteni, és olyan volt, mint egy sóhaj. Reménykedtem benne hogy magánál van,de csalódnom kellett, mert szerelmem még mindig mozdulatlanul feküdt a fehér ágyon.  Odasétáltam mellé és leültem az ágy szélére.

Lentről felhallatszott Dom édes kuncogás és olyan hosszasan tette ezt, hogy ez engem is megmosolyogtatott. Egy csókot nyomva kedvesem homlokára lassan elhagytam a szobát.

Egy kis mosolyt csaltam az arcomra, hogy Dominic-nak ne tűnjön fel semmi sem.

- Apaaaaaaaaa – sikította és elkezdett felém futni, majd szorosan hozzám bújt. Esme csak mosolyogva nézett minket. Még mindig fura ez a megszólítás de kifejezetten tetszik.

- Hogy van? – kérdezte anyám.

- Ugyanúgy, nem változik semmi. - húztam el a szám.

- Ki nem változik? – nézett rám érdeklődve Dom, de meg sem várva a válaszom tette fel a következő kérdést. – És mikor láthatom anyut?

- Nem tudom kicsim, de ígérem, hogy nem kell sokáig várnod. Rendben?

- Hát már nagyon hiányzik.

- Tudom. Ettetek már? –váltottam témát.

- Igen, nem rég. – válaszolt. – Mikor megyünk el mi is vadászni?

- Szeretnél?

- Igen.

- Mért nem kérted meg Jasper-t hogy vigyen el?

- Én veled akarok menni.

- Majd megoldjuk, de most menj játszani.

- Igenis. – mondta vigyorogva és elindult a Tv-hez amiben épp valamilyen mese ment.

- Tud már valamit Carlisle? – kérdeztem Esme-t.

- Még nem hívott. De már ideje lenne. Korán reggel elment. – mosolygott. – Ne aggódj, minden rendben lesz. – ölelt meg én pedig mint egy kisfiú bújtam bele az ölelésébe. – Meggyógyul. – suttogta.

- És ha nem? – vetettem ellen.

- Akkor is van egy lehetőség. – mondta halkan.

- Nem. – ráztam meg a fejem. – Nem. – ismételtem egy kicsivel hangosabban. – Nem 

tehetem, nincs még kész rá.

- Beszéltetek már róla?

- Nem, konkrétan nem. – válaszoltam, mikor meghallottam a telefon csörgését. Esme vette fel én pedig türelmetlenül vártam.

- Igen? – szólt bele Esme.

- Megvannak az eredmények. – hallottam meg Carlisle hangját.

- És? Bíztatóak?

- Hát, nem tudom, hogy is mondjam. – hezitált. – Inkább hazamegyek. – mondta egy kis idő után.

- Mikor?

- Már úton vagyok.

- Rendben, vigyázz magadra. – köszönt el.

- Ez nem valami jó. – mondtam csüggedten és lerogytam a kanapéra, arcom pedig a kezembe temettem. Érzetem, hogy Esme átölel.

Nem tudom mennyi idő telt el, de végre Carlisle megérkezett.

- Hol vannak a többiek? – kérdezte körülnézve.

- Vadászni vannak. – válaszolta Esme miközben átkarolta férjét.

- Nathalie hogy van?

- Emmett egész nap mellette volt. Semmi változás.

- A láza legalább…

- Igen csökkent. – vágtam a szavába. – Mi az eredmény? – tértem rá a lényegre.

- Szeretném, ha Nath is ébren lenne mikor közlöm.

- Mi?

- Igen, az altató hatása nemsokára elmúlik.

- Rendben. – ez azért ez kicsit boldogsággal töltött el, hisz nemsokára felébred és meg tudom mi a nyavalya van vele.

Esme lenn maradt Dominic-al mi pedig felmentünk az emeletre. És vártunk.

Már egy ideje fenn voltunk mikor halk nyöszörgést hallottunk. Nath pillái megremegtek és fokozatosan nyitotta ki szemeit.

- Kicsim, hallasz? – simítottam végig az arcán. Amint megpillantott mosolyogni kezdett és bólintott egyet.

- Mi történt? – kérdezte rekedten.

- Elájultál.

- Uhh.. – szorította össze a szemeit. – Emlékszem. De miért? Felment a vérnyomásom vagy mi? – kérdezte és ez engem is érdekelt ezért Carlisle felé fordultam.

- Nem. Magas láz okozhatta. – válaszolt.

- Áhh igen. Én akartam szólni, hogy elkaptam valami vírust, csak hát, ezek szerint hamarabb kellett volna. – magyarázkodott.

- Nath, ez nem valami vírus.

- Carlisle, ne csináld már! Nem vagyok fogorvos. – mondtam türelmetlenül, szerelmem pedig felkuncogott.

- Szóval vettem tőled vért és elvégeztem egy teljes vizsgálatot. Ami már előbb kiderült, hogy egy kicsit valóban meg vagy fázva, de nincs semmiféle vírus és semmilyen betegség. – Nath megkönnyebbülve sóhajtott, de még mindig marad a megválaszolatlan kérdés. - Volt mostanában hányingered?

- Hát igen, de nem csak hányingerem volt. – húzta el a száját és az inger szócskát megnyomta.

- Értem. Csak biztosra akarok menni. – nézett rám, mert már tűkön ültem.

- Mikor volt a legutóbbi menstruációd?

- Öhmm… hát az az igazság, hogy nem tartom számon, de már meg kellett volna jönnie. – mondta elgondolkozva és a következő pillanatban pedig a lélegzete megakadt és kikerekedett szemekkel meredt Carlisle-ra, aki felém fordult, majd lassan beszélni kezdett.

- Úgy tűnik Nath babát vár. – mondta Carlisle komolyan én pedig megkövültem. Babát vár… Babát vár… Ezek a szavak vízhangoztak a fejemben. Mit is akar ez jelenteni? Szerelmem arcán levakarhatatlan lett a vigyor és repesett az örömtől. Bennem pedig képek ezrei jelentek meg. Nath nem volt ilyen rosszul, mikor Dominicot várta. Sőt csak úgy ragyogott. De ez a valami erősebb és már kárt okozott Nath szervezetében. Kezdve a lázzal.

- Em? Nem is örülsz? – kérdezte csalódottan, de még mindig mosolyogva.

- Örülnöm kéne? Hisz nézd meg milyen állapotban vagy. – pattantam fel idegesen.

- Van itt még valami. – szólalt meg Carlisle. – A láz okozója a baba. Ezt csak egy elmélet. 

Tehát, valószínűleg a baba nem olyan, mint Dom. Sokkal több vámpírgént örökölt. Hamarabb fog megszületni, feltehetőleg. És mint Alicenek, Edwardnak, Bellának és a fiadnak neki is van különleges képessége.

- Hogy fel tudja forrósítani a dolgokat? – kérdezett rá szerelmem elképedve.

- Vagy valami olyasmi, igen. – válaszolt, Nath pedig vigyorogva megsimította a hasát.

- Nem lehetne ezeket a bigyuszt leszedni rólam? – bökött az infúzió felé.

- De, máris. – lépett oda mellé Carlisle és óvatosan lekötötte róla az infúziót.

- Így már sokkal jobb. – pattant fel az ágyról és hatalmasat nyújtózkodott.

- Én akkor most megyek is. – hagyta el a szobát apám mosolyogva, ránk pedig csend telepedett.

 Senki nem szólt egy szót sem. Nath boldog volt, és gondolom azon gondolkozott, hogy nekem mi bajom. Mindig szerettem volna gyerekeket, de erről én lemondtam mikor vámpír lettem. És most mégis az a helyzet alakult ki, hogy apa leszek. Na, nem mintha Dominicot nem tartanám a fiamnak, csak hát ez azért mégis más. Én nem tudom, mi van a pici fejében, de látom mit művel Nathel. Nem olyan szörnyű a helyzet, az igaz. Hisz most is majd kicsattan a boldogságtól és meg nem mondanám, hogy nemrég halál és élet között lebegett a láz miatt. Amit a baba okozott.  Mégis aggódom miatta, ami érthető hisz az életemet jeleneti.

- Em mi a baj? – bújt hozzám.

- Te tényleg ezt akarod? – böktem felé.

- Nem szeretnéd a babát? – kérdezte megrémülve én pedig nem válaszoltam. – Értem. – mondta remegő hanggal.

- Nath. – kaptam utána mikor már az ajtó felé indult.

- Miért? Csak annyit mondj. – kért.

- Te nem tudod milyen volt azt látni, hogy bármelyik pillanatban meghalhatsz. Ha még magasabb lett volna a lázad én….. - hagytam abba.

- Viszont átéltem. – mondta dühösen. – És ne hogy azt hidd, hogy kellemes élmény volt. Tudom, hogy nem akar engem bántani, és nem direkt csinálja nekem ezeket a hőhullámokat. Ő még pici és nem tudja mit is csinál valójában, nem tudja kezelni. De okos baba és talán megértené, ha beszélnék hozzá. Nem tudom hatásos e, de egy próbát megér. Ő egy kis rész belőlem és egy… nagyobb belőled. – mosolyodott el egy pillanatra, de aztán folytatta. – Én szeretlek Emmett,de ha Őt, itt benn. – tette a kezét a hasára- nem tudod elfogadni, akkor sajnálom. – halkult el a hangja és egy könnycsepp gurult végig az arcán, majd csalódottan indult el a fürdő felé.

Hallottam, ahogy a zuhanyrózsa önti magából a vizet és kellemes vanília illat lepte be a szobát.

Nem tudom mi ütött belém. Hogy lehetek ennyire idióta?! Mindig is szerettem volna gyereket, világéletemben. Ha titkon is, de vágytam rá. Most meg? Megrémülök. Nemsokára születni fog egy kis csoda én pedig megrémülök. De jogosan féltem Nathet. Nem szeretném, hogy bármi baja essen. Gyűlölném magam miatta.

Nath megad nekem mindent még az életét kockáztatva is én meg gyáva módon elmenekülök. Szeretem, és nem akarom elveszíteni. De a … babát sem.

Gondolkodás nélkül léptem be a fürdőbe. Az egészet ellepte a meleg gőz. Nem érdekelt semmi, csak az hogy Nath elfelejtse az előbbieket és megbocsájtson amiért ilyen hülye voltam. Ruhástól léptem be a forró vízsugár alá és átöleltem Nathet, aki egy kicsit meg is ijedt. Felém fordult és szomorúan rám nézett. A víz miatt sűrűn pislogott és az én ruhám is csurom víz volt, de nem érdekelt.

Mosolyogva csókoltam meg. Először meglepődött, de visszacsókolt.

- Szeretlek. – suttogtam. – És ezt a porontyot is. – tettem a kezem a hasára. Boldogan felnevetett, majd a beletúrva a hajamba magához húzott és a rajtam lévő ruhák egy pillanat alatt eltűntek…